Bizalmat kapott a Grindeanu-kormány a parlamenttől

​295 igen szavazattal 133 nem ellenében szerdán délután bizalmat szavazott a parlament két házának együttes ülése a PSD-ALDE-koalíció által felállított Grindeanu-kabinetnek. A hivatali esküt 19 órától tették le a kormány tagjai a Cotroceni-palotában, 21 órától pedig már meg is tartják az első kormányülést a Victoria-palotában.

Az összesen 463 honatya közül 433-an voltak jelen a parlament két házának együttes ülésén, 429-en szavaztak, egy voksot érvénytelenítettek. A kormányban miniszteri szinten képviselt PSD és ALDE mellett bizalmat szavazott a Grindeanu-kabinetnek az RMDSZ és a több nemzeti kisebbség parlamenti képviselői is. Ellenzékben a PNL, USR és a PMP lesz.

A miniszterelnök első szavai

A felelősség, a szerénység és a románok iránti tisztelet elve alapján fogja vezetni kormányát - mondta Sorin Grindeanu azt követően, hogy a parlament bizalmat szavazott a kabinetnek. Grindeanu kijelentette, a két ház szavazata nagy felelősséget ró az általa vezetendő kormányra, és ez a felelősség nemcsak a törvényhozó testület bizalmából, hanem a romániai állampolgárok december 11-én leadott szavazatából is fakad. 

A délelőtti órákban a szakbizottságban hallgatták meg és szavaztak bizalmat az egyes miniszterjelölteknek. A délután 3 órakor kezdődő plenáris ülésen elsőként Sorin Grindeanu kormányfőjelölt kapott szót, aki azzal kezdte beszédét, hogy a Szociáldemokrata Párt (PSD) által először javasolt kormányfőjelölt, Sevil Shhaideh kiváló lett volna a miniszterelnöki tisztségre.

„Köszönetemet fejezem ki azoknak, akik erre a tisztségre javasoltak, akik segítettek összeállítani a kabinetet és azt a kormányprogramot, amelyet most jóváhagyásra önök elé terjesztek. Le szeretném szögezni, hogy a PSD első javaslata, amelyben Sevil Shhaidehet nevesítette miniszterelnöknek, kiváló változat lett volna a kormányfői tisztségre és örvendek, hogy ő része ennek a csapatnak, amelynek most kérem, hogy szavazzanak bizalmat” – mondta Sorin Grindeanu.

Köszönte a bizalmat

A kijelölt miniszterelnök külön értékelte Liviu Dragnea PSD elnök „kiegyensúlyozott magatartását”. „Külön ki szeretném emelni Liviu Dragnea kiegyensúlyozott magatartását, aki valódi államférfi módjára a saját és a párt érdeke fölé helyezte a nemzeti érdeket, és így megakadályozta, hogy politikai válsághelyzet alakuljon ki az országban' - nyilatkozta Grindeanu. 

A kijelölt miniszterelnök azt mondta, hogy ha csapatának bizalmat szavaz a parlament, akkor már szerda este megtartják az első kormányülést, hogy a kabinet minél hamarabb működőképes legyen. 

"Románia váljon normális országgá"

Sorin Grindeanu kijelölt miniszterelnök célja, hogy Románia "normális országgá" váljon, amelyben minden, ami a normalitástól eltér, csak kivétel, nem pedig szabály.

„Ha ma bizalmat szavaznak nekem, négyéves mandátumom végére el szeretném érni, hogy olyan országunk legyen, amelyben jól élnek az emberek, és amelynek minden lakosa ugyanazokat a jogokat és szabadságokat élvezi. Ez kellene hogy legyen a jövendőbeli kormány legfontosabb célkitűzése. Normális országot szeretnék, amelyben minden úgy működjön, ahogy kell, amelyben az, ami eltér a normalitástól, csak kivételnek és nem szabálynak számít. A normalitás első jele az lenne, hogy a megválasztott politikusok betartják a kampányban tett ígéreteiket, gyakorlatba ültetik azokat az intézkedéseket, amelyekkel elnyerték a választópolgárok voksait. Ezért a ma szavazásra bocsátandó kormányprogramba belefoglaltunk minden olyan intézkedést, amelyeket a kampányban ismertetett Liviu Dragnea" - mondta Sorin Grindeanu a parlamentben tartott beszédében.

