Nemzeti közadakozást hirdettek a sződemeteri Kölcsey-emlékházra

Nemzeti közadakozást hirdetett csütörtökön a Királyhágómelléki Református Egyházkerület a sződemeteri Kölcsey Ferenc Emlékház befejezéséhez.

Január 23-án tették le a Himnusz írójának, Kölcsey Ferencnek a szülőfalujában, a Szatmár megyei Sződemeteren a Kölcsey Ferenc Emlékház alapkövét. A ház építését a magyar kormány 60 millió forinttal támogatta, azonban a befejezéséhez, a református templom és a két épület környékének rendbetételéhez további 25 millió forintnak megfelelő lejre lenne szükség. Ezért csütörtökön nemzeti közadakozást hirdetett a Királyhágómelléki Református Egyházkerület (KREK).

Csűry István püspök és Forró László főjegyző elmondta, egy fajta nemzeti zarándokhelyet alakítanának ki Kölcsey szülőfalujában, ahol ma döntően román és görög katolikus a többség, a református gyülekezet „papíron” negyven, tényegesen mintegy húsz lelket számlál. Mind elhangzott, az emlékházban állandó Kölcsey-kiállítás lenne, a költőről film készülne,  és vendégszobák is lesznek, így az emlékház egy fajta meditációs központ is lehetne, ahova bárki elvonulhat feltöltekezni Kölcsey szellemiségével.

Az adományokat mind Romániában, mind Magyarországon várják, banki átutalással. A Romániába érkező átutalásokat a következő adatokkal kell kitölteni: Eparhia Reformată de pe lângă Piatra Craiului – Oradea str. Calvin nr 1, OTP Bank Romania, Oradea, RO88OTPV220000227590RO01; a Magyarországra érkezőket pedig ezekke: Királyhágómelléki Református Egyházkerület, Nagyvárad, Kálvin utca 1. szám, Erste Bank Hungary Zrt., Debrecen, 11600006 00000000 76220430. A KREK gyülekezeteiben is gyűjtenek a nemes célra, a március 15-i perselypénzeket a Kölcsey-emlékház javára fordítják majd.

Kapcsolódók

banner_bcxvIA0Y_2.jpg

Kimaradt?