Kelemen Hunor: belépünk a kormányba

Két miniszterrel és 14 államtitkárral vesz részt az RMDSZ a harmadik Ponta-kabinetben – ismertette hétfőn a Szövetségi Állandó Tanács döntését Kelemen Hunor. A szövetségi elnök tájékoztatása szerint a kormány programja nem változik a 2012-ben elfogadott programhoz képest.

Kelemen megerősítette azokat a korábbi sajtótértesüléseket, miszerint jómaga a művelődési miniszteri, illetve a kormányfő-helyettesi tisztség várományosa, Korodi Attila képviselő pedig a környzetvédelmi tárca élére kerül. Azt már nem részletezte, hogy milyen minisztériumokban lesznek RMDSZ-es államtitkárok, és azt sem, hogy a szövetség számíthat-e prefektusi posztokra.

A politikus közölte: az RMDSZ a tárgyalások során nem kötött semmilyen "titkos alkut" a Szociáldemokrata Szövetséggel (USD). Mint mondta, az USD-vel politikai egyezséget kötöttek, amelynek tartalmát a koalíciós szerződés aláírásakor, hétfőn délután fél 4-kor nyilvánosságra hozzák.

Azért hangsúlyozta, hogy a kormány programja változatlan marad, mert korábban Traian Băsescu államfő kilátásba helyezte: alkotmánybírósághoz fordul, ha Victor Ponta miniszterelnök beemeli programjába az RMDSZ célkitűzéseit. A kormányfő hétfőn délután ismerteti programját és kabinetje összetételét, amelyről kedden szavaz a parlament.

 

Kapcsolódók

banner_bcxvIA0Y_2.jpg

Kimaradt?