banner_xRg6ZFl6_Koldok_970x250.gif
banner_30Cewl4A_Copy of 1_300x250.gif

„Ne féljetek!” – karácsonyi beszélgetés Kovács Gergely gyulafehérvári érsekkel (VIDEÓ)

December 24-én épp egy éve volt annak, hogy Kovács Gergelyt, a Kultúra Pápai Tanácsának irodaigazgatóját Ferenc pápa kinevezte Jakubinyi György érsek utódává. Püspökké szentelése és érseki beiktatása ez év február 22-én volt az ősi gyulafehérvári székesegyházban. Az új érsek munkája – mondhatni – a járvánnyal egyszerre kezdődött, gyakorlatilag alig volt lehetősége bejárni az egyházmegyét, megismerni híveit, papjait. Idén elmaradtak a bérmakörutak is. Kovács Gergely ennek ellenére nem ült tétlenül. Építi csapatát, online beszélgetéseken ismerkedik papjaival, kollégáival, híveivel. És amint azt a csíksomlyói – szűk körben tartott – búcsún is mondta, meg kell keresnünk, hogyan fordítható javunkra, lelki gazdagodásunkra ez az állapot, hogy mit tanulhatunk az idei furcsa, szokatlan karácsonyból. Videónterjú.

Nehéz, szokatlan, szorongásokkal, félelmekkel teli évet zárunk, mondhatni, mindannyian. Hogy látja Ön, mire tanít minket ez az időszak? Mi lehet az idei karácsony üzenete?

Mindig elhatározom magamban, hogy többet a járványt nem fogom említeni, mert már annyit hallottuk és mindenhonnan ez csöpög, és ez folyik és már valósággal allergiásak vagyunk rá. De nem lehet megkerülni. Annyira jelen van az életünkben, tetszik vagy nem tetszik. Meghatározza azt. Ha csak Gyulafehérvárra gondolok, már három hete karanténban vagyunk, és még meg fogják ezt hosszabbítani. Nem egyszerű így élni a mindennapjainkat sem. Az egyházi életre minden téren nagyon súlyosan rányomja a bélyegét, hiszen az egyház közösség. Ott van a szentmise például, amiben a leginkább akadályozva vagyunk. Mert részt lehet online szentmisén venni, legjobb szándékkal, összeszedetten, de nem az, mint elmenni a templomba fizikailag, közösen bemutatni az áldozatot, elvégezni a szentgyónást, szentáldozáshoz járulni. Ezt semmilyen szentmise-közvetítés nem tudja pótolni. Tehát világos, hogy valami lényeges hiányzik. Ennek ellenére az adventi időszak nem veszhetett el, hiszen a felkészülés bennünk történik, bennünk történt meg.  A karácsony megünneplése nehéz lesz. Ebben a pozitívum az, hogy Bukarestben nem nélkülünk döntöttek. Őszintén elmondhatom, hogy Bukarestből folyamatosan megkerestek, és online, zoom-os beszélgetéseken folyamatosan ki is kérték a véleményünket. Nem mondom azt, hogy mindenben meg is hallgattak, de azért úgy érzem, hogy igenis hozzászólhattunk és valamennyire tekintettel voltak a kéréseinkre. Világos, mi azt kértük, hogy ugyanúgy ünnepelhessünk, mind máskor. Felnőttek vagyunk, felelősségteljesek, betartjuk az előírásokat, a szabályokat, de lehetőleg minél zavartalanabbul tudjuk megünnepelni a karácsonyt. Sajnos nem lesz teljes egészésben lehetséges, tilos például a pásztorjátékoknak a megtartása. Ugyanakkor biztos, lesznek olyan települések, ahol karantén lesz, emiatt nem lesz lehetőség az ünneplésre. Ezek kényszerítő körülmények. 

A karácsonyhoz pár szempontot szeretnék adni, amit én fontosnak tartok. Karácsony legfontosabb üzenete: Ne féljetek! Amikor az angyalok a pásztorokhoz szólnak, ezt mondják. Ne féljetek! És ez számunkra is fontos, hogy a félelem ne bénítson meg, tudjunk örülni. Olyan könnyen mondjuk azt, hogy a karácsony a szeretet ünnepe. Akkor ne legyen ez egy üres szlogen, szólam, mert ha én Jézust belőle kiveszem, az nagyon furcsa, üres szeretet lesz. Legfeljebb egy ajándékcsere marad belőle. Csíksomlyón a pünösdi szentbeszédben mondtam, hogy „honnan tudjátok, hogy ez rossz?”. És most is megkérdezném, hogy éppen a járvány nem ébresztett rá arra bennünket, hogy hány ember rászorul az odafigyelésünkre, a szeretetünkre? A magányos, aki a leginkább szükséget szenved. Nem mondom, hogy ez most kifejezetten segít, de mindenképpen ösztönöz és sarkallhat bennünket arra, hogy a szeretetet még jobban tudjuk, hitelesen megélni.