A kijelölt miniszterelnök hozzátette, az ő értelmezésében az a normális ország, amelyben nem kell sorban állniuk az embereknek azért, hogy befizethessék adóikat, amely megfelelő körülményeket biztosít a gyermekneveléshez, amelynek jól fejlett egészségügyi rendszere van, autópályákkal rendelkezik, és amelyben a kormány arra törekszik, hogy nagyobb béreket biztosítson állampolgárainak.

„Egy normális országban a kormány célja az állampolgárok jólétének biztosítása. Természetesen szükség van a külföldi befektetésekre is, de elsősorban azért, hogy jól fizető állásokat kínáljanak az embereknek. Ez nem lehet cél, csak eszköz a jólét biztosítása érdekében. Ebből a megfontolásból kormányprogramunk gazdasági nézőpontváltást javasol a külföldi befektetésekkel kapcsolatban" - mutatott rá Grindeanu. Civilizált és az építő jellegű párbeszéden alapuló kapcsolatot szeretne kialakítani az ellenzékkel Sorin Grindeanu. A kijelölt kormányfő szerint a politikai csatározások súlyosan akadályozták bizonyos intézmények működését.

A kijelölt kormányfő azt mondta a parlament két házának együttes ülésén, hogy a normalitás első jelének éppen a parlamentben kell megmutatkoznia, mert 'egy normális országban a politikusok azokért dolgoznak, akik megválasztották őket, és nem egymással veszekednek. Egy évtizeden keresztül a gyűlölködés uralta a romániai politikai életet (...),és a politikai csatározások súlyosan akadályoztatták bizonyos intézmények működését. Azt javaslom, hogy lépjünk ki a konfliktus alapállásából, helyette a párbeszédet honosítsuk meg' - mondta Grindeanu, aki a kormányprogram bemutatásakor azt is előrevetítette: 'normális és civilizált kapcsolatot' kíván ápolni Románia államelnökével, ahogyan minden politikai párttal és az állam intézményeivel is.

„Ez a kormány nem az én kormányom lesz, sem a Szociáldemokrata Párté, sem a Liberálisok és Demokraták Szövetségéé, hanem ez Románia kormánya lesz' - jelentette ki a kijelölt miniszterelnök, hozzátéve: bármikor szívesen látja a tárgyalóasztalnál az ellenzéket egy építő jellegű párbeszéd érdekében. 

Dragnea: megtanultam gazdálkodni a győzelemmel

Liviu Dragnea, a Szociáldemokrata Párt (PSD) elnöke úgy fogalmazott szerdán, hogy minden politikusnak fontos megszerezni a választási győzelmet, de ő arra ébredt rá, hogy még ennél is fontosabb az a mód, ahogy a győzelemmel gazdálkodik. Meglátása szerint ezzel magyarázható, hogy szerdán a kormányról szavaztak a parlamentben és nem az elnök felfüggesztéséről. Hozzátette, hogy a Szociáldemokrata Párt (PSD)- Liberálisok és Demokraták Szövetsége (ALDE) koalíció elszánta magát, hogy a kormányprogramot ne 20, 30, vagy 65 százalékban, hanem teljes egészében megvalósítsa. 

Turcan: a kormány összetétele felér egy pofonnal

A Nemzeti Liberális Párt (PNL) nem szavaz bizalmat a Sorin Grindeanu vezette kabinetnek, amelynek összetétele felér egy pofonnal, amely a román nép arcán csattan - nyilatkozta a parlament két házának összevont ülésén mondott beszédében Raluca Turcan, a PNL ügyvivő elnöke. Turcan hozzátette, a miniszterjelöltek listája újabb hű bizonyítéka annak, hogy a Szociáldemokrata Párt (PSD) képtelen "európai kormányzást" biztosítani. 

„A kormány mindig az országé kellene hogy legyen. Ez a kormány nem lesz a Romániáé. Ez Liviu Dragnea kormánya lesz. Márpedig Dragnea úr saját kormányát nem lehet majd igazi európai kabinetté alakítani, olyanná, amilyennek szeretnék az emberek a nagy egyesülés után 100 évvel" - fogalmazott Turcan. A PNL ideiglenes elnöke úgy véli, a Grindeanu-kabinet rövid életű lesz, mivel nem független és nem átlátható, vagyis nem tesz eleget azoknak az alapvető követelményeknek, amelyeket a román állampolgárok vele szemben támasztanak. Raluca Turcan ugyanakkor bejelentette, alakulata nyomon követi a PSD, ALDE és RMDSZ alkotta koalíció programjának gyakorlatba ültetését, és hetente jelentést tesz közzé erről. 

