Háromszéken üresen maradt a szakiskolai helyek több mint fele
Háromszéken sok népszerűsítő akció ellenére még nem sikerült vonzóvá tenni a szakoktatást a diákok körében. A szülők és nyolcadik osztály végzett diákok többsége továbbra is az elméleti oktatást részesíti előnyben, vagy pedig sokan abbahagyják a tanulmányaikat, holott nagyobb eséllyel boldogulnának az életben, ha szakmát tanulnának, véli Kiss Imre.
A háromszéki főtanfelügyelő érdeklődésünkre elmondta: a beiskolázási tervben az ősszel induló kilencedik osztályok 56 százalékát, közel 700 helyet tervezték szakoktatásban indítani, de ezen helyek alig fele telt be. Összesen 350 hely maradt üresen a hároméves szakiskolákban, ez a szám közel annyi, ahány gyerek lemorzsolódni látszik, mert évismétlőre bukott, vagy nem folytatja tanulmányait, mert szülei munkára fogták.
Kiss Imre | Fotó: Kovács Zsolt
Kiss Imre szerint az üresen maradt szakiskolai helyeket ősszel próbálják feltölteni, miután lejártak a pótvizsgák, illetve kiderül, hogy kiket kell személyesen megkeresni és meggyőzni arról, hogy folytassa tanulmányait. Azzal próbálják népszerűbbé tenni a szakoktatást, hogy minden oda járó gyereknek havi 200 lejes ösztöndíjat adnak tizedik osztályig, de tervezik, hogy a szakiskolákba iratkozott vidéki diákoknak ingyen szállást és étkezést biztosítanak.
A háromszéki főtanfelügyelő szerint a szakiskolába iratkozott diákok körében legnépszerűbbek az autószerelő, szakács, pincér és kozmetikus szakmák, viszont alacsony az érdeklődés a hegesztő, villanyszerelő, asztalos, ács, varrónő és kőműves szakmák iránt.
Kiss Imre szerint aggasztó a nyolcadik osztály utáni lemorzsolódás, amely főként a szociálisan hátrányos helyzetben élő közösségekben érzékelhető. Próbálják az önkormányzatok és pedagógusok segítségével meggyőzni a szülőket, hogy taníttassák gyerekeiket. Kiss Imre szerint bár a törvény egyértelműen előírja, hogy tíz osztály elvégzése kötelező, és az önkormányzatok büntethetik azokat, akik nem járatják gyerekeiket iskolába, de még nem volt példa arra, hogy ezt az előírást alkalmazták volna.
A háromszéki főtanfelügyelő szerint megoldaná a szakoktatás népszerűtlenségének problémáját, ha visszavezetnék a kilencedik osztályba való felvételit, illetve lenne tétje a nyolcadik osztály végi országos képességvizsgáknak.