Miatta fogta be az orrát az RMDSZ, amikor a Grindeanu-kormányra szavazott

Lia Olguța Vasilescu korábbi magyarellenes kirohanásai alapos okot szolgáltattak az RMDSZ politikusainak arra, hogy befogják az orrukat, amikor a Grindeanu-kabinetra szavaznak. Amikor a személyét kifogásolták, a Szociáldemokrata Párt elnöke, Liviu Dragnea a szövetség képviselőinek és szenátorainak azt bizonygatta: a munkaügyi miniszter „időközben politikai szempontból felnőtté vált”.

Ha lehetőség lett volna külön szavazni, Lia Olguța Vasilescu kinevezése ellen szavazott volna az RMDSZ  – jelentette ki szerdán a kormány beiktatása előtt mondott parlamenti beszédében Kelemen Hunor.

A szövetségi elnök az RMDSZ álláspontját a munkaügyi miniszter magyarellenes állásfoglalásaival magyarázta. Hozzátette, a szövetség számára az a fontos, hogy a kormány vállalja: a miniszter megnyilvánulásai csakis a múlt részei, a következő időszakban pedig nem fognak előfordulni.

Vadim Tudor szóvivője volt

Az RMDSZ-nek Lia Olguța Vasilescu alapos okot szolgáltatott arra, hogy befogja az orrát, amikor a Grindeanu-kabinetra szavaz. A politikus ugyanis korábban a szélsőségesen nacionalista Nagy-Románia Párt (PRM) alapító tagja, 2000 és 2004 között Corneliu Vadim Tudor alakulatának szóvivője volt. A 43 éves politikus 2007-ben lépett be a Szociáldemokrata Pártba (PSD), amelynek színeiben 2008-ban és 2012-ben Craiova polgármesterévé választották.

Lia Olguța Vasilescunak PSD-s politikusként is több magyar- és RMDSZ-ellenes kirohanása volt. Így például szemtelenségnek nevezte az RMDSZ által közvitára bocsátott autonómiatörvény-tervezetet. „Ez olyan disznóság a részükről, amit szankcionálni kell” – mondta a magyar érdekvédelmi szervezetről akkor már Craiova polgármestereként 2014-ben.

Korábban azt kifogásolta, hogy az RMDSZ az oktatási törvény betartását sürgette a Marosvásárhelyi Orvosi és Gyógyszerészeti Egyetemen. Ez 2012-ben történt, amikor az Ungureanu-kabinet bele is bukott a MOGYE ügyében hozott kormányhatározatba. „Az RMDSZ nyomást gyakorol a kormányra, hogy határozatban ossza ketté a MOGYE-t. A PD-L pedig kétségbeesésében, hogy az RMDSZ nélkül elveszíti a hatalmat, el fogja fogadni az etnikai alapú szegregációt” – mondta akkor a politikus.

Lia Olguța Vasilescunak azonban a legmeredekebb, az uszítás fogalmát is kimerítő magyarellenes megnyilvánulása egy 2014-es Facebook-bejegyzése volt. „Ezeket a semmirekellő magyarokat mikor csillapítja le már valaki két botütéssel a hátukra?” – írta a közösségi oldalra.

Mint korábban írtuk, a kormányról szóló bizalmi szavazás előtt Liviu Dragnea részt vett az RMDSZ két parlamenti frakciójának együttes ülésén. Akkor a PSD elnökének több RMDSZ-es politikus is szóvá tette, hogy súlyos kifogásaik vannak Lia Olguța Vasilescu miniszterjelöltségével kapcsolatban.

Dragnea védelmébe vette

„Liviu Dragnea erre úgy reagált, hogy az idő telik, és az emberek politikailag felnőtté válhatnak. Szerinte Lia Olguța Vasilescu felnőtté vált politikai szempontból” – számolt be az ülésen elhangzottakról a Maszolnak Tánczos Barna. A Hargita megyei szenátor hangsúlyozta: nem hisz abban, hogy a munkaügyi miniszter valóban megváltozott. „Szerintem ugyanúgy gyűlöli az erdélyi magyarokat, mint korábban, bármikor hajlandó lenne magyarellenes intézkedésekre. Annak örvendek, hogy ezt nem teheti meg, mert olyan politikai konjunktúra van, hogy a PSD nem fog magyarellenes intézkedéseket hozni” – mondta az RMDSZ-es politikus.

Korábban fogdában is ült

Lia Olguţa Vasilescu egyébként nem csak a magyarellenességéről ismert. A jelenlegi munkaügyi minisztert tavaly márciusban őrizetbe vette a korrupcióellenes ügyészség (DNA) csúszópénz elfogadásának gyanújával. A DNA az előzetes letartóztatását kérte, de ezt a bíróság elutasította, így Craiova polgármestere szabadlábon védekezhetett. Bűnvádi pere azóta elkezdődött a bukaresti törvényszéken.

A DNA azzal gyanúsítja Lia Olguţa Vasilescut, hogy 2014-ben polgármesterként összesen több mint félmillió lej csúszópénzt fogadott el a városházával szerződésben álló több üzletembertől. Cserében az ügyészek szerint vállalta, hogy őrködik a szerződésben vállalt kifizetések zavartalan lebonyolítása fölött.

Kapcsolódók

Kimaradt?