Törvényhozói munka – középiskolai szinten

A jelenlegi – túlnépesedett – román parlamentben jócskán akadnak képviselők és szenátorok, akik mindössze 12 osztályt jártak ki, vagyis, a legjobb esetben is csupán érettségivel rendelkeznek. A középiskola után ráadásul sokan semmiféle szakosodást nem végeztek, így voltaképpen nincs semmilyen mesterségük, talán ezért is úgy gondolták: honatyáknak éppen megfelelők.

Így történhetett meg, hogy a visszaéléseket és korrupciót kivizsgáló parlamenti szakbizottságban egy lakatos is helyet kaphatott, a védelmi bizottságba egy villamosságra szakosodott technikus került, a jogi bizottságban pedig egy érettségivel rendelkező juhpásztor – az azóta börtönben sínylődő Gigi Becali – is benne volt.

Szakmája: a külföldön tartózkodás

A demokrata liberálisok politikusa, az 54 éves Costică Canacheu az villanyszerelői szakiskolát végzett, ezt a szakmát gyakorolta 1989-ig, amikor is forradalmár lett. Most pedig, az új parlamentben, megválasztották a védelmi, közrendvédelmi és nemzetbiztonsági bizottság alelnökévé.

Nyomban az 1989-es eseményeket követően kezdett el politizálni, alapító tagja volt a Nemzeti Felszabadítási Frontnak, majd a Demokrata Pártnak. Az utóbbi 23 évben – minden más szakma hiányában – egyetlen foglalkozása a politika volt.

A Dan Diaconescu Néppártjának politikusa, a 44 éves Gheorghe Coman önéletrajza igencsak vékony. Abban semmiféle utalás nem található végzettségére vonatkozóan, semmiféle iskolát nem tüntet fel benne, csupán annyit tudhatunk meg belőle, hogy 1998 és 1991 között lakatosként dolgozott a Mecon vállalatnál. A következő időszakról, egészen 1997-ig önéletrajza mindössze annyiról árulkodik, hogy – külföldön tartózkodott. Szakmája tehát feltehetően a „külföldön tartózkodás” volt. 1998 után két cégnél dolgozott – hogy mit, milyen beosztásban, azt titok fedi. A parlamentben mindennek alapján teljes mértékben megfelelt a visszaélésekkel, a korrupcióval és a kérvények elbírálásával foglalkozó szakbizottságnak.

„Későn érett” honatyák

Volt honatya, aki nem adta fel: az 52 éves szociáldemokrata Dan Ciocan például két évvel ezelőtt, 50 éves korában érettségizett. 1985-ben elvégezte a câmpinai altisztképző iskolát és 2001-ig az Olt megyei rendőrségben tevékenykedett. Utána üzletemberként ténykedett, majd politikára adta a fejét és vezető tisztségeket töltött be a Szociáldemokrata Párt Olt megyei bizottságában. Az nem derül ki viszont az önéletrajzából, hogy miként végezhetett el 1985-ben altisztképző iskolát, amikor csak 2010-ben érettségizett.

Dan Ciocan most tovább tanul: beiratkozott a craiovai egyetem mezőgazdasági fakultására – egyben pedig ellátja a parlament gazdasággal, reformokkal és privatizálással foglalkozó szakbizottságának tagjaként ráháruló feladatokat.

A „kései tanulók” során gyarapítja a nemzeti liberálisok színét képviselő Verginel Gireadă is. A 45 esztendős honatya csak három évvel ezelőtt, 42 éves korában tette le az érettségit, igaz, a diploma megszerzésével két évig kínlódott. Ettől aztán vérszemet kapott, és beiratkozott a iaşi-i Petre Andrei Egyetem közigazgatási és politikatudományi karára, ahol most is diák. A sikeres érettségiig mezőgazdasági géplakatosként dolgozott, miután 1987-ben mezőgazdasági szaklíceumot végzett.

Politikával 2011 óta foglalkozik, ekkor lépett be a Nemzeti Liberális Pártba. Pályafutása ezt követően – az eddigiekhez képest – rohamosan emelkedett: először egy vérközpont ellátási beszerzője volt, majd a Botoşani megyei Mihai Eminescu község polgármesterévé választották, a tavalyi parlament választások alkalmával pedig honatya lett. Igaz, a kevesek közül való, aki „képzettségének” bizonyos fokig megfelelő szakbizottsághoz került: mezőgazdasági géplakatosként a mezőgazdasági bizottságot erősíti.

A doyen véleménye

Az „alulképzett” honatyák helyzetéről, parlamenti szerepléséről az egyik vezető bukaresti napilap megkérdezte a törvényhozás testületének doyenjét, Dinu Giurescut. A 86 éves történész, a Román Akadémia tagja, több mint 30 kötet, tanulmányok, újságcikkek, tankönyvek, történelmi atlasz szerzője válaszában igen diplomatikusnak mutatkozott. Mint kifejtette, egyrészt nem kívánja kommentálni a választók szavazatát, másrészt nem akarna értékelni „parlamenti kollégái” szellemi kapacitását, szakképzettségét „Nem szeretnék osztályharcot kirobbantani, és azt sem, hogy egymásnak ugorjunk” – zárta nyilatkozatát.     

Kimaradt?