„Óriási a várakozás az egyházmegyében”

Szinte egybeesik a munkája kezdete a járvánnyal, vagyis gyakorlatilag alig volt lehetősége körbejárni az egyházmegyét, megismerkedni a papokkal, hívekkel.

A járvány nagyon megnehezítette a mozgást és a találkozást. Bármennyire szerettem volna elmenni plébániákra, plébánosokkal találkozni, a hívekkel találkozni, egyháztanácsokkal, ez nagyon megnehezedett és alig sikerült. Alig sikerült valamennyit megvalósítani ebből sajnos. Amit viszont első perctől érzek, az az óriási várakozás. Talán nem is nevezném elvárásnak – bizonyára az is van benne – de óriási várakozást érzek. Ez egy picit az embert meg is ijeszti, mert én valóban úgy látom, hogy a várakozás jogos, de olyan óriási, hogy csak lépésekben lehet neki eleget tenni. Sok területen, sokrétű, volumenben, mennyiségben is nagyon nagy, tehát csak apránként lehet ennek eleget tenni. Az óriási várakozást első perctől fogva éreztem. Én úgy gondolom, hogy ott van a világ közepe, ahol él. És ez így igaz, mert minden ember, minden egyes hívő egyformán fontos.

Akkor is, hogyha tömbkatolikus közegben él, ahol mondjuk sokkal könnyebb megmaradni, sokkal könnyebb közösségben a hitet megélni, ahol van közösségélmény, ahol a lelkipásztornak, a papnak is van sok pozitív visszajelzés, sok jó élménye. Sokkal nehezebb szórványban, ahol kisebbségben élnek, nincsen meg a közösségnek a megtartó ereje, és mégis mindenki egyfrmánértékes. Egyformán a világ közepe. De területre is nagy az egyházmegye. Márcsak az, amikor el kell jutni egy távoli plébániára, órákba kerül, míg az ember odaér és onnan vissza. Ez is megnehezíti a kapcsolattartást. Megnehezíti ez a rengeteg eltérő valóság, mint szórvány, tömbkatolikusság, a különböző milliők. Tehát ilyen szempontból óriási kihívás és merem azt mondani, hogy nagyobb, mint egy kisebb egyházmegyében.

 „A személyes kapcsolatok adják a pluszt”

Mennyiben lesz „könnyebb” a munkája amiatt, hogy a Vatikánban dolgozott ezidáig? Milyen pluszt ad ez a tapasztalat Önnek?

Mivel a Szentszéktől jövök haza, van egy olyan tapasztalatom, amit csakott lehetett szerezni. Az egész úgymond „világegyházzal” kapcsolatban álltunk napi szinten. Munkatársaim is különböző nemzetek fiai voltunk, volt indiai, mexikói, és sok más munkatársam, ezért a mindennapi beszélgetések is sokkal gazdagabbak voltak. Sokszor olyan szempontokra világítottak rá, amire én nem is gondolnék. Vagy valamivel kapcsolatosan például ha megvolt azén berögzött szokásom, vagy véleményem, hogy én ezt mindig így csináltam, én ezt mindig így gondoltam, ez így van, de ha egy másik véleményen levő rákérdezett udvariasan, hogy „biztos vagy te benne?”, akkor rájöttem, hogy vannak más lehetőségek, amelyek pontosan annyira jogosak, pontosan annyira jók, mint az én véleményem. Ez az egyik gazdagság, amit hiszek, hogy pozitívumként hozok haza.

A másik a sok személyes kapcsolat, ismeretség, ami sok esetben megkönnyíti a munkámat. Csak egy példát mondjak: kell hozni egy kényes döntést, egyszerűen veszem a telefont és tudom, hogy a Szentszéknél, az egyik kongregációnál ott van valaki, akit felhívok és tanácsot kérek. És mindjárt könnyebb, mint írni egy hivatalos levelet, ami megérkezik, megfontolják és van egy hivatalos válasz. Mondjam azt, pár perc alatt le lehet bonyolítani. Éninkább itt látom az előnyt. A Szentszékkel, Rómával, a Szentatyával való kapcsolattartás korábban is megvolt, előttem Jakubinyi érsek úr is éppúgy tartotta, azért van itt a Szentatyának a képviselője, a nuncius Bukarestben. Ő ezelőtt is épp így jött, épp ígyérdeklődött, rajta keresztül megvolt a kapcsolattartás. Tehát intézményes szinten eddig is megvolt. A személyes kapcsolatok, ami pozitív, ami plusz.

„Jó munkához csapat kell”

Hogyan tervezi a munkája megszervezését?

