Felmérés: a férfiak és a nők is több szexre vágynak 40 fölött
Negyven év fölött a férfiak és a nők is több együttlétre vágynak – számolt be legfrissebb felméréséről szerkesztőségünknek eljuttatott közleményében a WEBBeteg.hu egészségportál.
A portál online kérdőíveit közel kétezren töltötték ki 2015. január és április között. Az eredmények nemenként több szempontból is eltérést mutatnak, ám egy közös ponton határozottan találkozik a kettő: a férfiak és a nők is több szexet szeretnének a jelenleginél.
E szerint a férfiak 65 százaléka vallotta az úgy, hogy elégedettebb lenne, ha többször bújhatna ágyba partnerével. Korosztályok szerint vizsgálva a 40 és 49 közöttiek a legelégedettebbek a szex gyakoriságával, ezzel szemben a 60 fölöttiek 75 százaléka szívesen szeretkezne sokkal gyakrabban.
A nők körében is közel ugyanennyien, 57 százalékban válaszolták azt, hogy több szeretkezésre vágynak, bár 11 százalékuk soknak tartja a mostani mennyiséget. A nők 40 és 49 éves koruk között a legkevésbé elégedettek az összebújások gyakoriságával, arányaiban tekintve viszont a 60 felettiek a legelégedettebbek.
Miért nem gyakoribb a szex?
A férfiak és a nők válaszai alapján is az derült ki, hogy a párok mintegy 30 százalékánál inkább a hölgyek nem vágynak már annyi szexre, mint korábban, ugyanakkor az esetek 16-17 százalékában a férfiak nem igénylik annyira az együttlétet.
A vizsgálatban részt vevő férfiak a szex gyakoriságának akadályaként a legtöbben – összesen a megkérdezettek 32 százaléka – a különböző szexuális nehézségeket jelölték meg. Életkor szerinti elosztásban jól kirajzolódik, hogy a kor előrehaladtával egyre többen küzdenek szexuális problémákkal.
Míg a 40 év alattiak 14 százalékát akadályozzák a szexuális gondok, addig a 40-es, 50-es éveikben járó férfiak 25 százaléka nyilatkozott ugyanígy, a 60 fölöttiek esetén pedig már 36 százalékos arányban számoltak be nehézségekről. A nőknél a 40-49 évesek körében számoltak be a legtöbben szexuális nehézségekről, amely a menopauzával fellépő testi, valamint hormonális változásokra vezethető vissza.
Szexuális problémák 40 fölött
A köztudatban élő méret-kérdés a felmérés szerint nem szab gátat a kielégítő szexuális szokásoknak, hiszen a megkérdezett férfiak fele teljesen elégedett a pénisze méretével, s csupán 4százalékuk szeretne sokkal nagyobbat a mostaninál. A férfiak között töretlenül felszínre kerülő kérdést, miszerint a méret a lényeg, a női válaszadók eredményei is megcáfolják, ugyanis döntő többségük (75 százalék) teljesen elégedett partnere adottságaival, sőt az sem akadály, ha kicsit kisebb a méret a kívántnál.
A legjelentősebb szexuális probléma a 40 fölöttiek életében a merevedési zavar. Hogy mekkora probléma, arról már megoszlanak a vélemények. A megkérdezett férfiak többsége (52 százaléka) számol be merevedési zavarról, bár ebből 38 százaléknyian nyilatkoztak úgy, hogy komoly problémaként élik meg, hogy péniszük gyakran nem marad a közösülés végéig merev állapotban. Ezzel szemben a nők közel fele nem észlelt problémát, vagy nem tartja ezt zavarónak a szexuális együttlét során. Az összes nő 34 százaléka szerint jellemző párjánál, ugyanakkor 24 százalékukat zavarja ez.
Érdekes, hogy míg a megkérdezett férfiak 21 százaléka nyilatkozott úgy, hogy próbálkozott már potencianövelő gyógyszerrel segíteni a panaszain, addig a hölgyek csupán 13 százalékának van tudomása arról, hogy partnere próbált ki ilyen készítményt.
A korai magömlést egyik nem többsége sem tartja a szexuális élete akadályának, még akkor sem, ha néha előfordul a közösülések alkalmával. A 40 év fölötti férfiak 16 százaléka számára jelentős probléma, a hölgyek 11 százaléka éli ezt meg ugyanígy.
Sztereotípia vagy tapasztalat?
Megegyező vélemény alakult ki a felmérés során arról a kijelentésről, hogy a férfiak alapvetően poligám természetűek, így szükségük van a változatosságra szexuális téren. A megkérdezett nők és férfiak 29 illetve 27 százaléka nyilatkozott úgy, hogy szerinte alapvetően igaz a megállapítás, ugyanakkor mindkét nem ezt döntő többségében vagy teljesen előítéletnek tartja, vagy a példák ellenére sem jellemző hozzáállásnak.
A szexualitás nem csupán a fiatalok kiváltsága. Ezt mi sem mutatja jobban, mint a felmérésből is feltáruló igény, hogy idősebb korban is rendszeresek legyenek a meghitt együttlétek, amelyek a párkapcsolat szerves részét képezik akkor is, amikor két érett felnőttről van szó.
A vizsgálatból arra is fény derült, hogy a férfiak szerint a jó házasság, vagy a tartós párkapcsolat legfontosabb összetartó ereje az intimitás megőrzése. Ezzel szemben a megkérdezett nők számára az a fontos, hogy a szex akkor se kerüljön háttérbe, amikor átlépik a negyedik x-et, vagy épp a változókori átmenet miatt megváltoznak a testi-lelki igényeik.