Ennyit fizettek Marilyn Monroe ruhájáért

Marilyn Monroe testhezálló ruhájáért, amelyben 1962-ben Kennedy elnököt köszöntötte születésnapján, 4,8 millió dollárt fizetett ki egy gyűjtő egy csütörtöki Los Angeles-i árverésen.

A magát megnevezni nem kívánó vásárló a Beverly Hills-i Julien's akciósház árverésén jutott a Jean Louis tervezte flitteres ruhához. A gyönyörű, testszínű darab olyan szűk volt, hogy Marilynt bele kellett varrni, és annyira rásimult, hogy szinte meztelennek tűnt benne a színésznő. "Marilyn Monroe ebben a ruhában énekelte, hogy Happy Birthday, Mr. President, amit az amerikai történelem leghíresebb rögtönzött előadásának nevezhetünk" - mondta el Darren Julien, az aukciósház elnöke.

A színésznő 1962. május 19-én a demokrata párt New York-i adománygyűjtő gáláján köszöntötte a dallal az elnököt a Madison Square Gardenben. John Fitzgerald Kennedy pár héttel később töltötte be a 45. évét.

A Van, aki forrón szereti sztárja alig három hónappal később halt meg gyógyszer-túladagolásban, ha élne, idén lenne 90 éves. Az elnököt egy évvel később gyilkolták meg Dallasban.

A ruhát 1999-ben 1,26 millió dollárért vásárolta meg az azóta elhunyt Martin Zweig üzletember, aki befektetésnek szánta a relikviát és klimatizált tárolóban őrizte azt.

Kimaradt?