Kovács Péter: Szatmárnémetiben változásra van szükség

A szatmárnémeti RMDSZ-szervezet küldöttgyűlése pénteken rangsorolta a várositanácsos-jelölteket. Az eseményen részt vett Kovács Péter ügyvezető elnök is.

„Szatmáron változásra van szükség. Ami működött, az is elromlott. Ami pedig nem, az továbbra sem működik. Ezen változtatni kell. És erre van is esély idén. Kereskényi Gábor azért indult a polgármesteri tisztségért, mert érzi magában és az RMDSZ csapatában az erőt ahhoz, hogy ennek véget vessen. Azonnali változás kell, mert a város többet érdeme ”– hangsúlyozta Kovács Péter, az RMDSZ ügyvezető elnöke pénteken Szatmárnémetiben, a szövetség várositanácsos-jelöltjeinek rangsoroló ülésén.

Az ügyvezető elnök meggyőződése, Szatmárnak olyan emberre van szüksége, aki felrázza a várost, aki nem hagyja, hogy a régióban mindenki elhagyja gazdaságilag a települést. Az RMDSZ polgármesterjelöltje, Kereskényi Gábor pedig rátermett erre a feladatra, fiatal kora ellenére komoly politikai rutinnal és tapasztalattal rendelkezik – mondta.

Kovács Péter szerint, ahogy a polgármesterjelöltnek a győzelemre, úgy az RMDSZ-nek is jó esélye van a többség megszerzésére, de ehhez minden eddigieknél több munkára, támogató csapatra és erős tanácsosi listára van szükség.

A politikus elmondta, a kampány lendületét a tanácsosok adják. Ők jelenítik meg ugyanis az RMDSZ-t minden utcában, minden lakóházban. Ők hitelesítik a polgármesterjelöltet, ők viszik a munka dandárját. Kovács Péter szerint ez a kampány olyan lesz, mint egy város ostroma, házról-házra, utcáról-utcára fog eldőlni.

„A magyar közösség erejét ugyanis az adja, ha megmozdul. Ha nem csak elmegyünk szavazni, de a barátainkat, szomszédainkat is meggyőzzük erről. Csak ezen lehet dolgozni: hogy mindenkit mozgósítsunk. Mert minden magyar számít akkor is, ha új fejezetet akarunk nyitni Szatmárnémeti történetében” – fogalmazott az ügyvezető elnök. Hozzátette: reméli, eleve olyan emberek jelentkeztek tanácsos-jelöltnek, akiknek a kampány nem feladat, hanem ügy, akiknek a város, ha majd ott ülnek a tanácsban, nem pusztán megoldandó problémák halmazát jelenti majd, hanem küldetést.

A 300 tagú városi küldöttgyűlés 14 tanácsosjelöltet rangsorolt, közülük 5 személy jelenleg is tisztségben lévő városi tanácsos.

Kapcsolódók

Kimaradt?