Kincses Elődöt küldi Bukarestbe Tőkés a „hiénák közé”

Ügyvédje, Kincses Előd képviseli Tőkés Lászlót a Románia Csillaga érdemrend becsületbírósága csütörtöki bukaresti ülésén, amelyen azt vizsgálják meg, méltó-e még ma is a volt püspök a román állami kitüntetésre.

Tőkés László az MTI-nek kedden este elmondta, az európai parlamentbeli elfoglaltságai nem teszik lehetővé, hogy csütörtökre Bukarestbe utazzék. Úgy véli, hogy Kincses Előd több mint egy egyszerű ügyvéd. "Aki 1989-ben a Ceausescu-rezsimmel szemben védelmezett, méltó arra, hogy a Ponta-rezsimmel szemben is megtegye ugyanezt" - fogalmazott az EP-képviselő.

A volt püspök hozzátette, a kitüntetése körül zajló politikai vita idején az első pillanattól gondolt arra is, hogy maga adja vissza a kitüntetést, de végül arra a következtetésre jutott, hogy nem kell megkönnyítenie azoknak a dolgát, akik "bűnbaknak kiáltották ki", és "össztüzet nyitottak" rá.

"Ha megvonják tőlem a kitüntetést, hadd minősítse ez őket" - fogalmazott Tőkés László. Szerinte a legmagasabb országos közméltóságok és a politikai osztály vezető képviselői indítottak "minden alapot nélkülöző verbális agressziót" ellene.

Hétfői sajtótájékoztatóján Kincses Előd három okot is felsorolt, amiért szerinte a Románia Csillaga érdemrend becsületbírósága jogilag nem létező testület. Az egyik az, hogy a bíróságot megválasztó közgyűlés nem volt határozatképes, mivel a hatszáznál több kitüntetettből alig százvalahányan szavaztak, holott ilyen esetben szükséges a fele plusz egy arány. A másik ok az Kincses szerint, hogy a Tőkés kitüntetésének visszavonását elsőként javasoló Corina Crețu európai parlamenti képviselőnek érintettsége révén nem lett volna szabad részt vennie a szavazatszámláló bizottságban a becsületbíróság megválasztásakor. Az ügyvéd kifogásolja azt is, hogy a közgyűlést Gheorghe Anghelescu vezette, aki azonban nem birtokosa a Románia Csillaga érdemrend egyik fokozatának sem.

Tőkés László kitüntetésének a visszavonását Victor Ponta miniszterelnök kérte Traian Băsescu elnöktől. Az európai parlamenti képviselőt azzal vádolják, hogy megkérdőjelezte Románia egységes és oszthatatlan nemzetállam jellegét, amikor azt javasolta, hogy Magyarország vállaljon "védhatalmi" szerepet Erdély érdekében úgy, ahogy azt Ausztria tette Dél-Tirol esetében.

Miután tisztázódott, hogy az érdemrend visszavonását csak olyanok kezdeményezhetik, akik maguk is az elismerés birtokosai, nyolc kitüntetett kormánypárti politikus fordult azonos szövegű beadvánnyal az elnöki hivatalhoz. Az azóta megválasztott héttagú becsületbíróságba is többnyire kormánypárti politikusok kerültek.

Tőkés László 2009-ben, a temesvári népfelkelés kitörésének huszadik évfordulóján kapta meg a Románia Csillaga érdemrend lovagi fokozatát a romániai rendszerváltozás elindításában játszott történelmi szerepéért.

Kapcsolódók

Kimaradt?