Himnusz-ügy: ökumenikus istentisztelettel ünnepelnek

Ökumenikus istentisztelettel ünneplik Sepsiszentgyörgyön vasárnap délután a bíróságnak a magyar himnusz éneklése ügyben meghozott döntését - jelentette be szerdai sajtótájékoztatón Kulcsár Terza József.

Az Magyar Polgári Párt (MPP) Kovászna megyei elnöke a magyar politikai szervezetek, egyházak, civil szervezetek és polgárok összefogásának fontosságát hangsúlyozta és üdvözölte a bírósági döntést, amely kimondta, hogy a prefektúra jogtalanul bírságolt magyar himnusz éneklésért.

A polgári párti politikus szerint az első csatát megnyerték, de nem pihennek, az összefogás folytatódik. Ennek jegyében vasárnap 17 órakor Sepsiszentgyörgy főterén politikamentes, ökumenikus istentiszteletet szerveznek, amelynek végén eléneklik a magyar himnuszt.

Kulcsár Terza József sajtótájékoztatón ugyanakkor lemondásra szólította fel Sebastian Cucu prefektust, aki „megsértette a magyar közösséget” azzal, hogy megfellebbezte a bíróság alapfokú ítéletét, amely az MPP-nek adott igazgat, illetve azzal, hogy semmitmondó választ adott az őt számon kérő 1500 polgár levelére.

A sajtótájékoztatón jelen lévő Antal Árpád sepsiszentgyörgyi polgármester kifejtette: a keddi bírósági döntéssel megmutatkozott a jogállam csírája, pozitív jel, hogy az igazságszolgáltatás ilyen döntést hozott. A polgármester hozzátette: meglátása szerint a himnusz ügy felelőseit nem Háromszéken kell keresni, hanem Bukarestben.

„Fontos tudni: a hibásak Bukarestben vannak. Olyan személyek, akiknek hatalmába áll utasításokat adni a prefektusoknak” - mondta Antal Árpád. Hozzátette: a himnuszügyben büntető Marius Popica volt prefektust emberként nem úgy ismerte, aki jó szívvel elindította ezt az eljárást. A sepsiszentgyörgyi elöljáró hipotézise szerint a himnusz per a tavalyi államelnök választások után indult, vélhetően ezzel akarták büntetni a magyarokat azért, ahogyan szavaztak.

Bedő Zoltán az EMNP megyei tanácstagja a sajtótájékoztatón kifejtette: úgy érez, mint a mesebeli legény, akinek egyik szeme sír a másik kacag. Sír, mert sor került a himnuszperre, nevet mert a bíróság két alkalommal is megerősítette, hogy a prefektus jogtalanul büntetett. A néppárti politikus egyetértett Antal Árpád polgármester felvetésével, hogy ezeket az ügyeket Bukarestből irányítják. 

Tamás Sándor megyei tanácselnök, az RMDSZ háromszéki szervezetének vezetője arra mutatott rá, hogy naponta vennének el jogainkból, ha ezeket az ügyeket annyiban hagynánk. Példaként a kovásznai Benedek Géza szívkórház átnevezését vagy a himnuszpert említette. Ezeknek a legnagyobb hozadéka, hogy Háromszéken létrejött a magyar-magyar összefogás, mondta Tamás Sándor, aki szerint ezek becsületbeli ügyek, amelyeket mindenki feltételek nélkül támogatott, az emberek is melléállnak, és a politikusok is összefognak.

A háromszéki RMDSZ elnöke is megerősítette, hogy folytatódik ez az összefogás, ennek jegyében szerdán az RMDSZ és MPP képviselői által közösen megfogalmazott levelet küldtek annak az 1500 személynek, akik korábban a himnusz-ügy támogatásaként levelet írtak a prefektusnak. A két politikai szervezet ugyanakkor e levelében a vasárnapi ökumenikus istentiszteletre is meghívják a címzetteket.

Kapcsolódók

Kimaradt?