Adorjáni Dezső Zoltán: józan értelemmel viszonyul az evangélikus egyház a járványhoz

Mindenki számára nehéz volt az elmúlt időszak, a koronavírus-járvány senkinek sem kegyelmez. Különösen igaz ez az egyházakra, hiszen a személyes találkozókat a hívekkel nem lehet pótolni. Mégis lépni kellett valamit, reagálni valahogyan, és kihozni a legtöbbet a helyzetből. Adorjáni Dezső Zoltán, a Romániai Evangélikus-Lutheránus Egyház püspöke az elmúlt hónapokat összegezte a Maszolnak. 

A Romániai Evangélikus–Lutheránus Egyház is „rendhagyóan” élte meg a 2020-as évet, mivel a helyzet szokatlan volt számukra is. „Sokkhatásként érte az egész társadalmat a vírus, és az egyház nem a társadalom fölött, mellett, hanem a társadalomban él, így először minket is váratlanul ért. A váratlan helyzetet nagyon hamar fel kellett dolgozni, és rögtön cselekedni kellett, hiszen gyülekezetek munkájáról, életéről, a közösségek sorsáról volt szó” – mondta a Maszolnak Adorjáni Dezső Zoltán.

A püspök szerint a legmegdöbbentőbb az volt, amikor a kormány beszüntetette a templomban tartott istentiszteleteket, mivel az egyház kimondottan a nyilvánosságban és a személyességben él. Szavai szerint „létfontosságú” a lelkészeknek, hogy a hívekkel, a közösségekkel találkozzanak. „Azt is mondják, hogy az istentisztelet találkozás Istennel és találkozás egymással, az áhítat csendjében és örömében. Ez hirtelen, egyik napról a másikra megszűnt, és az egyháznak tennie kellett valamit” – idézte fel az egyházi vezető a szükségállapot időszakát.

Szerencsére kéznél volt a virtuális tér, az új média adta lehetőség, ám ekkor ebben még „senki nem volt profi”, és időbe telt megtalálni azokat a módszereket, amikkel a hívekhez szólni tudtak. Adorjáni Dezső Zoltán szerint azt is figyelembe kellett venni, hogy idősebbek nem nagyon élnek ezekkel az eszközökkel, a fiatalok pedig folyamatosan ugrálnak a tartalmak között, alig pár percet töltenek el egy helyen.

Ezzel nehéz volt felvenni a versenyt, ám a püspök szerint szerencsére akadtak olyan fiatal munkatársak, szakemberek, akik ebben segíteni tudtak. Ekkor indult el az online egyházi élet, amely a járvány előtt is működött, de nem volt rendszeres. Ezt azóta rendszeresítették, hétköznapi és vasárnapi alkalmak vannak, és az ünnepnapokon is követni lehet az előre rögzített istentiszteleteket.

Többen jártak online istentiszteletekre, mint a járvány előtt

Az online istentiszteletek népszerűségéről püspök azt nyilatkozta, hogy meglepődött az adatokon. Általában az egyházközségek tagjainak 15-20 százaléka jár rendszeresen istentiszteletre, ám a bejelentkezések alapján az derült ki, hogy az online szertartásokat többen követték, mint ahányan régebben, „normális” időben jártak templomba. Nyilván nem feltétlenül csak az evangélikus egyház hívei követték az istentiszteleteket, és azt sem lehet mérni, hogy hány percet maradtak az oldalon, mivel lehet, hogy „igazából nem kapcsolódtak be az istentisztelet légkörébe, hangulatába, csak rákattintottak”.

A vírus elterjedésével a pánik is kitört, az emberek elbizonytalanodtak, féltek, és elkezdtek eltávolodni egymástól. „Mivel állandóan sulykolták az emberekbe, hogy mennyi a megbetegedettek száma, mennyien haltak meg, pánik tört ki, és mindenki félt. Az egyháznak ekkor az volt a feladata, hogy szűrőként szolgáljon, szűrje meg ezeket a híreket és bátorítsa az embereket” – részletezte Adorjáni Dezső Zoltán, hozzátéve: ez nem azt jelenti, hogy nem vették komolyan a helyzetet, de nagy szükség van a józan középút megtalálására. A püspök gyakran szólt arról is az istentiszteleteken, hogy a jelen helyzethez hogyan kellene viszonyulni „józan értelemmel”, hogy senki ne essen kétségbe.

Adorjáni Dezső Zoltán arról is beszélt, hogy a járvány által előidézett bizonytalanság inkább megerősíti, mint gyengíti az emberek hitét. „Amikor még a járvány kezdetén voltunk, úgy fogalmaztam, hogy ebből nagyon jól is ki lehet jönni, mert azt hittem – ahogy sokan mások is –, hogy a pandémia és az egy-két hónap bezártság kicsit elgondolkodtatja az embereket. De azt nem gondoltam, hogy ez egyéves vagy akár több éves történet lesz” – magyarázta.

