Még van remény a magyar nyelvű helységnévtáblák ügyében?

Akár újra is lehetne kezdeni a pereskedést a kolozsvári magyar nyelvű helységnévtáblák ügyében – nyilatkozta a maszol.ro-nak Somai László ügyvéd. A jogász ezt azzal indokolta, hogy csütörtökön a Kolozsvári Táblabíróság jogerős döntésében csak perrendi kifogásokra hivatkozva utasította el azt a korábbi törvényszéki ítéletet, amely magyar nyelvű helységnévtáblák kihelyezésére kötelezte Kolozsvár polgármesteri hivatalát.

„Alapdöntés nem született, az alapjogot nem vizsgálták meg, hanem perrendi kifogással visszautasították. Tehát az alapjog továbbra is megmarad” – magyarázta az ügyvéd. A táblabíróság – a honlapján közölt ítélet szerint – csütörtökön úgy értékelte, hogy a Hollandiában bejegyzett Európai Magyar Emberjogi Alapítvány nem illetékes pereskedni a kolozsvári magyar feliratok ügyében.

A Kolozs Megyei Törvényszék korábban az alapítvány keresete alapján azt állapította meg, hogy Kolozsváron annak ellenére ki kell tenni a magyar feliratokat, hogy a város magyar lakosságának a számaránya alulmarad a törvényben rögzített húsz százalékon. Arra a kérdésre, hogy a törvényszék korábban miért nem kifogásolta, hogy egy külföldön bejegyzett alapítvány indított per az ügyben, Somai László elmondta, mindenképp meg kell várni a táblabíróság indoklását a válaszért.

„Véleményem szerint a táblabíróságnak ki kellene térnie arra is, kiket minősít jogosultaknak arra, hogy ilyen jellegű pert indíthassanak” – magyarázta. Hozzátette, a pert akár újra is indíthatják azok, akiket várhatóan az indoklásban a táblabíróság megnevez.

A kolozsvári táblabíróság már korábban is hozott elutasító ítéletet az aranyosgyéresi helységnévtáblákkal kapcsolatban. „Számomra egyáltalán nem meglepő, hogy ismét hoztak egy ilyen jellegű ítéletet. Őszintén szólva meglepett, hogy a törvényszéken ennyire alapos ítélet született, kételyeim voltak, hogy ez meg fog maradni másodfokon is, és lám, ilyen perrendtartás kifogással élve utasították vissza”, kommentálta a jogász.

Koalíciós feszültségek a fellebbezés miatt

A város önkormányzatában koalíciós feszültséget keltett az RMDSZ és a román koalíciós partnerek között, hogy a polgármesteri hivatal fellebbezett a magyar közösség számára kedvező alapfokú törvényszéki ítélet ellen. Az alapítvány jogi képviselője kolozsvári magyarok ezreinek az aláírását is csatolta a perirathoz, hogy ezzel tanúsítsa, Kolozsvár lakói is igénylik a magyar helységnévtáblákat.

Emil Boc polgármester korábban az MTI-nek elmondta, az önkormányzati testület hamarosan többnyelvű városkapuk felállításáról hoz határozatot. Hozzátette, 2015-ben, amikor Kolozsvár Európa ifjúsági fővárosa, olyan városkapukat akarnak felállítani, amelyek európai módon jelzik a város multikulturális jellegét.

A közigazgatási törvény azokon a településeken írja elő a kétnyelvű feliratozást, ahol valamely kisebbség teszi ki a lakosság legalább egy ötödét, de húszszázalékos kisebbségarány alatt sem tiltja az anyanyelvű feliratozást. A Románia által ratifikált Kisebbségi Keretegyezményben rögzített elvek alapján ez a jog ott sem tagadható meg, ahol olyan jelentős lélekszámú őshonos közösség kéri, amelynek kulturális értékei nyomot hagytak a település arculatán. 

Kapcsolódók

Kimaradt?