A szatmári lány, aki ott volt az X-Faktor legjobb hat énekesnője között
Kevesen múlott, hogy egy szatmárnémeti magyar lány is ott legyen a magyarországi X-Faktor élő adásában, a legjobbak között. Semeniuc Stephanie a tehetségkutatóban a mentorházig jutott, a legjobb hat énekesnő egyike volt. Búcsúja a versenytől megviselte, de nem törte össze. A tehetségkutató kihívásairól és kulisszatitkairól kérdeztük.
A szatmárnémeti közönség már ismert téged, mivel több helyi rendezvényen felléptél az évek során a Hats együttessel. Honnan jött az ötlet és az elhatározás, hogy jelentkezel a magyarországi X-Faktorba?
Valójában sosem volt a tehetségkutatók világa teljesen az enyém. Inkább az alternatívabb dolgok irányába mozdultam mindig. Természetesen az X-Faktort ettől függetlenül kiskorom óta néztem. Már akkoriban is énekelgettem, viszont sosem gondoltam volna, hogy egyszer ennek a műsornak a színpadán fogom tudni megmutatni a nagyközönségnek is az énektudásomat. Eddig nem jelentkeztem a műsorba, mert azt gondoltam, hogy még nem jött el az ideje, de egyáltalán nem bántam meg. Ezzel talán egy álom vált valóra és tényleg hihetetlen érzés, amikor kilenc ezer emberből, tovább jutsz a legjobb 24-be, majd ott lehetsz a legjobb hat női énekesnő között.
Hogyan zajlott az előválogatás, milyen érzésekkel mentél fel először a tehetségkutató színpadára?
Nem vagyok az a tipikus izgulós személy, általában amikor színpadra lépek, mondhatni az enyém a világ, uralom a teret, viszont az X-Faktor színpadán nagyon izgultam, csodálkoztam is, hogy hang jött ki a torkomon. A szüleimmel és a keresztszüleimmel mentem el a válogatóra, majd ott elkülönítettek tőlük a szerkesztők. Vittek interjúztatni, vágóképeket készíteni, majd bevittek minket a várószobába a többi versenyzővel. Amikor jött a stábos csajszi, hogy Stephanie, te következel, már a szívem majd kiugrott a helyéről. Azt tudni kell, hogy a várószobában egy lehalkított tévén keresztül láttuk a mentorokat, ami egy plusz feszültségfaktor volt, főleg úgy, hogy nem hallottuk, miket mondanak a versenyzőknek. Csak a mimikájukból találgattuk, hogy ki milyen passzban van. Viszont a várakozás feszült perceit oldotta, hogy sokat beszélgettünk és örömzenéltünk a többi versenyzővel. Sok barátot szereztem ott.
Milyen volt az első személyes találkozásod a mentorokkal?
Pozitív volt az első találkozás. A várószoba után következett az a terem, ahonnan már a színpadra vezet az út. Itt már találkoztam a szüleimmel is, majd pedig következett a mikroport beszerelése, ami zavarba ejtően vicces volt. Egy kis ruha volt rajtam és szinte az egészet fel kellett emelnem ahhoz, hogy felszereljék a mikroportot. A bácsi, pedig, aki felszerelte, látta rajtam, hogy feszült vagyok, majd megnyugtatott, hogy őt már nem érdeklik a női fehérneműk, mert már negyven éve ezt csinálja. Ez a poénkodás pedig azokban a percekben teljesen megnyugtatott. Jól esett nevetni. Ezt követően már több száz kamera várt és Istenes Bence, de itt már csak arra tudtam gondolni, hogy a szöveget ne felejtsem el, valamint ritmusban és hangnemben legyek.
A válogatón felállva tapsoltak neked, Tóth Gabi még édesanyádhoz is kiment, ezt hogy tudtad lereagálni?