Szavai szerint azt, hogy mi lesz a világjárvány eredménye, csak a legvégén fogják tudni megmondani. Úgy vélte: van egy optimista forgatókönyv, miszerint rájövünk, hogy mennyi minden fontosabb dolog van az életben, mint amit eddig lényegesnek gondoltunk, mennyivel fontosabbak a barátságok, a közösségek, és van egy pesszimistább forgatókönyv, amely ennek az ellentétét jósolja. Ha ez utóbbi következik be, Adorjáni Dezső Zoltán szerint az emberek szívét annyira átformálják és deformálják, hogy valamiféle „deformált emberiség” fog létrejönni.  

Sikerült több programot is megszervezni

Jó hírekkel is szolgált a püspök, ugyanis idén is sikerült foglalkozásokat szerveznie az egyháznak. Leginkább virtuális programok zajlottak, de a nyári táborokat is meg tudták tartani a legtöbb gyülekezetben. Korábban regionálisan szervezték ezeket, ám ebben az évben a gyülekezetek inkább a saját gyerekközösségeiknek szervezték a programokat, kisebb létszámban. Emellett sikerült a konfirmandus táborokat, az egyházmegyei-, és országos táborokat, az ifjúsággal pedig előkészítő táborokat szervezni, és rengeteg kisebb rendezvényük is volt, például a kolozsvári harangszentelés.

A karantén alatt is rengeteget segítették a híveket, húsvét és pünkösd táján szervezett családlátogatásokat tartottak, idősebbeknek bevásárlási csomagokat készítettek elő, és kihordták a Harangszó című újságukat. Nagyon sikeres volt a telefonos lelkigondozó-szolgálatuk, amelynek keretében a lelkészek igyekeztek minél jobban tartani a személyes kapcsolatot a hívekkel.

„A lelkészeink mindig elérhetők, ha valami gond van, őket hívják a hívek, és ők is hetente telefonálnak, hogy megkérdezzék, ki hogy van. Megkérdezik, hogy van-e valamire szükség, megnyugtatják a híveket, ha békétlenség van. Így ápoljuk mi az élő kapcsolatot, mert ha én három kamerának prédikálok, az mégsem személyes kapcsolat” – mondta el a püspök, hozzátéve: jómaga ilyenkor megpróbálja elképzelni a híveket maga előtt, mintha nekik beszélne személyesen.

„A pártok és az egyház között távolságtartásra van szükség”

A közelgő parlamenti választásokról Adorjáni Dezső Zoltán úgy vélekedett: a politika túlontúl meghatározza a mindennapi életünk valamennyi aspektusát. „Túl nagy hangsúlyt kap, és lehet, hogy ez ennek a politikai-földrajzi térségnek a sajátossága, hogy mi intenzívebben éljük meg a politikai eseményeket” – jelentette ki. Hozzátette, hogy szerinte az egyháznak – amelyik a társadalomban él, annak alakítója – aktívan kell részt vennie a polisz dolgaiban, és ha azt látja, hogy a dolgok „nem jó irányba haladnak”, kötelessége azt elmondani a híveknek.

A püspök azt vallja, hogy a politikai pártok és az egyház között azért van szükség távolságtartásra, hogy az egyház mindig „tisztán tudjon kritikus magatartást gyakorolni”. Szerinte az embereket tájékoztatni kell, és bizonyos értékek mentén a politikának irányt is kell szabni, hiszen „mi magunk is választók és politikafogyasztók vagyunk”. A püspök szerint az egyház most is azt mondja hangsúlyosan, hogy minden embernek felelőssége részt venni a választáson. Nem megoldás az, ha nem megyünk el szavazni „ilyen vagy olyan ürüggyel”, mivel, ha azt akarjuk, hogy a magyar közösség képviselve legyen az országos vagy regionális politikában, akkor szavazni kell.

Adorjáni Dezső Zoltán emellett a politikusokkal szemben is fogalmazott meg kritikát. Szerinte, ahogy az egyháznak is mindig foglalkoznia kell a hívekkel – nem csak karácsonyra készülve –, úgy a politikusoknak is ezt kell tenni, és nem „kampány előtt három héttel kell elindulni”, és meggyőzni az embereket. Véleménye szerint a politikusi élet nyilvános élet, örök kampány, a politikusoknak is az emberek között kell lenniük, őket szolgálniuk, és meg kell oldaniuk az ő gondjaikat, másképp hiteltelenné válnak.

Az adventi üzenet

Advent közeledtével Adorjáni Dezső Zoltánnak van egy biztató üzenete is. A püspök szerint, ha mi, emberek most egymástól el is vagyunk távolodva, azért ne felejtsük el, hogy Isten nincsen távol tőlünk, hanem velünk van, erről szól az advent és a karácsony is.

 „Isten mindig közel marad, akkor is, ha mi most egy kicsit eltávolodtunk tőle vagy egymástól. Azt szeretném, hogy ezt a közelséget, ennek a jelenlétnek az erejét élje át minden ember” – üzente Adorjáni Dezső Zoltán, hozzátéve, hogy szerinte idén van esély arra, hogy a karácsony is egy kicsit letisztuljon, az ünnepen az „isteni jelenlét” lényegével tudjunk foglalkozni, és ne azzal a csillogással, dísszel, ami annyiszor elvonta a figyelmünket a lényegről. 

Kapcsolódók

Kimaradt?