Melyik RMDSZ-szervezet áldoz fel egy képviselői helyet az MPP-nek?

Pénteken dönti el a Szövetségi Állandó Tanács, hogy az RMDSZ a Maros megyei vagy pedig Hargita megyei képviselőjelölti listájának egyik befutó helyét engedi át az MPP-nek. Az már korábban eldőlt, hogy a Kovászna megyei listán befutó helyet kap a Magyar Polgári Párt egyik jelöltje. Az érintetteket kerestük meg a SZÁT ülése előtt.

A pénteki döntés nyilván hátrányos helyzetbe hozza az érintett megyei (Hargita megye esetében területi) RMDSZ-szervezetet, mert így egy saját parlamenti helyükről le kell mondaniuk az MPP javára. Kovács Péter ügyvezető elnök a Maszolnak csütörtökön elmondta, örvendetesnek tartaná, ha még a SZÁT-ülés előtt kiegyeznének a felek abban, hogy melyikük hozza meg ezt az áldozatot a Biró Zsoltékkal való választási együttműködés érdekében.

Így ugyanis elkerülhető, hogy az RMDSZ operatív vezető testülete felülről hozott döntése elégedetlenséget váltson ki az érintett szervezetben. „Nem tagadom, hogy magam is konzultálok a Maros és Hargita megyei politikusainkkal erről a SZÁT ülése előtt” – mondta Kovács Péter. Hozzátette, azt nem tudja, hogy a feleknek sikerült-e valamilyen egyezségre jutniuk már ebben az ügyben.

Brassai: a SZÁT-e az utolsó szó

A Maros megyei szervezet elnöke, Brassai Zsombor a Maszolnak elmondta, tárgyalt már a befutó hely sorsáról a Hargita megyei területi RMDSZ-szervezeteinek vezetőivel, de ezek csak informális beszélgetések voltak, ezért nem áll módjában a tartalmukról részletekkel szolgálni. Brassai így arról sem nyilatkozott, hogy ezeken az informális tárgyalásokon közeledett-e valamelyest a felek álláspontja. A politikus hangsúlyozta, az utolsó szó ebben az ügyben a SZÁT-é. „A Szövetségi Állandó Tanács döntésének szövetségi konnotációja van. A szövetségi politikának egy fajsúlyos fordulópontja” – magyarázta.

A Maros megyében az RMDSZ három képviselői és akár két szenátori helyet is szerezhet. Mint korábban megírtuk, az RMDSZ jelenlegi Maros megyei parlamenti politikusai közül várhatóan egyik sem vállal újabb mandátumot. A befutó helyekre azonban nagyon sok jelöltaspiráns jelentkezett már. Sorendjüket a listán szeptember 19-én, egy rangsoroló küldöttgyűlésen állapítják meg.

Borboly: nem fogunk összeveszni

Hargita megyében három területi RMDSZ-szervezet van, a képviselőjelöltek és szenátorjelöltek sorrendjéről pedig a Hargita Megyei Egyeztető Tanács dönt a későbbiekben. Hivatalból a képviselőjelölti lista első helyére Kelemen Hunor szövetségi elnök kerül. Kovács Péter korábban a Maszolnak elmondta, hogy a további három befutó képviselőjelölti helyet elosztják a három területi szervezet (csíki, udvarhelyszéki és gyergyói) között. A két befutó szenátori helyet a csíki és az udvarhelyszéki szervezet kapja meg.

A Hargita Megyei Egyeztető Tanács soros elnöke Verestóy Attila, aki egyben az udvarhelyszéki szervezet elnöke is. A külföldön tartózkodó szenátort nem tudtuk elérni, így nem ismerjük az álláspontját az MPP számára felajánlott befutó helyről.

Arra a kérdésünkre, hogy meg tudnak-e egyezni a Maros megyeiekkel még a SZÁT ülése előtt, a csíkszéki szervezet elnöke, Borboly Csaba úgy fogalmazott: nem fognak összeveszni. „A személyi döntések mindig az utolsó percben születnek. A lényeg, hogy jó debattőr képviselője lesz a magyarságnak Biró Zsolt személyében” – magyarázta.

Hargita Megye Tanácsának elnöke szerint számos érv szól amellett, hogy az MPP jelöltje a Maros megyei, de amellett is, hogy a Hargita megyei listára kerüljön. „De a legfontosabb szerintem az RMDSZ-MPP közeledésének alapját képező azon felismerés, hogy ahol lehet versenyezni, ott versenyzünk – lásd a Maros, a Kovászna és a Hargita megyei önkormányzati választásokat –, de amikor kell, összefogunk. Ezen az alapon indokolt az MPP jelöltjének indulása bármelyik Székelyföldi megyében a háromból” – fogalmazott Borboly.

A gyergyószéki RMDSZ-elnöke, Bende Sándor a Maszolnak elmondta, személyesen nem tárgyalt a Maros megyei politikusokkal az MPP-nek felajánlott helyről. Azt azonban semmiképp nem tartaná helyénvalónak, hogy a polgári párt jelöltje a gyergyói képviselő helyét vegye el a parlamentben. „Nem kellene megfosztani a gyergyószékieket a bukaresti képviselettől. Szenátori mandátum hagyományos módon amúgy sem jár nekünk. Függetlenül attól vélekedek így, hogy most történetesen éppen én vagyok a befutó gyergyói képviselőjelölt” – jelentette ki.

„Két és fél” mandátum az MPP-nek

Kovács Péter ügyvezető elnöktől megtudtuk, Bende Sándornak nincs mitől tartania, ha ugyanis pénteken a SZÁT úgy dönt, hogy az MPP jelöltje a Hagita megyei listára kerül, akkor az udvarhelyszéki szervezetnek kell lemondania a parlamenti helyről. „Éppen azért járunk el így, mert Gyergyót nem hagyhatjuk képviselet nélkül. Az udvarhelyszékieknek pedig lesz egy szenátoruk” – magyarázta.

Mint ismert, az RMDSZ két befutó helyet ajánlott fel listáin az MPP-nek, Biró Zsolték azonban három parlamenti mandátumot szeretnének. Arra a kérdésünkre, hogy lezártnak tekintik-e az erről szóló tárgyalásokat, az ügyvezető elnök elmondta: az MPP összesen hét megyében kap egy-egy helyet az RMDSZ listáin, ezekből kettő biztos befutó, egy pedig olyan hely lesz, ami a választásokon akár egy harmadik mandátumra is váltható.

Kapcsolódók

Kimaradt?