Az EMNP több polgármesteri tisztséget szeretne megszerezni

Az Erdélyi Magyar Néppárt (EMNP) több polgármesteri tisztséget szeretne megszerezni a június 5-én tartandó önkormányzati választásokon, mint négy évvel ezelőtt, és jó eredménynek tartaná, ha sikerülne megőrizni önkormányzati képviselőinek számát.

Minderről Szilágyi Zsolt, a párt elnöke nyilatkozott az MTI-nek pénteken. Szilágyi Zsolt hozzátette, négy évvel ezelőtt két polgármesteri és 213 képviselői tisztséget sikerült a párt jelöltjeinek megszerezniük. "Bízom benne, hogy most több polgármesterünk lesz, és ha a tanácsosok (önkormányzati képviselők) számát tartani tudjuk, az tisztes helytállás lesz" - fogalmazott a pártelnök.

Szilágyi Zsolt elmondta, csaknem kétezer jelöltet nevezett be az EMNP a választási versenybe. A párt színeiben 77-en, az EMNP által támogatott koalíciós jelöltként pedig hárman pályáznak polgármesteri tisztségre. A párt 151 településen és hét megyében állított jelöltlistát. Az EMNP elnöke kijelentette, több településen az utolsó pillanatban léptek vissza a párt jelöltjei, arra hivatkozva, hogy az RMDSZ helyi hívei megfenyegették őket.

Az EMNP elsősorban a székelyföldi Maksán, Kézdivásárhelyen, Felsőboldogfalván, Szentegyházán, Székelyudvarhelyen, valamint a partiumi Érmihályfalván számít jó eredményre. Szilágyi Zsolt megemlítette, négy településen (Székelyudvarhelyen, Szentegyházán, Felsőboldogfalván és Gyergyószárhegyen) sikerült megállapodni a Magyar Polgári Párttal (MPP) a közös indulásról. Azt is hozzátette, több helyen azért nem állítottak jelöltlistát, hogy a magyar képviseletet ne veszélyeztessék.

"A párton belüli helyzet tisztább lett"

Szilágyi Zsolt úgy vélte: annak ellenére, hogy a pártot mind Háromszéken, mind Maros megyében meghatározó emberei hagyták el az elmúlt hónapokban, sikerült túllépni a megtépázottság állapotán. "Kilépésükkel a párton belüli helyzet tisztább lett" - állapította meg a politikus. Hozzátette, az EMNP az egyedüli olyan erdélyi magyar párt, amelyiknek nincsenek korrupciós ügyei, és ez előnyt jelent a párt jelöltjeinek a választási kampányban.

A pártnak arra a 2012-ben hangoztatott álláspontjára reagálva, amely szerint az EMNP a 2016-os választásokra várja a kiteljesedést, Szilágyi Zsolt kijelentette: nem használt az erdélyi magyar nemzeti oldalnak az, hogy az MPP átállt az RMDSZ oldalára. "Mi akkor azt gondoltuk, hogy össze tudjuk fogni az autonómiáért küzdő erőket, és nem számoltunk azzal, hogy az RMDSZ továbbra is sikerrel félemlíti meg vagy tántorítja el lehetséges támogatóinkat" - fogalmazott az EMNP elnöke.

Kapcsolódók

Kimaradt?