Már „márkás” romapaloták is épülnek

A palotákat építő, dúsgazdag romák nem egyszer neves építészhez fordulnak grandiózus épületeik megtervezésénél, akik – jó pénzért – sokszor el is vállalják a megbízatást. Tulajdonosaik ma már nem is elégszenek meg azzal, hogy ingatlanaik minél nagyobbak legyenek, neves épületeket akarnak lekoppintani, illetve nagy cégek emblémáit használják díszítőelemeknek.

„Lekoppintott” épületek

Aradon, az Andrei Saguna utcában áll a város egyik leggazdagabb romájának palotája. A tetőszerkezet pagodaszerű, az épület csatornáit a Luis Vuitton és a Chanel cégek élethű emblémái díszítik – mintha a világhírű cégek „átképezték” volna magukat építkezési anyagok forgalmazására. Még feljebb a Mercedes emblémája látható. A tetőzetet a dollár jele díszíti, amely nagyjából méterenként ismétlődik meg.

A temesvári gazdag romák palotái maguk is világhíres cégek emblémáival díszítik épületeiket, bár ők inkább a Versace céget „részesítik előnyben”, dollár helyett pedig az eurót használják „díszítő elemként”. Tavaly az illetékes hatóságok megbüntettek egy romavajdát, amiért épülete csatornájára az euró szót íratta ki, palotáján pedig öles aranybetűkkel ott díszelgett a BANY szó – ami a román aprópénz, a bani „amerikai stílusú” változata.

De Bonescu romavajda sem kíván lemaradni „kollégái” mögött. A temesvári Bonescu-klán főnökét 8000 lejre büntették meg a Versace felirat jogtalan használata miatt. A palota korábban a romák pártjának elnökéé volt, a hagyományos „romatornyokkal”.

A Temesvár leggazdagabb romájának ismert Stancu-klán feje, Tibi Stancu a városban több épülettel is rendelkezik, közöttük három palota ura. Jelenleg egy viszonylag jó ízléssel épült palotában lakik Temesvár központjában. Az épületben márványlépcsők vannak, vastag, nemes fából faragott ajtók, darabjuk 5000 euróba került.

„Lakópalotájánál” nagyobb palotája van az Avram Imbroane utcában. Tervezője, Nae Bușilă műépítész szerint Tibi Stancu kérése az volt, hogy egy az egyben másolja le a bukaresti CEC-palotát. A temesvári ház valóban hasonlít a bukaresti épülethez – csakhogy annál mégis kisebb, mivel nem volt elegendő hely a telken. Jelenleg már épül Tibi Stancu újabb palotája, de palotaszerű épületekkel rendelkezik a roma palotákkal agyonzsúfolt Temesrékason is.

„Kolduspaloták” – egymillió euróért

A Vajdahunyadtól délre fekvő Hosdáton, ahol a munkanélküliségi ráta elérte a 30 százalékot, a havi átlagkereset pedig a 800 lejt sem éri el, szintén növekednek a tornyos épületek. Az ott élő romák szerint a pénzt külföldön szerezték meg – koldulásból. A településen már 2004-ben megjelentek a romapaloták, először csak négy épült meg, most már több mint negyven van belőlük.

A 41 palotából csak 11 épületnek van építkezési engedélye. Tizenöt, még vörösben álló palotánál a tulajdonos személye sem ismert – ezek ráadásul állami tulajdonban lévő telkeken épültek. A polgármesteri hivatal illetékesei szerint a törvények megszegésével felhúzott épületek esetében az egyedüli megoldás a lebontás.

2000 előtt egyébként a „paloták” alapterülete 200-300 négyzetméter volt, magasságuk pedig két-három emelet. Ma már kétszer-háromszor nagyobb „műépítészeti remekek” születnek. A „kisebb paloták” legkevesebb 300-400 ezer eurós költséggel épültek, a nagyobbak minimum egymillió euróba kerültek. 

Kapcsolódók

Kimaradt?