Kereskényi: Románia hírnevét csorbítja az ANI

A képviselőház napirendje előtt szólalt fel szerdán Kereskényi Gábor, az RMDSZ Szatmár megyei parlamenti képviselője az Országos Feddhetetlenségi Ügynökség (ANI) Szatmár megyében hozott döntéseiről.

A politikus kifejtette, hogy az ország polgármestereinek nyolcvan százalékát az összeférhetetlenség veszélye fenyegeti azért, mert a helyi közösségek érdekeit képviselik különböző fórumokon. „Az elmúlt héten Szatmár megye 64 polgármesteréből 44-en kaptak tájékoztatást arról, hogy az Országos Feddhetetlenségi Ügynökség kivizsgálást folytat ellenük. Megjegyzem, hogy az illető polgármesterek a Szatmár megyei Apaserv víz- és szennyvíz kereskedelmi társaságban saját közigazgatási egységüket képviselik. Hangsúlyozom, hogy nem arról van szó, hogy a helyi közösségek által megválasztott személyek magáncégek struktúráiba kerüljenek be, hanem azokról a szász százalékban köztulajdonban lévő vállalatokról, amelyek lényeges közszolgáltatásokat látnak el. Úgy véljük, hogy egyesek magánérdekeit szolgálják a választottak összeférhetetlenségét célzó kivizsgálások, annak érdekében, hogy győzedelmeskedjenek a helyi választottak felett” – részletezte Kereskényi-

A képviselő szerint nemkívánatos helyzet alakult ki az helyi önkormányzatokban, ugyanis a választottak vonakodnak aláírni azokat a fontos szerződéseket és dokumentumokat, melyek a közösség érdekeit képviselik azért, hogy az Országos Feddhetetlenségi Ügynökség ne indítson eljárást ellenük. Ilyen körülmények között  2016-ban felkészült szakemberek helyett csak opportunisták és ügyeskedők jelöltetik majd magukat a választásokon, vélekedett Kereskényi Gábor.

A Szatmár megyei parlamenti képviselő elmondta, hogy az Országos Feddhetetlenségi Ügynökség tevékenysége Románia hírnevét is csorbítja, hiszen általa a polgármestereket korruptaknak tünteti fel a hazai és a nemzetközi sajtó, olyan körülmények között, amikor az európai normák értelmében a helyi választottaknak minden intézményben és struktúrában képviselniük kell a helyi közösségek érdekeit. „A polgármestereink ellen indított összeférhetetlenségi vizsgálatokat konstruktívan kellene kezelni, illetve minél hamarabb újra kell gondolni az összeférhetetlenségi törvényt a parlament, az Igazságügyi Minisztérium, illetve az  Országos Feddhetetlenségi Ügynökség együttműködésével” – zárta hozzászólását Kereskényi.

 

Kapcsolódók

Kimaradt?