A szurikátákat fogadnák örökbe a legtöbben Nagyváradon

Szerdán volt a tigrisek nemzetközi napja. Ebből az alkalomból ellátogattunk a nagyváradi Állatkertbe, hogy megtudjuk, sikeres-e a tavaly elindított örökbefogadási program. Állatkerti sétánkra az állatkert igazgatója, Bimbó-Szuhai Tibort kísért el.

„Ha szerencsénk van, kinn lesznek” – vezet bennünket az igazgató szurikáták lakóhelyéhez, ahol szerencsénk van: a két, körülbelül kéthetes kölyök kimerészkedett a szabadba, így megmutathatjuk a szaporulatot. A kedves állatokhoz később visszatérünk, akkor már többen heverésznek összebújva, az egyik ifjonc épp édesanyját ostromolja, és jóízűen szopja az anyatejet.

Annak idején, 1913-ban végeztek felmérést, akkor százezer szibériai tigris élt szabadon, 2015-ben már csak háromezer, ez 97 százalékos fogyást jelent – tudjuk Bimbó-Szuhai Tibortól, miközben Jurij és Árész, a váradi zoo szibériai tigriseinek kifutóihoz kalauzol.

„Nincs arról szó, hogy teljesen kipusztuljanak, eltűnjenek a földről, hiszen az állatkertek szerepe megőrizni azokat a fajokat, amelyeket a kihalás réme fenyeget, és ugye 97 százalék száz év alatt elég szörnyű szám. Váradon két szibériai tigrisünk van, az egyik Debrecenből, a másik Nyíregyházáról érkezett az európai fajmegmentő program keretében. Reményeim szerint pár éven belül egy nőstényt is tudunk majd hozni Váradra, és akkor még aktívabban tudunk részt a fajmegmentésben” – mondta az igazgató.

Két kifutójuk még lakatlan, de ez az év a konszolidációról szól – tette hozzá. Egyelőre azokat a kifutókat próbálták felszaporítani, ahol csak egy-két állat volt.

„A két addax antilop mellé érkezett még két antilop Zágrábból, a leche antilop (zambézi mocsárantilop) mellé pedig még kettő Nyíregyházáról. Ami újdonság - nem volt még a váradi állatkertben - az a két vadmacska, ők Párizs mellől érkeztek. Idén összesen már három szurikátánk született, a pónilovaknál volt szaporulat, a pekárinál, és a pávák is költöttek” – sorolta Bimbó-Szuhai Tibor.

Hogy áll az örökbefogadási program?

Tavaly decemberben indították be az örökbefogadási programot, ez nyárára kissé lelassult, az utolsó nagy örökbefogadási hullám a nevelőszülők napja körül, április végén volt.

A következő nevelőszülők napját október első szombatján tartják majd. „Mindenféleképpen sikerként éltük meg ezt a programot, hiszen kialakult egy kis nevelőszülői közösség, akik azáltal, hogy támogatták, az átlagnál aktívabban is részt vettek az állatkert életében” – mondta Bimbó-Szuhai Tibor.

A jó tanulók ingyen belépőt kapnak

„A másik sikeres akciónk az állatkertek éjszakája volt, amit elsőként szerveztünk meg Romániában. Csatlakozott hozzánk a marosvásárhelyi állatkert, náluk is nagy siker volt, nálunk is több mint ötszázan látogatták meg az állatkertet csak azon az éjszakán. Reményeim szerint még a nyári idényben megismételjük ezt a rendezvényt” – tájékoztatott az igazgató.

A nagyváradi állatkert diákoknak fenntartott akciója is sikert aratott. Az akció lényege: a kitűnő iskolai teljesítmény ingyenes belépővel jár az állatkertbe. A kezdeményezést ősszel is szeretnék folytatni.

Sőt a programot bővíteni is szeretnék, eddig ugyanis a III–VIII. osztályos tanulókat, körülbelül négyszáz diákot jutalmaztak az ingyenes belépővel, most azt kérik a tanfelügyelőségtől, találjanak egy olyan környezetvédelemhez, természettudományhoz kötődő tantárgyat, melyben, ha kitűnő osztályzatot érnek el a diákok, vagy a kisebbek piros pontot kapnak, az I-II. osztályosok is díjmentesen is meglátogathassák az állatkertet. 

Nyáron hét közben inkább a turisták, hétvégén inkább a váradiak keresik fel az állatkertet, hetente átlagban két-háromezer látogatójuk van. A környezet egyébként kellemes, kávézó és ajándékbolt is várja a látogatókat. Minden állatházon vagy kifutón magyarul is szerepelnek a tudnivalók az ott élőkről, és hangosbemondó is románul és magyarul is tájékoztatja a látogatókat a tudnivalókról.

Ha nevet szeretnél nekik adni, fogadd örökbe őket

Az Európai Állatkertek Szövetségéhez való csatlakozás hosszasabb, több éves folyamat, megfigyelőként már több találkozón képviseltették magukat a váradiak, a kongresszusra sajnos anyagi okok miatt nem jutottak el – avatott be az igazgató.  A Romániai Állatkertek Szövetségében aktív szerepet vállalnak, olyannyira, hogy az idei választások során az igazgató vezetőségi tag lett. Középtávú céljuk mindenképpen az, hogy csatlakozzanak az Európai Állatkertek Szövetségéhez.

„Várjuk a látogatókat, várjuk az örökbefogadókat. Érdemes kiemelni, hogy az örökbefogadó szülők között a legkedveltebb a szurikáta. Az első örökbefogadónak megvan a joga,  hogy nevet adjon az örökbefogadottnak” – mondta búcsúzóul az igazgató. Aki tehát elnevezné a kis szurikátákat, annak csak örökbe kell fogadnia őket. 

Kíváncsi kis szurikáták Bimbó-Szuhai Tibor állatkertigazgató, a háttérben Árész, a szibériai tigris Jurij árnyékba vonul Árészt biztonsági üvegen át is csodálhatják A látogatók folyamatosan érkeztek Kávé, üdítő jégkása, ajándék Délutáni pihenőn a leopárdok A medvét nem zavarta a meleg A futómadarak árnyékot kerestek Zambézi mocsárantilopok Mendeszantilopok Összebújó szurikáták Méltóságteljesen szemlélődő bagoly Fácán a nyulak között Heverésző hiúz A pávakakas A pávatyúkhoz húzódó csibe Vitorláshalak Kaliforniai királysikló Boa constrictor Zöld leguán Aranykezű tamarin Deguk Póniéknál is volt szaporulat Az állatkert térképe A bejáratnál ajándékbolt és az örökbefogadók táblája Jegyárak – magyarul is A zoo bejárata

Kapcsolódók

Kimaradt?