Máris vége volna a tabletkorszaknak?

Rosszul áll a táblagépek piaca, az eladások csökkennek. A legnagyobb vesztesek az Apple és a Samsung – írja a geeks.hu.

Nem egyszerűen lassulnak, hanem egyenesen csökkennek a táblagépek eladásai: a Canalys jelentése szerint 2010 óta először 2014 utolsó negyedévében sikerült negatívba fordulni a trendeknek, és egy izmos mínusz 12 százalékos eredményt elérni a világszinten eladott 67 millió példánnyal.

A rossz hírek elsősorban a Samsungnak és az Apple-nek köszönhetőek, az előbbi ugyanis 24, az utóbbi pedig 18 százalékkal adott el kevesebbet, mint egy évvel korábban. De nem csak a felső kategóriát érinti a visszaesés, ugyanez figyelhető meg az olcsóbb, kisebb méretű modelleknél is, amit pedig a phabletek terjedésének számlájára írnak. A tavalyi év negyedik negyedében például az androidos tabletek piacán körülbelül 50 százalékos volt a 7 colos gépek aránya, miközben korábban még 66 százalék volt ugyanez.

Közben a nagyobb képernyős modellek aránya nő, ami különösen a Microsoftnak jó hír, hiszen egyrészt a Surface, másrészt általánosságban a Windowsra épülő tabletek így mind népszerűbbé válnak.

Kimaradt?