Hentes tanműhely indul Háromszéken

A szakoktatás erősítésével, oktatási intézmények létrehozásával erősítené a szülőföldön való boldogulást a magyar állam - mondta sepsiszentgyörgyi sajtótájékoztatóján Potápi Árpád. A nemzetpolitikáért felelős államtitkár rámutatott, hogy a magyar kormány az idei évet a külhoni szakképzés évének nyilvánította, és a programot 500 millió forinttal támogatja.

„A szülőföldön való boldogulás valójában a gazdasági boldogulást jelenti, azt hogy mindenki tudjon megélni az ősei földjén. A nemzetpolitikai cselekvések után a magyar állam ebben is segítséget kell nyújtson” - nyilatkozta Potápi Árpád. Hozzátette: ennek egyik alapfeltétele a szakképzés, ezért a Kárpát-medencei magyar szakképző intézményeket szeretnék összefogni, a meglévőket megerősíteni, infrastruktúrájukat összehangolni.

A szakképzés jövőjéről szóló konferencia sajtótájékoztatóján Burus Siklódi Botond, a Romániai Magyar Pedagógus Szövetség (RMPSZ) elnöke rámutatott, hogy a romániai magyar szakképzés rétegzett, ezért a a sepsiszentgyörgyi találkozó egy sorozat kezdete, a következő időszakban hasonló kerekasztal-beszélgetéseket szerveznek Csíkszeredában, Székelyudvarhelyen és Marosvásárhelyen, de Közép Erdélyben és a Partiumban is. Ezek során pedagógusokkal, vállalkozókkal és oktatáspolitikában érdekeltekkel egyeztetnek, és így fog kialakulni egy rövid és hosszú távú fejlesztési koncepció. 

„A Kárpát-medencében nem csak munkanélküliség van, hanem szakképzett munkaerőhiány is, ez olyan, mint amikor egyszerre sújt az aszály és az árvíz” - mondta Potápi Árpád. Hozzátette, Magyarországon már működik a duális szakképzés, ebben látják a jövőt. A határon túli szakképzést támogató program költségvetéséből 120 millió forintot szánnak 7 erdélyi szakképző intézmény fejlesztésére.

Háromszéken hentes tanműhely indul

Háromszéken már megvan a projekt, a sepsiszentgyörgyi  Kós Károly Szakközépiskolával és a Perspektíva Alapítvánnyal írnak alá szerződést. Egy húsipari feldolgozó és hentes tanműhely  létrehozását támogatják 29 millió forinttal. Ebből a pénzből korszerű húsipari feldolgozó gépeket vásárolnak. A tanműhelyt a Kós Károly iskola egyik ingatlanába rendezik be, és annak az infrastrukturális kialakítását a sepsiszentgyörgyi önkormányzat vállalta.

Kovászna megye főtanfelügyelője, Kiss Imre – aki korábban a Kós Károly iskola igazgatója volt – a sajtótájékoztatón elmondta: olyan szakmában kell nyitni, amely az utóbbi években hiányzott a háromszéki képzési palettáról, ilyen például a húsfeldolgozás. Az elképzelés szerint, ha a fiatalok az évek során szakmát is váltanak, az otthon felnevelt állatokat fel tudnák dolgozni. Arra is gondoltak, hogy a térségben sok húsipari kis vállalkozás van, ezért a Sepsiszentgyörgyön képzett fiatalok át tudnák venni szüleik vállalkozását.

Kiss Imre szerint a húsipari tanműhely a következő tanévben indulna, és mivel egyedi lenne Székelyföldön, ezért nem csak Kovászna megyéből-, hanem az egész térségből várnak ide diákokat. Az elképzelések szerint a tanműhely fenntartható lesz, például tankonyháknak, idősek otthonának, szociális konyháknak is biztosíthatna nyersanyagot, önköltségi áron.

Kovászna megye tanácsának elnöke, Tamás Sándor elmondta, a Művészeti és Népiskolában már szabás-varrás, pincér és szakács képzéseket kínálnak. Idén az első alkalom, hogy Háromszéken sikerült az oktatási rendszert a szakképzés irányába fordítani. Ezzel olyan középosztályt szeretnének megerősíteni, melynek tagjai bárhol megállnák a helyüket a világban.

Tamás Sándor ugyanakkor felajánlotta, hogy helyet biztosítanak a Szakoktatók Továbbképző Intézetének. Emlékeztetett, hogy két hónappal ezelőtt összevonták az Árkosi Tanulmányi Központot a Művészeti és Népiskolával, és Árkoson van egy 33 szobás ingatlanjuk, ahol be lehetne rendezni ezt az intézetet - mondta az elöljáró, aki szerint ösztöndíjrendszert is ki tudnak alakítani a szakiskolába iratkozók számára.

Kapcsolódók

Kimaradt?