Nem hittem el, hogy ez most tényleg megtörténik velem. Amikor Gabi felállt és kiment a szüleimhez, teljesen elvágták a képet. Egy totális extázis volt, amikor mondta édesanyámnak, hogy ez a lány kell nekem. Én nagyon felnézek Tóth Gabira emberként, előadóként is, szeretem a munkásságát. Számomra egy inspiráló személyiség lett. Úgy érzem, hasonlítunk egymásra, ami a temperamentumosságot illeti.
A verseny táborába 120 énekes jutott be, milyen volt ott egy átlagos napotok, milyen feladataitok voltak, és hogyan tudtál készülni rájuk?
A tábor egy hete alatt alig volt idő aludni. Ez egy nehéz időszak volt, igazán embert próbáló. Poénkodtunk is egymás között, hogy olyan, mint egy igazi kiképzőtábor. Az első feladatban még a tábor előtt kiosztottak hat dalt, amelyet meg kellett tanulni. Majd csoportokra osztottak minket, és közösen elő kellett adni az egyiket, ami a karakterek eltérése miatt nehéz feladat volt. Nagyon örültem annak a négy embernek, akikkel összekerültem. Bár az elején kicsit féltem attól, hogy milyen lesz a munka, mert mind különbözőek vagyunk, de aztán a végére rájöttünk, hogy mi voltunk a festett szőkék. Ott volt Kolarics Andrea, Botos Eszter és Petics Kristóf. Kolarics Andrea volt az a személy, aki mindhármunkat motivált, ő volt az, aki összetartott minket, énektanárként mindenben segített, a végén pedig, az utolsó percekben, sajnos már nem bírta, és talán feladta magában, így nem sikerült neki a továbbjutás. Számomra akkor, ez egy olyan sorsias dolog volt, mintha őt tényleg az Isten küldte volna, hogy nekünk csak segítenie kell. És nagyon sokat segített is. Számomra ez egy nagyon érdekes és megható történet a táborból.
A felkészülésen túl hogyan töltöttétek a szabadidőtöket?
Rengeteget zenéltünk együtt. Kialakultak kisebb klikkek, csoportok és zenéltünk. Nagyon bántuk azt, hogy az első feladat után sokan kiestek. Az első nap sok mindenről nem szólt, hiszen 24 óránk volt a hat dal egyikét megtanulni. Folyamatosan tanultunk. Nehéz volt a csapatmunka, mivel mindenki más karakter. A dal sem tetszett sokunknak, ráadásul Petics Kristóf még balhét is csinált abból, hogy ő nem fog megtanulni egy női dalt, mert számára ez nem fekszik. Őt is motiválni kellett, mert ha ő nem dolgozik közre akkor, az minket is lehúz. Ez még egy plusz feladat volt számunkra. Úgy láttuk, hogy más csoportok hamar megoldották ezt a feladatot, nekünk nehezen jött össze, de a végére úgy érzem, hogy az egyik legjobb lett.
Mennyire volt érezhető a versenyzők közötti rivalizálás?
A táborban, a csoportos feladatoknál még nem volt annyira érezhető ez. Akkor vált igazán érezhetővé, amikor kiderült, hogy ki melyik mentorhoz fog tartozni. A székes feladatoknál, akkor már nagyon mentek a találgatások, hogy ki az a hat lány, aki le fog ülni a székekre.
Mennyire lehetett a székes feladatot higgadtan teljesíteni?
Azt megjegyezték a stábtagok is, hogy én voltam a legőszintébb, aki abszolút nem tudta takargatni az érzéseit, aki nem tudott taktikázni. Ez igazából a tévén keresztül is egyértelműen átjött, mert látszott az arckifejezéseimen, hogy melyik volt a jó produkció, és akármikor felállhatok. Érdekes helyzet, mert nem is tudtam örülni az éppen éneklőnek, hogy mennyire jó, mert folyton az ment a fejemben, hogy most kell felállnom, most biztos felállítanak. Nagyon nehéz volt azon a széken ülni és hallgatni a jobbnál jobb produkciókat, főleg akkor, amikor már elfogytak a székek.
Hogyan élted meg a mentorházas időszakot?
