Reformokhoz köti Moldova Köztársaság anyagi támogatását Bukarest

Bukarest kész anyagi segítséget nyújtani Moldova Köztársaságnak, de előbb a chișinăui kormánynak konkrét reformokkal kell bizonyítania európai elkötelezettségét.

Ezt hangsúlyozta többször is a román fővárosba látogató Pavel Filip moldovai miniszterelnökkel tartott közös keddi sajtótájékoztatóján Dacian Cioloș kormányfő. Azt is hangoztatta: Románia számára nagyon fontos Moldova Köztársaság belpolitikai stabilitása.

Cioloș arra utalt, hogy Chișinăuban az ellenzéki pártok felhívására napok óta tömegek tüntetnek az új kormány megalakulása ellen. A demonstrációkról Filip elmondta: kormánya folyamatos párbeszédre törekszik a tüntetőkkel, de nem ért egyet az általuk követett előre hozott választásokkal.

A moldovai miniszterelnök országa számára „létfontosságúnak” nevezte Románia segítségét. „Igaz barát a szükség és a veszély válságos idején ismerszik meg” – fogalmazott Pavel Filip. Arra utalt, hogy Moldova Köztársaság hatalmas gazdasági problémákkal küszködik, a lakosság leszegényedett.

A moldovai kormányfőt Klaus Johannis is fogadta, aki a két ország közti közeledés folytatásának jeleként értékelte, hogy Filip beiktatása utáni első külföldi útja Romániába vezetett. Az államgő Bukarest támogatásáról biztosította Moldova európai közeledését. 

Mint ismert, Klaus Johannis tavaly novemberben visszaküldte a parlamentnek megfontolásra azt a törvényt, amellyel a törvényhozás a - bukaresti és a chișinăui kormány között októberben kötött - 150 millió eurós hitelmegállapodást ratifikálta.

Az elnök szerint "nem időszerű" a - három tételben lehívható, öt éven belül visszatérítendő - hitel folyósítása Moldovának, "amíg nem vehető biztosra, hogy folytatódnak a reformok, és Moldova betartja az Európai Unióval között társulási egyezményben vállalt kötelezettségeit". Johannis gyakorlatilag azt üzente ezzel a másik román nyelvű államnak: csak akkor segít féken tartani a költségvetési hiányt, ha a volt szovjet tagköztársaságban Európa-párti kormány alakul.

Kapcsolódók

Kimaradt?