Iohannis: nemzetbiztonsági kérdés a koronavírus elleni oltások beadásának megszervezése

Nemzetbiztonsági kérdésnek tekintik az új típusú koronavírus elleni védőoltás beszerzésének és tárolásának a megszervezését, valamint az ehhez szükséges emberi erőforrások biztosítását –  jelentette be hétfőn Klaus Iohannis államfő miután az egészségügyi, a védelmi és a belügyminiszterrel tárgyalt az oltási kampány megszervezéséről.

Ennek megfelelően az oltási stratégiát az ország Legfelsőbb Védelmi Tanácsa fogja elfogadni. Klaus Iohannis bejelentette: a hadsereg biztosítja a vakcina sajátos körülmények közötti tárolását a központi raktárban és hat regionális raktárban. Ezekből juttatják majd el az oltóanyagot az állandó és a mozgó helyi oltási központokba.

Az államfő arra is kitért, hogy elsőként az egészségügyi személyzetet, az idősotthonok és más szocio-medikális központok személyzetét, valamint a lakosságnak azt a rétegét oltják be, amely esetében nagy a kockázata a súlyos lefolyású megbetegedésnek. E kategóriák mellett elsőbbséget élveznek az ország működése biztosításában kiemelt szerepet betöltő ágazatok dolgozói, mint például a rendőrök és tűzoltók.

Az oltási kampány szakaszokban valósul meg az oltóanyag beszerzése függvényében. Az egészségügyi személyzetet a munkahelyén oltják be, a lakosság más rétegeit pedig az állandó és mozgó oltási központokban, a háziorvosi rendelőkben valamint olyan (drive-trough) központokban, amelyekbe az oltást igénylők gépkocsival hajtanak be.

Iohannis kiemelt fontosságúnak ítélte a folyamat átláthatóságát, a pontos információk eljuttatását a célcsoportokhoz, valamint a félretájékoztatás leállítását és a hamis információk kiszűrését. Az oltási kampánnyal kapcsolatos valamennyi hivatalos információt egy erre a célra létrehozandó honlapon fognak közzétenni.

Az elnök hangsúlyozta: hogy a nemzetközi szervezetek által elfogadott vakcinák biztonságosak és hatékonyak, és az egyedüli megoldást nyújtják a járvány leküzdésére.

A hatóságok a félretájékoztatás következményének tartják, hogy egy előzetes összeírás során az egészségügyi személyzet jelentős hányada úgy nyilatkozott, nem kívánja beoltatni magát. Olyan megye is akadt, ahol az egészségügyi dolgozók több mint fele idegenkedett a védőoltás beadatásától.

Romániában – a megszokott periodicitásnak megfelelően – hétfőre visszaesett az utóbbi 24 órában diagnosztizált fertőzések száma, ezt azonban a média annak tulajdonítja, hogy vasárnap általában sokkal kevesebb tesztet végeznek, mint a hétköznapokon. A Digi24 hírtelevízió kommentátora azonban aggasztó jelnek találta, hogy a csaknem tízezer elvégzett teszttel 4207 fertőzöttet szűrtek ki. Ez azt jelenti, hogy a tesztelt személyek több mint 42 százaléka fertőzött volt.

A stratégiai kommunikációs törzs által hétfőn közölt adatok azt is jelzik, hogy soha nem kezeltek annyi (13 685) koronavírusos beteget a kórházakban, mint jelenleg. Közülük 1160-an szorulnak intenzív terápiás kezelésre.

(Címlapkép: Adobe Stock)

Kapcsolódók

Kimaradt?