Ezekben a középiskolákban nem teltek be a helyek

Kedden tette közzé a tanügyminisztérium, melyik középiskolába jutottak be a sikeresen vizsgázó nyolcadikosok. A kilencedik osztályos helyekről számítógépes elosztással döntöttek, a végzősök a jelentkezési lapon tüntethették fel, melyik iskolában szeretnék folytatni tanulmányaikat.

Az elosztás a képességvizsgán elért eredmények (75 százalékban), a négy évi átlag (25 százalék) és a rendelkezésre álló helyek alapján történik. A felvételit nem kötötték minimális médiához abból a meggondolásból, hogy jelenleg Romániában tíz osztály kötelező. Eszerint azok számára is jut hely, akik nem érték el az átmenő jegyet a képességvizsgán. Itt olvashat egy elemzést arról, hogyan teljesítettek idén a képességvizsgán a nyolcadikosok. 

Az elosztás második szakasza július 23-án zajlik, addig jelezhetik a szülők, ha elégedetlenek a kiosztott helyekkel, vagy ha gyermekük nem jutott be a megjelölt iskolába. A harmadik újraelosztásra szeptember 3-4. között kerül sor.

Még maradtak helyek

A tanügyminisztérium adatai szerint Hargita megyében a következő középiskolákban nem teltek be eddig a helyek: a gyergyószentmiklósi Fogarasy Mihály Szakközépiskola, a szentegyházi Gábor Áron Szakközépiskola, a balánbányai Liviu Rebreanu Szakközépiskola, a csíkdánfalvi Petőfi Sándor Szakközépiskola, a gyergyóditrói Puskás Tivadar Szakközépiskola, a csíkszeredai Székely Károly Szakközépiskola, a csíkszentmártoni Tivai Nagy Imre Szakközépiskola, a székelykeresztúri Zeyk Domokos Szakközépiskola, a borszéki Zimmethausen, a gyergyóhollói, a korondi szakközépiskolák, a székelykeresztúri Berde Mózes Unitárius Szakközépiskola, a zetelaki Dr. P. Boros Fortunat Elméleti Líceum, a maroshévízi Kemény János Elméleti Líceum, a székelykeresztúri Orbán Balázs Elméleti Líceum.

Kovászna megye: a kovásznai Körösi Csoma Sándor Líceum, a baróti Baróti Szabó Dávid Szakközépiskola, a kézdivásárhelyi Gábor Áron Szakközépiskola, a sepsiszentgyörgyi Kós Károly Szakközépiskola.

Maros megye: a segesvári Mircea Eliade Főgimnázium, a marosvásárhelyi Ion Vlasiu Szakközépiskola, a szászrégeni Lucian Blaga Szakközépiskola, a marosludasi 1-es számú szakközépiskola, a dicsőszentmártoni Andrei Bârseanu Elméleti Líceum, a nyárádszeredai Bocskai István Elméleti Líceum.

Hogy más magyarok lakta megyében hol maradtak meg helyek, itt böngészhető

Kapcsolódók

Kimaradt?