Elfogadta a Sapientia Alapítvány a PKE válságkezelő tervét
A Sapientia Alapítvány kuratóriuma csütörtöki kolozsvári ülésén elfogadta a Partiumi Keresztény Egyetem (PKE) válságkezelő tervét - nyilatkozta az MTI-nek Kató Béla erdélyi református püspök, a kuratórium elnöke.
Kató Béla elmondta, a terv lényege, hogy az egyetem a jelenlegi kínálatában szereplő szakok közül négyet megszüntet, további négy meghirdetését pedig felfüggeszti. Átalakul ugyanakkor az egyetem struktúrája: az eddigi három kar helyett két karba tömörítik a szakokat, a jelenlegi 15 tanszékből öt marad, és állásokat vonnak össze.
A magyar állam által fenntartott egyetemnek azt követően kellett válságkezelő tervet kidolgoznia, hogy a rossz gazdálkodás következtében mintegy 3,5 millió lej adósságot halmozott fel. Az ezt feltáró belső vizsgálat nyomán tavaly novemberben lemondott az egyetem rektora és gazdasági igazgatója.
Kató Béla arról is beszámolt, hogy a kuratórium "egyéves próbaidőt" szabott. Ez idő alatt a Sapientia Alapítvány felügyeli az egyetem gazdálkodását. A kuratóriumi elnök szerint vizsgálják annak a lehetőségét, hogy a magyarországi gyakorlatnak megfelelően kancellári rendszert vezessenek be az egyetemen. Hozzátette, a kancellár az intézményfenntartó fennhatósága alatt fejtené ki tevékenységét, együttműködve az egyetem rektorával és vezető testületeivel.
A Sapientia Alapítvány kuratóriuma arról is határozott, hogy a 2016-17-es tanév első félévét követően megvizsgálja a cselekvési terv hozadékait, és az eredmények függvényében határoz majd a további lépésekről.
A szenátusnak is el kell fogadnia a tervet
Pálfi József, az egyetem rektora az MTI-nek elmondta: az angol-román, a magyar-román és a filozófia alapszakot, valamint a kortárs politikai filozófia mesterszakot szüntetik meg, és az angol-magyar, angol-német, magyar-német és magyar-angol alapszakok meghirdetését szüneteltetik. Hozzátette: valamennyi szakon kevés a hallgató. Pálfi József nyomatékosította: a megszorítások nem érintik azokat a hallgatókat, akik már elkezdték ezeken a szakokon a tanulmányaikat. Felelősséget vállalnak azért, hogy valamennyien befejezhessék a tanulmányaikat és diplomát kaphassanak.
A rektor azt is megemlítette, hogy a cselekvési tervet az egyetem szenátusának is el kell fogadnia. Hozzátette: elismerésnek tekinti, hogy a Sapientia Alapítvány kuratóriuma tárgyalási alapnak tekintette az elmúlt két-három hónapban kidolgozott tervet.
Mint ismert, elsőként a Maszol számolt be arról, hogy a nagyváradi felsőoktatási intézmény súlyos anyagi gondokkal küszködik.