Poirot felesége kedvéért vállalt még egy évadot

Huszonhárom év után David Suchet-nek már igencsak elege lett Poirot szerepéből, és bejelentette visszavonulását. Ám felesége unszolására mégis meggondolta magát: még egy évad erejéig Poirot bőrébe bújik.

„Alig pár ember tudja, hogy színházi főszerepeket is játszom” - panaszkodott egyszer a 65 éves színész, aki 1989 óta tizenkét évadon keresztül alakította a legendás Poirot felügyelőt. Nem is csoda, hogy leginkább a híres detektív karakterével azonosítják. Olyannyira, hogy Londonban egyszer megállította egy férfi, és megkérte, hogy segítsen neki kinyomozni, hogy kivel csalja meg a felesége. Amikor pedig azt a választ kapta Suchet-től, hogy ő csak egyszerű színész, és ebben nem tud segíteni, az illető idegesen otthagyta, hogy őt ugyan ne akarja átverni.

„Sheila folyamatosan azzal rágta a fülemet, hogy imádja a sorozatot, és ha már a többi rajongóra nem gondolok, legalább az ő kedvéért mondjak igent. Még arra is megkért, hogy vegyem fel a műbajuszomat. Erre már igazán nem mondhattam nemet” – magyarázkodottt a színész.

„Erre a szerepre készült a legtöbbet életében” - mesélte róla a neje, Sheiia Ferris, akivel 1976 óta házasok, egy fiút és egy lányt neveltek fel. „Napokig sétálgatott a lakásban, mire megtanult totyogva, a kezében sétapálcával járni” – úgy, ahogyan Agatha Christie megírta.

Kimaradt?