Az egészségügyben dolgozók bére októbertől nőhet

Az egészségügyi minisztérium és az országos biztosító számításai szerint az egészségügyben már októberben nőhetnek a bérek - nyilatkozta hétfőn a Sanitas szakszervezet alelnöke, Marius Sepi a szaktárcával folytatott egyeztetések után.

Marius Sepi elmondta, a tárgyalások során Nicolae Bănicioiu tárcavezetőnek elmondta, jelentős béremelést szeretne az érdekvédelem első körben az egészségügyben dolgozó kiskeresetűek számára, a számítások pedig azt mutatják, az emelésre akár októbertől sor kerülhet. Hozzátette, nem beszéltek arról, milyen arányú lenne ez a növekedés, erre a keddi egyeztetéseken kerül sor, amikor más területek képviselői, miniszterei is jelen lesznek.

Kifejtette, az új közalkalmazotti bértábla 73 százalékos béremelést ír elő az egészségügyben, ennek kivitelezhetősége viszont jelentősen függ az adótörvénykönyvtől és a költségvetési törvénytől.

A Ioan Cantacuzino egészségügyi szakszervezet elnöke, Florin Chirculescu a Digi24 hírtelevíziónak a hétfői megbeszélés után azt mondta, ha a hosszú ideje fizetésemelésre váró orvosok helyzetén nem javítanak, súlyos következményei lehetnek: például felére csökkenhet a szakemberek száma Romániában, ennek hatása pedig beláthatatlan.

Oana Grigore minisztériumi szóvivő tájékoztatása szerint 1989 óta 24 ezer orvos hagyta el Romániát, és vállalt külföldön munkát. 

Nicolae Bănicioiu tárcavezető egyetértett a szakszervezettel abban, hogy emelni kell a fizetéseket, ugyanakkor felhívta az orvosok figyelmét arra, hogy az elmúlt időszakban ötezer befagyasztott állást hirdettek meg.

Az egyeztetésekre azt követően került sor, hogy a Facebookon létrejött egy szakemberekből álló csoport „Az orvosok sztrájkra készek. Tisztességes béreket kérünk” névvel, amelyhez több mint 21 ezer orvos csatlakozott. Az egészségügyben dolgozók általános sztrájkkal fenyegetőznek, amennyiben a kormány nem emeli belátható időn belül a béreiket.

A csoport tagjai a fizetések emelése mellett azt kérik, hogy ne számítsanak köztisztviselőnek. Ismeretes, hogy jelenlegi jogállásuk miatt, egy legfelsőbb bírósági ítélet értelmében nem fogadhatnak el adományokat, vagyis hálapénzt.

Nicolae Bănicioiu egészségügyi miniszter a kezdeményezés hírére szombat este bejelentette: találkozóra hívja jövő hétre az egészségügyi szakszervezetek képviselőit, a tárgyalásokba pedig bevonnák a kormányfőt és a pénzügyminisztert is. „Meggyőződésem, hogy van megoldás az orvosok bérének növelésére” – idézte a tárcavezetőt az Agerpres.

Kapcsolódók

Kimaradt?