Kilenc nap és 620 kilométer kerekezés után, pénteken hazaérkezett a Marosvásárhelyi Rádió magyar szerkesztőségének biciklis csapata. Idén tizenötödik alkalommal pattantak a kerékpár nyergébe a szívós rádiósok, összességében tízezer kilométer, több ezer találkozó, rengeteg tudósítás, interjú, beszélgetés, baráti kézfogás lapul az élménytarsolyukban.

A Marosvásárhelyi Rádió "A" rádió sokunk számára. Idén tizenötödszörre pattantak bringanyeregbe a szerkesztők, technikusok, hogy végigkerekezzenek azokon a településeken, ahol fogható, hallható az adásuk. Élmények, történetek, jóleső visszaemlékezések díszítik rövid beszámolójukat, de bepillantást nyerhetünk a stúdió életébe is.

„Megtaláltuk a Napot! Zsebre vágtuk és elhoztuk magunkkal!” – jelentkezik be élő adásban a reggeli műsorba Kádár Zoli, a Marosvásárhelyi Rádió szerkesztő-műsorvezetője. Rutinosan, jó hangulatban mutatja be a bringázó rádiósok napjait, és még a borngós időből is poént farag, holott hat nap folyamatos eső és hideg után ez már nem annyira vicces. Híradónak is tudósít és az információs műsorok is tőle kérik a tudósításokat, mivel az eddigi években jelenlévő két kolleganő idén nem vehetett részt a túrán.

Erre gurul a dió, arra meg a rádió!

Tizenöt évvel ezelőtt indultak neki először a biciklis túrának, és van olyan csapattárs most, aki akkor még egyszámjegyű életkorral rendelkezett. A kerekezés Nemes Attila ötlete volt, és akkor pattant ki a fejéből, amikor tizenöt évvel ezelőtt éppen utaztak hazafelé egy turisztikai kiállításról. A két munkatárs eltervezte, hogy a rádió nevében indulnak útnak legközelebb, hiszen turizmus –utazás –rádió – ezt a három szempontot össze lehet kötni. A rádió akkori vezetősége azonnal beleegyezett az ötletbe és onnantól kezdve évente átgurulnak az adáskörzetükön.

Előlép a bácsi a dobozból

Az első túrához kapcsolódó élmények mai napig meghatározóak. Volt egy bácsi, aki Csíkszentkirályon, széttárt kezekkel és lábakkal elállta az útjukat és behívta magához, megkínálta kürtőskaláccsal és ásványvízzel, majd minden évben megkínálta valamivel, sőt, olyan is volt, hogy az út mentén terített asztalt készített a bringás rádiósoknak. Néhány év múlva már sajnos csak a síremlékét tudták csak meglátogatni, de ezt tisztelettel évente meg is teszik. „Ő akkor úgy érezte, hogy neki annyira fontos a Marosvásárhelyi rádió, hogy ennyivel tartozik neki. A három év alatt sajnos csak egy pár perces interjút sikerült készítenem vele és azt is a helyi focicsapatról. Ma már az özvegye fogad minket és azt mondja, amíg létezik a Gurul a rádió, ő addig minden évben valamivel elő fog állni és várni fogja. Ezt soha nem fogom elfelejteni” – mesél élményeiről Kádár Zoli. 

Egy másik emlékezetes eset volt, amikor egy bácsi megkérdezte: "Na hallám, melyik az a Kádár Zoli?" Erre ő bemutatkozik: én volnék az. A bácsi tetőtől talpig végigméri és kijelenti: "Maga? Maga nem lehet az!" Persze nevet mindenki, a stáb, Zoli, a körbegyűlt emberek, hiszen egyértelmű: rövidnadrágban, koszosan, sisakban jelent meg előtte az az ember, akit ő a hangja és beszéde után öltönyben képzelt el, és fel sem merült benne mindeddig, hogy Kádár Zoli sáros és mocskos is lehet, nem csak öltönyös úriember.

Egy célért tekernek

„Tizenöt év alatt lassan meghaladjuk a tízezer kilométert biciklin és ez nem egy rossz teljesítmény részünkről. Nyilván eltörpül azon bringások teljesítménye mellett, akik a Földet biciklizik körbe, de nekünk nem is ez a célkitűzésünk. Mi egy intézmény nevében megyünk, hallgatókkal szeretnénk találkozni. Van olyan munkatársunk, aki az íróasztal mellől állt fel és ráült a bringára és gurulunk együtt.  Ha esik, ha fúj, mi felöltözünk és megyünk. A hallgatók várnak, ők nem hibásak azért, mert esik az eső és azért sem, ha fáradtak vagyunk. Ő várnak, és mi megyünk, a mi fáradtságunk nem rájuk tartozik. A jelenlegi csapatot barátokkal is feltöltöttük egy kicsit, mivel egészségügyi problémák is akadtak némelyiküknél. Olyan ismerősökkel töltöttük ki a csapatot, akik tisztelik a rádiót, azonosulni tudnak a csapattal és a szellemiségével” – avat be a részletekbe a szerkesztő-műsorvezető.

Elsődleges célkitűzés, hogy a Marosvásárhelyi Rádióban megbízzanak a hallgatók. „Tapasztalataink szerint még mindig felnéznek a rádiósokra. Pedig mi is hús-vér emberek vagyunk, mint bárki más. A rádiónak ugyanolyan fontos mindenki, voltak, akik megpróbálták ócsárolni minket, csak arra vártak, hogy jöjjünk és vitatkozzanak. Végül sikerült barátokhoz méltóan, megbeszélni és megérteni egymás álláspontját. A véleményekre nagyon kíváncsiak vagyunk, ha pozitívak, ha nem. Tárt karokkal, tárt szívvel megyek a hallgatókhoz. Elértük ezzel a túrával, hogy nem indulatosan beszélgetünk, hanem nyíltan, korrekten”, mondta Kádár Zoli.

Fizikailag sem kis teljesítmény közel tíz napon át minden nap 60-70 kilométert tekerni, esőben, sárban, hegyre fel és völgybe le. Volt, aki azt mondta, hogy neki ez volt az első és az utolsó, volt, aki úgy jött haza, mint egy cowboy, széttett lábakkal és volt olyan is, aki soha nem vállalná be a kihívást.

„Mindamellett, hogy találkozunk a hallgatókkal, rengeteg riport készül, amikor hazamegyek és megnézem azt a kígyót a térképen és azt mondom, én ezt önerőből teljesítettem, én tekertem ki a Libánon,  Hargitán, a Kalondán. És ez jól eső érzés. Ezek az élmények összevetve a hallgatókkal való találkozással, hosszú ideig lelki feltöltődést jelentenek. Mikor leülök a mikrofon elé, látom az arcokat, látom, hogy kinek rádiózom és tudom, hogy ha bakizom egyet, tudom, hogy melyik hallgató vonja össze a szemöldökét és melyik nevet rajta. Én részemről már most várom a következőt” – értékelte az idei Gurul a rádió projektet Kádár Zoltán, a Marosvásárhelyi Rádió munkatársa.