Nicuşor Dan: a  kormányprogram egy „csődtömeg”

A Mentsétek meg Romániát Szövetség (USR) nem szavaz bizalmat a kormánynak, mert a javasolt kormányprogram egy „csődtömeg”. „A volt szocialista kormányok mintájára most ismét az következik, hogy a közérdeket, a közhivatalokat és a közigazgatást alárendelik a pártérdekeknek (...) az USR nem szavaz bizalmat ennek a kormánynak” - jelentette ki Nicuşor Dan. Kifejtette: ez a kormány egy új kezdetet kellene hogy jelentsen az országnak, de ez a kezdet sem a kormányprogramból, sem a kormány összetételéből nem tűnik ki. Az USR elnöke szerint gazdasági szempontból a kormányprogram egy csődtömeg. 

Nicuşor Dan kritikával illette a kormány egyes tagjait, elsősorban az ifjúsági és sport, a munkaügyi, az a víz- és erdőgazdálkodási, az egészségügyi, az igazságügyi és a külügyi tárcák várományosait. Szerinte a PSD-nek azért volt elsőrendű fontosságú megnyerni a választásokat, hogy megmentse tagjait az igazságszolgáltatástól.

Kelemen: esélyt kaptunk a bizalom felépítésére

Kelemen Hunor RMDSZ-elnök szerint 27 évvel a kommunizmus bukása után is a román társadalom súlyos bizalomhiánnyal küszködik.  A hatalmi szervek nem bíznak a polgárokban, akiket gyanúsítottként kezelnek. Az ellenőrző hatóságok tolvajként kezelik az embereket, akik élősködnek az államon. A többség nem bízik a nemzeti kisebbségekben. „Ezek után senki se lepődjön meg azon,. hogy a polgárok sem bíznak az államban és nem érzik magukat biztonságban az országban” – fogalmazott az RMDSZ elnöke. Hozzátette: 12 éve folyamatosan, szisztematikusan rombolják a parlament hitelét. A politikai osztály sokszor ment bele abba, hogy a döntéseket máshol hozzák, és ez alapvető hiba volt.

Kelemen Hunor úgy vélte, hogy a december 11-i választások után új esélyt kapott a politikum, talán az utolsót a társadalom részéről. „Most nekünk kell megtennünk az első lépést, kizárlólag az emberek érdekében kell politizálnunk” – mondta. Szerinte elsősorban a PSD-ALDE-koalícióra hárul az emberek bizalma visszanyerésenek felelőssége. Mint elmondta, az RMDSZ azért írt alá együttműködési szerződést a kormánykoalícióval, hogy hozzájáruljon azokhoz a változásokhoz, amelyek nélkül nincs gazdasági növekedés, társadalmi és nemzetek közötti megbékélés. 

Kelemen Hunor szerint a kormányprogram tartalmazza az RMDSZ választási programjának több elemét is. „Nem biztosítunk biankó csekket a kormánynak, de megbízható partnere leszünk a kabinetnek minden olyan kezdeményezésében, amely munkahelyek teremtését, az életszínvonal növelését célozzák” – fogalmazott. Hozzátette: az RMDSZ számára rendkívül fontos az interetnikus kapcsolatok kölcsönös tiszteletre helyezése. Megemlítette, hogy az elmúlt években elakadt a kommunista rezsim által elkobzott javak restitúciójának folyamata.

Steriu: a kormánynak nincs személyisége

A Népi Mozgalom Párt (PMP) nem szavaz bizalmat ennek a kormánynak mert 'nincs személyisége', s a kormányprogram pedig nem több egy populista szövegnél - nyilatkozta a parlament két házának együttes ülésén Valeriu Steriu, a PMP ügyvezető elnöke. Steriu szerint a programon már négy hónap múlva javítani kell. Véleménye szerint a program homályos célkitűzéseket és határidőket tartalmaz, és 'még a Ponta programjánál is populistább'. 

A kisebbségek parlamenti csoportja bizalmat szavaz a kormánynak - jelentette be szerdán Varujan Pambuccian frakcióvezető. A kisebbségek frakcióvezetője saját liberális elképzeléseivel összeegyeztethetőnek tartja a kormányprogram által felvázolt pénzügyi könnyítéseket. 

Kapcsolódók

Kimaradt?