Már a Szentszéknél megtanultam, hogy jómunkához csapat kell. Mindannyiunknak vannak adottságai, jó képességei, de mindenkinek vannak gyengébb pontjai, ahol érzi, hogy nem is tudná a legjobb döntéseket meghozni. Esetleg nincsen meg rá a képessége, az adottsága. Ezért fontos a csapat és első perctől fontos volt számomra magam köré egy szoros munkközösséget létrehozni. Ez a nyári kinevezésekkel nagyjából megtörtént. A csapatnak is össze kell állni, meg kell szoknunk egymást, meg kell tanulnunk egymást. Én már azt mondanám, hogy pár hete a csapat összeállt, lassan csiszolódik össze.

Meg vagyok győződve, hogy ezt a paptestvérek és a hívek is kezdik érzékelni, tapasztalható, észrevehető. Hadd hozzak példákat is: mostmár a facebookon is megjelentünk, az instán is. Könnyen meg tudja bárki csinálni a fiókot, de azt működtetni, fenntartani már munkás. Igyekszünk nem belefogni, nem beleugrani valamibe, amit nem tudunk tisztességesen, rendesen csinálni. Tehát úgy érzem, a csapat lassan áll össze, ennek kezdenek a gyümölcsei is látszani, de nyilván még időre vanszükség.

Mennyire tartja fontosnak a kapcsolattartást más egyházmegyékkel, más vallásokkal?

A kapcsolattartás is nagyon fontos. Első körben az erdélyi római katolikus egyházmegyékkel, - a szatmári, váradi, temesvárival – szeretném, hogy jó legyen a kapcsolat. És ezt úgy érzem megvan. Tovább kell nyitanunk a Kárpátokon túlra is kell tekintenünk. Van jászvásári, bukaresti egyházmegye, és sokszor érezzük, amikor egy kényes, nehéz döntést kell meghozni, közösen kell állást foglalni, nem mindegy hogy külön-külön egyenként, vagy közösen tesszük. Ugyanakkor vannak amás vallású testvéreink és nagyon fontos, hogy jó legyen közöttünk a kapcsolat. Úgy érzem, ez is megvan. Meg vagyok győződve, hogy korábban is megvolt, nekem kell ebben is lassan megtalálnom a helyemet. Ez is új közeg számomra, de a nyitottságot érzem. Épp a jövő héten is lesz egy ilyen tlálkozó, amikor közösen próbálunk hozzászólni egy témához. Nagyon fontos és meg vagyok győződve, hogy fog működni.

„Merjünk fölvállalni döntéseket”

Van-e súlya ma az egyháznak? Odafigyelnek-e arra, amit mond?

Ha egyházról beszélünk, akkor én azt mondom, hogy nekünk erőt Istenben és Istennel kell felmutatni. Van, aki ezt furcsának érzi, vagy kibúvó válasznak, esetleg felteszi a kérdést, hogy „mit kezdjek Istennel, akit nem látok?”. De ha egyház, akkor nagyon elsősorban ez a fontos, hogy valóban adjam meg Istennek azt, ami az Istené. Aztán az egyház nem elszigetelten él, hanem a társadalomban. Tehát jogos, hogy a társadalomban is hallassa, hallathassa a szavát. Ez nem azt jelenti, hogy bele akar szólni a politikába, netán befolyásolni akarná. Legalábbis nem lehet ez a szándéka. Én erről meg vagyok győződve. Még akkor is, ha ezt félre lehet magyarázni, bele lehet magyarázni. Az egyháznak hallatnia kell a hangját.

Tehát ne fölöttem döntsenek, tőlem függetlenül. Nagyon nehéz megmagyarázni például egy választás esetén is, de nekem meg kell értenem azt, hogy ha én nem vagyok jelen, akkor nélkülem döntenek. Aztán lehet ezt tovább osztani, szorozni, hogy egyetértek-e bizonyos személyekkel, vagy egyes pártideológiákkal, de ne nélkülem döntsenek. Vegyünk például egy egyházközséget. Hogyha az egyházközségből harminc százalék sincs jelen, hetven százalék meg otthon dúl-fúl, akkor milyen címen teszi ezt? Ha nem ment el és meg sem próbálta a hangját hallatni. Ezt nem tudom megérteni. Nem vállal felelősséget. Ezt én nagyon fontosnak tartom, paptestvéreknek is mindig elmondom, fontos, hogy merjem fölvállalni a döntéseimet. Merjek dönteni és utána vállaljam a felelősséget. Dönthetek rosszul is. De legalább döntök. Vállalom a felelősséget.

Kapcsolódók

banner_33n1iUxf_maltai-970x250.gif
banner_jpL2NADm_maltai-300x250.gif

Kimaradt?