Gurul a rádió: Ungvárról Berlinbe, majd Barcelonába

A Marosvásárhelyi Rádió Gurul a rádió című projektje első díjat nyert az Ungváron megrendezett Szülőföldem szép határa című nemzetközi kisebbségi televíziós és rádiós fesztiválon.

Jelenleg Berlinben van a projekt, ahol október 25-én döntenek a legjobb pályázatokról, majd a hónap végéig Barcelonába küldik, hogy ott is versenybe szálljon a legjobbaknak járó díjért.

Kádár Zoltán, a Marosvásárhelyi Rádió szerkesztője a maszol.ro-nak elmondta, nagyon büszke a díjra, hiszen élete első nagyobb kitüntetése ez, amelyet egy szakmai zsűri ítélt oda. Az Ungváron megrendezett fesztiválon a kisebbségek életét kellett valamilyen formában bemutatni, ami a három, sőt négy nyelven sugárzó Marosvásárhelyi Rádiónak nem is volt nehéz faladat.gurul2

A fesztiválon öt ország képviseltette magát, Ukrajna, Magyarország, Szerbia, Szlovákia és Románia 67 elektornikus médiája által. A marosvásárhelyi rádiósoknak abban nem volt könnyű dolguk, hogy félórás műsort szerkesszenek a 12 éve rendszeresen megszervezett Gurul a rádió projekt során összegyűlt sok-sok hangfelvételből. „A 12 év során évente 60 hangfelvételem gyűlt össze, azokat megszerkesztettem és elektorikus formában tárolom" – mondta Kádár. A díjat ezután fogják átvenni Marosvásárhelyen.gurul3

A Gurul a rádió nevet viselő kerékpáros, rádiót és biciklizést népszerűsítő projekt ötlete Kádár Zoltántól származik. „Összekapcsoltuk a rádió népszerűsítésével, a hallgatókkal való találkozással és a rádió vezetősége is nagyon pozitívan fogadta az ötletet. 2001-ben indultunk" – idézi a kezdeteket a szerkesztő-ötletgazda.

Míg az utóbbi években pontosan megtervezett és megszervezett útvonalat, körülbelül 500 kilométert tesznek meg, első alkalommal hosszabb volt a túra, hiszen igazából még nem tudták, hogy mire vállakoznak és nem kevesebb, mint 700 kilométert pedáloztak tíz nap alatt.

„Nem volt megszervezve sem a szállás, sem egyéb, tehát, mint a kezdők, úgy mentünk, hogy majd haladunk 80 kilométert és valahol sátorozunk, vagy megyünk 100 kilométert és valahol csak találunk valamit. Folyók partján aludtunk, néhány helyen befogadtak és akkor kezdtek kialakulni azok a kapcsolatok, amelyek a mai napig is működnek, a különböző turisztikai cégekkel, szállodákkal, panziókkal, menedékházakkal" – mesélte Kádár Zoltán.gurul1

Akkoriban még a mobiltelefon-hálózat sem volt úgy kiépülve, mint most, tehát folyton keresni kellett a helyet, ahonnan lehetett tudósítani, kapcsolatot tartani a rádióval. „Például a Maros völgyében, Szalárdon találtunk egy fülkés telefont és szerencsére az egyik kollegánál telefonkártya is volt és onnan hívtam fel a rádiót. Nem tudtuk, hogy a hallgatóink hogyan fogadnak bennünket, de rengeteg spontán találkozónk alakult ki már akkor" – idézi a kezdeteket a rádiós-szerkesztő.

A 2001-ben indított kerékpáros túra a hallgatottság emelkedését is eredményezte, hiszen a közönség megismerte a „hang mögötti arcokat".

Az útvonal során élve azzal, hogy a Marosvásárhelyi Rádió négy nyelven: magyarul, románul, németül és roma nyelven sugároz, valamennyi hallgatóját igyekszik megszólítani, találkozni a vidékek lakóival.

„Próbálunk egymás kultúrájába belelátni, amennyire lehet. Vannak vidékek, ahol sokkal kedvesebben fogadnak bennünket, ami nyilván annak is köszönhető, hogy a Marosvásárhelyi Rádió a magyarlakta vidékeken sokkal népszerűbb, mint a románlakta vidékeken. Abból a nagyon egyszerű okból kifolyólag, hogy a román rádiónak sokkal nagyobb a konkurenciája. Bennünket még mindig sokan hallgatnak, főleg falun. Egyrészt, mert csak minket lehet fogni jó minőségben, illetve mert a szokások is így alakultak, hogy mindenki tudja, hétköznaponként délelőtt 11-től este 6-ig sugárzunk. De a magyar hallgatók például a román és a német nyelvű adást is hallgatják" – magyarázta Kádár.gurul4

A Gurul a rádió projekt jelenleg Berlinben várja a zsűri döntését, ugyanis a szerkesztők csapata benevezett a Pro Europe nevezetű hatalmas nagy médiaversenybe is. „Csak akkor tudtuk meg igazából, hogy mit is jelent ez a pályázat, amikor jött a válasz, hogy jelöltek vagyunk a mi kategóriánkban, és több mint 750 pályamunkából választották ki azt a 200-at, amely résztvesz a versenyen. A mi kategóriánk: a rádió népszerűsítése különleges módon. Ehhez tökéletesen illik ez a Gurul a rádió kezdeményezés". – mondta a szerkesztő.

Az eredményt október 26-án hirdetik ki, ahol jelen lesznek a szerkesztők is. Európa 30-35 országából szálltak be versenybe az elektronikus média munkatársai, akik közül azok, akik továbbjutottak részt vesznek a zsűrizésben is, egymás munkáját fogják értékelni.

Jelenleg újabb pályázaton dolgozik Kádár Zoltán és csapata: a hónap végéig Barcelonába juttatják el a műsorukat, ahol szintén egy nagy nemzetközi megmérettetésben próbálnak díjat szerezni.

Kimaradt?