Áprilisban derül ki, milyen szakok szűnnek meg a PKE-n
Április 10-e után mondanak konkrétumokat a Partiumi Keresztény Egyetem vezetői a felsőoktatási intézmény átszervezéséről, addig ugyanis folynak az egyeztetések a Sapientia Alapítvány képviselőivel – mondta csütörtökön Pálfi József rektor, aki Fodor Attila szenátusi elnök társaságában tartott sajtótájékoztatót.
Április közepére el kell készülnie a 2016/17-es tanév tervének, ekkor derül ki, hogy milyen szakok megszüntetését tartalmazza az a "túlélési terv", amelyet a nehéz anyagi gondokkal küszködő Partiumi Keresztény Egyetem vezetőinek kell kidolgozniuk a Sapientia Alapítvány felszólítására a felsőktatási intézmény önállóságának megőrzéséért.
Erről Pálfi József rektor és Fodor Attila szenátusi elnök beszélt a PKE helyzetét ismertető sajtótájékoztatón. Az intézményvezetők igyekeztek megnyugtatni a hallgatókat, hogy lehetőség szerint az érdekeik megsértése nélkül bonyolítják le a szükséges átszervezéseket. Közölték azt is, hogy biztosan befejezheti még tanulmányait az egyetemen az a diák, aki jelenleg megszünésre ítélt szakon tanul.
„Miért ne működnének együtt?"
Mint ismert, korábban a PKE Alapító Tanácsának elnöke, Tőkés László is megerősítette: mintegy 3,5 millió lejes adóssága van a felsőoktatási intézménynek, ahol jelenleg is zajlik az elmúlt évek könyvelésének átvilágítása. Az anyagi gondokat Tőkés szerint a tartozások és a pénzügyi fegyelem hiánya okozta. A PKE vezetői szerinte „egyik zsebükből a másikba pakoltak összegeket”. Konkrétan megemlítette, hogy volt gazdasági igazgató, Berei Annamária mintegy 56 ezer lejt vett fel „előlegként”, a volt rektor, János Szabolcs körülbelül ennek az összegnek a felét.
Tőkés akkor arról is beszélt, hogy az érintettekkel szemben nem szeretnének bírósághoz fordulni, ha békés úton rendezni tudják az általuk felvett kinnlevőségeket. A csütörtöki sajtótájékoztatón arra a kérdésünkre miszerint János Szabolcs és Berei Annamária együttműködik-e a pénzügyi helyzet tisztázásában, Pálfi Józseftől azt a választ kaptuk: „Miért ne működnének együtt?”
Fodor Attila kérdésünkre elmondta: az eddiginél szigorúbb pénzügyi felügyelet lesz majd a PKE-n, nem lesznek például személyi átfedések a testületekben. Pálfi József hozzátette, a maga részéről rendszeres pénzügyi vizsgálatokat szeretne, és azt, hogy a megfelelő ellenőrzési rendszer beépüljön az egyetem működésébe. A gazdasági igazgató tisztség jelenleg egyébként nincs betöltve, megbízott gazdasági igazgatóként Molnár Erzsébet közgazdász dolgozik jelenleg.