Pert nyert Kereskényi Gábor az ANI ellen

Pert nyert a nagyváradi táblabíróságon Kereskényi Gábor képviselő az Országos Feddhetetlenségi Ügynökség (ANI) ellen. Az ítélet érvénytelenítette az RMDSZ polgármesterjelöltjének összeférhetetlenségét megállapító korábbi ANI-határozatot.

Az ügynökség tavaly júliusban közölt vizsgálati eredménye alapján Kereskényi Gábor alpolgármestersége ideje alatt, 2008 és 2012 között nem lehetett volna a szatmárnémeti Transurban Rt. közszállítási vállalat igazgatótanácsának tagja. A képviselő megfellebbezte a határozatot.

„Az igazság diadalmaskodott” – nyilatkozta a voceatransilvaniei.ro portálnak Kereskényi. Felidézte, hogy az ANI a polgármester-jelölési szándékának bejelentése után állapított meg az állítólagos összeférhetetlenségét. „Örvendek, hogy a kampányban a város valós gondjaival foglalkozhatom a koholt vádak helyett” – jelentette ki.

A politikus már 2013-ban kifejtette, hogy az ország polgármestereinek nyolcvan százalékát az összeférhetetlenség veszélye fenyegeti azért, mert a helyi közösségek érdekeit képviselik különböző fórumokon.

Kapcsolódók

Kimaradt?