Jakubinyi György: „Jogunk és erkölcsi kötelességünk részt venni a szavazáson!”

A vasárnapi parlamenti választásokon való részvételre kéri a keresztény híveket Jakubinyi György. „Mindannyian látjuk a nagy veszélyt, hogy az eddigi eredmények még visszafordíthatók, ha nincs erős jelenlét a parlamentben” – írja keddi körlevelében a gyulafehérvári római katolikus érsek.

Az egyházi méltóság emlékeztet: a szavazás nemcsak politikai ténykedés, hanem valláserkölcsi kötelesség is. Idézi Márton Áron 1947. október 26-i körlevelét, amelyben az egykori püspök figyelmeztet: „Nem zárkózhatunk be a templomba sem, hogy azt, ami a piacokon történik, ne lássuk. Az események az életünkön mennek keresztül, tehát ami történik, nemcsak a világ dolga, hanem a mi dolgunk is.”

Jakubinyi György arra kéri a híveket, menjenek el szavazni és lelkiismeretük szerint olyan személyekre adják szavazatukat, akikről tudják, hogy az egyház és a nép érdekeit védik, az egységet ápolják. Olyan jelöltekre, akik már bizonyítottak az elmúlt években, és a sok külső és belső támadás ellenére is hűek maradtak népükhöz.

„A kiábrándultság, széthúzás és csalódottság napjaiban arra hívom fel híveink és minden jó akaratú ember figyelmét, hogy életünk csak részben magánügy: szavainkkal és döntéseinkkel beírjuk magunkat egymás életébe. Szavaink, döntéseink mindig közösségünk ügyét is alakítják, életünk minőségét formálják. Éppen ezért jogunk és erkölcsi kötelességünk gyermekeinknek felelősségteljes, népünk és nemzetünk értékeit hűséggel és becsülettel ápoló világot átadni, amelybe leadott voksaink, szenátorokra és képviselőkre vonatkozó választásaink is beletartoznak” – olvasható a körlevélben.

A római katolikus érsek szerint az utóbbi idők történései azt igazolják, hogy összefogás nélkül eredménytelen minden fáradozás. „Mindannyian látjuk a nagy veszélyt, hogy az eddigi eredmények még visszafordíthatók, ha nincs erős jelenlét a parlamentben és nem képviselik kisebbségi népünk érdekeit ott, ahol rólunk, életünkről és jövőnkről is döntenek” – fogalmaz Jakubinyi György.

Kapcsolódók

Kimaradt?