A mentorházas rosta két napig tartott. Ott már sminkesek, stylistok, fodrászok kezeltek minket, jól éreztük magunkat. Az egész forgatás egy intimebb közegben történt. Az éneklés már szemtől szembe volt Gabival és Lotfi Begivel, ami azért valamilyen szinten megnyugtatott. Itt már úgy éreztem, hogy csak a mentoromnak kell bizonyítanom, hogy szemtől szembe jobban át tudom neki adni a dal mondanivalóját és azt, ami én vagyok.
Milyen érzés volt visszanézni az X-Faktor műsorait?
Jó érzés volt visszanézni az első műsorokat, a válogatót és a tábort. Amikor már a mentorházat néztem, előjöttek a könnyek. Tudtam, hogy mi lesz, de konkrétan izgultam. Főleg akkor, amikor odamentem Gabihoz, és döntött arról, hogy nem jutok tovább az élő show-ba. Elkezdtem könnyezni a tévé előtt. Előjöttek bennem azok akkori érzéseim, és nem bírtam ki könnyek nélkül. Nehéz feladata volt Gabinak, mert mind a hat lánynak ott lett volna a helye az élő adásban. Most arra esett a sor, hogy ne engem válasszon, ezt a pár másodpercet nagyon nehéz volt átélni. A döntéskor pozitívan kezdte a mondandóját, akkor már éreztem, hogy ez nem lesz meg. Amikor felkeltem aznap, éreztem, hogy ez nem fog összejönni. Amikor a képeket válogatták Lotfi Begivel, azt még mindig nem tudom, hogy melyik képen voltam, de valamiért úgy érzem, hogy köztem és Vince Alíz között volt a döntés, bár ezt biztosan nem tudhatom.
Mivel nyáron történtek a forgatások, mennyire volt nehéz magadban tartani azt, hogy számodra véget ért a verseny?
Tanulságos helyzet volt. Ide már kellett egy bizonyos önfegyelem. Én tudtam, viszont az emberek mégis bíztattak. Sokan bíztak bennem, ami jól esett. Ez támogatott abban, hogy kitartsak. Talán emiatt nem estem össze a mentorház után, mert az emberek támogatása fenntartott. Emiatt döntöttem el, hogy ezentúl jobban bízom magamban. Az elején nehéz volt, viszont egy idő után oldódott ez a jellegű feszültségem. Bár a lelkem mélyén ott volt az, hogy sajnos nem mondhatom el senkinek.
Mire emlékszel vissza legszívesebben?
Számomra egy olyan pillanat volt az egyik legemlékezetesebb, amit nem adtak le a tévében, tehát ez kulisszatitok. Ami után kiestünk a mentorházból, el voltunk különítve a továbbjutóktól, és Tóth Gabi odajött hozzánk beszélgetni. Szólt hozzánk, hogy ne adjuk fel, mert színpadon a helyünk, elmondta, hogy különleges karakter vagyok egyéni hanggal, amelyet Gáspár Laci is megjegyzett még az első válogatón. Gabi megölelt, és éreztem azt, hogy bízik bennem.
Mik a terveid a jövőre nézve, jelentkezel-e majd ismét az X-Faktorba?
Szerintem igen. Mindenképpen meg fogom még próbálni valamikor. Tetszett a hangulata, egy igazi személyiségfejlesztő és hangképző workshop volt, illetve kicsit olyan is, mint egy fesztivál. Hatalmas élmény, de azt azért el kell mondanom, hogy fárasztó is egyben, hiszen szinte egyszerre érettségiztem, felvételiztem egyetemre és közben a válogatók is folytak. Nagy terveim vannak a jövőre nézve, jó önbizalomlöketet kaptam a műsortól. Szeretnék egy alternatív zenekarban énekelni, fesztiválokon fellépni, de a későbbiekben egy dzsessz zenekart mindenképpen alapítani fogok, illetve elvontabb műfajokat is szívesen kipróbálnék. Jelenleg a Kolozsvári Babeş-Bolyai Tudományegyetem zenepedagógia szakán tanulok, de majd szeretnék a Liszt Ferenc Zeneakadémiára is felvételizni dzsessz énekre.