Megrohamozták a hallgatók a kampuszokat

Több tízezer szabad bentlakáshely várja az egyetemistákat az ország nagy egyetemi központjaiban, a helyek elfoglalása elkezdődött. A Hotnews szerint Kolozsváron és Temesváron 12 ezer bentlakáshely áll a diákok rendelkezésére, Brassóban 4200 hely. Az árak 50 és 300 lej között mozognak.

Kolozsváron összesen 12 ezer helyet bocsátanak az egyetemi hallgatók rendelkezésére, a Babeş-Bolyai Tudományegyetemnek ebből 5204 helye van, a Műegyetemnek 4808 helye, az orvosinak 550 helye, az agronómiának 1338 helye, a képzőművészetinek csupán 75 helye van bentlakó diákok számára. Akinek nem jut hely az egyetemi bentlakásokban, az magánbentlakásba, vagy felekezetibe költözhet – ám itt a bérleti díj is magasabb, havonta 270 és 400 lej között kell fizetni – ám ebben az árban a közköltség is benne van.

Nagyobb kényelemért extra fizetség

A Babeş-Bolyai Tudományegyetem 5204 helyet bocsát a mintegy 36 ezer diákja rendelkezésére, 17 bentlakásépületben.

Egyes bentlakásokban a körülmények családiasak, megközelítik az otthoni kényelmet – egy-egy helyen beépített főzőfülke és a saját fürdőszobában még fürdőkád is van -, a havi bér pedig 100 és 280 lej között mozog. Valamennyi szobában a bútorzat mellett saját mellékhelyiség és fürdőszoba is van, illetve mindenhol biztosított az internet-csatlakozás. A főzést emeletenként egy-egy konyhában tudják megoldani a diákok. A szobák 2-5 ágyasok, és tanulószoba is a diákok rendelkezésére áll. Összesen két bentlakásban van mosógép is, egy rend ruha mosása 5 lejbe kerül, a diák mosózsákban viszi a ruhát és tisztán, szárazon kapja kézhez.

A Kolozsvári Műegyetemnek 4808 bentlakáshelye van, összesen 7 bentlakásépületben. A körülmények hasonlóak a BBTE bentlakáshelyeihez, itt a havi bérleti díj 110 és 155 lej között mozog. A műegyetemre mintegy 20 ezer diák jár, közülük 9000-en a városon kívülről érkeztek.

Az agronómián körülbelül hatezren tanulnak, 1338 bentlakáshelyet biztosít az egyetem, öt épületben. Az orvosi egyetemen 6200 diák tanul, számukra csupán 550 bentlakáshely áll a rendelkezésre négy épületben, helyenként 130 és 280 lej között kell fizetni havonta annak függvényében, hogy a fürdőszoba közös vagy a szobába épített. A képzőművészeti egyetemen tanuló mintegy 1000 diákra csupán 75 hely jut két épületben, nekik 120 és 170 lej közötti havidíjat kell fizetniük.

Kolozsváron átlagban 15 százalékkal emelkedett az albérleti díj az elmúlt hónapban, ugyanis a lakástulajdonosok már augusztustól fel vannak készülve az egyetemi hallgatók érkezésére. A legfrissebb adatok szerint egy kétszobás lakás bérleti díja 330 euró körül van a kincses városban, három szobára 400 euró körül kell fizetni. Aki egyszobást bérelne, 180-200 eurót kell hogy fizessen, aki pedig házban szeretne lakni, annak ennél átlagban 50 százalékkal többet kell kitennie. A bérleti díjak nem fedezik a közköltségeket.

Természetesen nem mindenkinek jut hely az egyetemi bentlakásokban, vagy olyan helyre jut, ami nem előnyös számára. Kolozsváron létesült egy közösségi oldal, ahová azok írnak, akik szeretnék elcserélni a kiosztott helyet valaki mással. Így a Campus Hasdeu zárt oldalon egymásra találnak azok, akik egymás közt cserélnék el a helyeket.

Meztelen lányok dobálják a fiúk ablakait tojással

A maszol.ro munkatársa is ott volt az idei helykiosztáson a Hasdeu Kampuszban. Kiss Rodé már tízedik éve él Kolozsváron egyetemi hallgatóként, most már doktorandusz. Először ötágyas szobában kapott helyet, onnan nagyon hamar elmenekült, mint mondja, úgy megijedt a körülményektől, hogy inkább kintlakásba költözött. Ezt követően az Apafi Református Kollégium bentlakásába költözött.

„Az egy luxushely. A központban van és rendkívül jók a lakhatási körülmények” – mesélte, hozzátéve, hogy igen komoly szűrőrendszeren kell átmennie annak, aki itt szeretne lakni a tanulmányai idején. Az írásbeli és szóbeli felvételit ajánlások, motivációs levelek előzik meg és már augusztusban eldőlt, ki lakhat ott.

Doktoranduszként Z. Lilla nagyon elégedett a családosok számára épült A2-es bentlakás egyik szobájában, amelyért havi 220 lejt kell fizetnie. Itt már harmadik éve lakik, ám a kérelmet minden tanulmányi év elején meg kell újítani és nem biztos, hogy ugyanabba a szobába kapnak helyet a diákok. Lillának szerencséje volt, ez idén is sikerült. „Az adminisztrátornő egy 'hápé', vele nehezen lehet kijönni, ám szerencsére a diákok köréből kikerülő segédek is vannak mellette, akikkel teljesen normálisan lehet szót érteni” – meséli, és hozzáteszi: a kapus és a takarítónők végtelenül rendesek, ez pedig nagyon fontos egy bentlakási élet során.

A beszélgetésünk alatt egyik, a sorban álló elsőéves diák arról faggatta a kapust, milyen a környék, elég csendes, rendes-e? „Ááá, itt nincsenek gondok” – jött a kapus megfontolt válasza. „Egy alkalommal meztelen lányok dobálták a fiúk ablakait tojással, de ezen kívül minden rendben van mifelénk”- mosolygott jóságosan a kapus a fiú felé.

Az idei újdonságok közt szerepel az is, hogy a szemeteskukákat lezártak, egy-egy pici lyukon lehet csak bedobni a szemetet, de turkálni benne már nem lehet. Ez azért jó, mondják a sorban állók, mert remélhetőleg a guberálók, gyanús alakok kevesebbet ijesztgetik vagy zavarják majd a kampuszban lakókat.

Kimaradt?