Facebookon találta meg 60 évvel korábbi szerelmét egy magyar nő

Egy 69 éves, Ausztráliában élő magyar nő a Facebookon talált rá egykori szerelmére, akitől a sok költözés miatt szakadt el az ötvenes években.

Mary az '50-es években költözött szüleivel a Duna melletti szülőfalujukba. Nagyon unatkozott, így ement az óvodába, ahol megismerkedett Lacival, aki azonnal rámosolygott. "Nem mondtam el senkinek, de tudtam, hogy beleszerettem" - így kezdődik az a vallomás, amit az ausztrál That''s Life! magazin hozott le Mary Darley és Madaras László elképesztő történetéről.

Solton jártak együtt általános iskolába, ahol a kezdetektől fogva egy párt alkottak, de a lány hamarosan Budapestre költözött a családjával. Ezután csak a nyári szünetekben látogatott vissza a faluba, de gyakori kérdésére Laci unokatestvérei mindig azt mondták neki, hogy a fiú elutazott valahová a szüleivel vagy épp táborban volt.

Mary férjhez ment, majd elvált, aztán ismét feleség lett, ezúttal Ausztriába költözve. Ismét elvált, de egy kis kitérő után Ausztriában maradt, fiával. Amikor tavaly ismét otthon járt, azt mondták neki, néhai szerelme, Laci senkivel és semmivel nem foglalkozik, így kár keresnie. Hogy a kapcsolatot könnyebben tarthassa rokonaival, Mary regisztrált a Facebookra – szerencséjére.

Itt ugyanis megtalálta Lacit, akivel sokat beszélgettek.

Nincsenek akadályok

Idén szülei halála miatt egyébként is Magyarországra látogatott volna Mary, de volt gimnáziumi osztálytársai meg is hívták őt az 50. jubileumi osztálytalálkozóra. Amikor ezt megemlítette Lacinak, az készségesen felajánlotta, hogy nála aludhat. Az első találkozás egyből egy csókkal kezdődött, de a végeláthatatlan történetek mesélése után Lacihoz hazaérve egy nagy meglepetés is várta Maryt: egy ugyanolyan májusfát készített neki, mint anno, kisiskolás korukban, rajta egy ugyanolyan levéllel: "Solt legszebb lányának".

Két hónap együttlét után Mary visszatért Ausztriába, de hetvenedik születésnapjukat ismét együtt töltik majd. Laci úgy nyilatkozott: "Mi már óvodás korunkban szerelmesek voltunk egymásba, ami 60 év után ismét fellángolt. Remélem így is marad, amíg élünk".

Mary azt mondta: "az igazi szerelem a 16 000 km távolság és a 7 óra időeltérés ellenére sem ismer akadályokat" – írja a HVG. Mary Facebook-oldalán több kép és információ megtalálható a történetéről.

Kimaradt?