banner_xRg6ZFl6_Koldok_970x250.gif
banner_PIz6eiCM_Koldok_300x250.gif

A DNA korrupcióval és pénzmosással vádolja Dan Tudorache volt bukaresti polgármestert

Befolyással való üzérkedésben és pénzmosásban való bűnrészesség gyanújával eljárást indított az Országos Korrupcióellenes Ügyészség (DNA) Dan Tudorache, a fővárosi első kerület volt szociáldemokrata polgármestere, korábbi parlamenti képviselő ellen – tájékoztat a DNA szombati közleménye. A politikus bejelentette, hogy felfüggeszti PSD-tagságát.

Az ügyészek ugyanakkor eljárást indítottak Tudorache volt felesége, és még egy, a volt polgármester környezetéhez tartozó személy ellen, pénzmosásban való bűnrészesség, illetve befolyással való üzérkedés miatt.

A három vádlottnak óvadékot állapítottak meg, amelyet november 27-éig kell letétbe helyezni: egymillió eurót Dan Tudorache, 200 ezer eurót volt felesége, és 75 ezer eurót a polgármester környezetéhez tartozó személy számára.A vádhatóság szerint adatok és bizonyítékok állnak rendelkezésre, amelyek szerint 2016 szeptembere és 2017 májusa között a Dan Tudorache vádlott kíséretéhez tartozó személy 10 százalékos jutalékot követelt egy üzletembertől azon szolgáltatási szerződés értékéből, amelyet az üzletember az első kerületi városházának alárendelt intézménnyel kötött.

„A pénzért cserébe az illető vállalta, hogy a polgármester nevében közbenjár az illetékes tisztviselőknél, hogy a szerződést jó körülmények között teljesítsék (a számlákat időben fizessék, a tarifákat aktualizálják). A befolyással való üzérkedésért cserébe a polgármester embere állítólag 105 000 lej készpénzt kapott, illetve kifizettek egy 8640 lej értékű fiktív számlát, amelyet a befolyással üzérkedő személy cége állított ki" – írja a DNA.

A közlemény szerint ezt a tevékenységet mindenben támogatta Dan Tudorache, aki abban az időben első kerületi polgármester volt, amennyiben megerősítette, hogy a jutalékot kérő személy az ő embere, és felmerül a megalapozott gyanú, hogy a pénz nagy részét valójában a polgármester kapta meg.

Az ügyészek meglátása szerint, 2008-2018 között, amíg Dan Tudorache köztisztségeket töltött be, aránytalanul magas összegeket kapott hivatalos jövedelméhez képest.

A gyanúsított igyekezett feleségét és házvezetőnőjét úgy feltüntetni, hogy őket illet meg a – feltételezések szerint – törvénytelenül megszerzett pénz. A pénzt igyekeztek beforgatni a vagyonukba, egyebek mellett külföldi utazásokra, ékszerekre, luxusruházatra, autókra, ingatlanokra, magániskolákra költötték, kölcsönöket adtak és betéteket hoztak létre" – állítják a nyomozók.

Konkrétan, a DNA azt állítja, hogy a fenti időszakban (2008 - 2018), amelyben Tudorache legális bevétele 605.782 lej (havonta átlagosan ezer) volt, felmerül a gyanú, hogy pénzmosást követett el, egyebek mellett a következő módszerekkel:

  • pénzösszegeket tett be volt feleség és házvezetőnője nevére nyitott bankszámlákra összesen 2 990 000 lej és 235 000 euró értékben;
  • ingatlanokat vásárolt volt feleség nevében összesen 305 000 euró és 470 000 lej értékben, ezekért készpénzben fizetett;
  • egy személynek, volt feleségén keresztül – szintén készpénzben – 920 000 euró összegű kölcsönt nyújtott;
  • ékszereket vásárolt, beleértve a gyémántokat is, amelyek értékét meg kell határozni (számos ékszerről azonosítottak számlát, egyebek mellett egy 58 500 euró értékű gyűrűre, egy 64 225 dollár értékű ékszerkészletre, egy 80 000 eurós gyémántgyűrűre és egy 190 000 eurós gyémántra, egy 65 000 euró értékű gyűrűre, egy 11 200 eurós fülbevalókészletre és medálos nyakláncra, stb.)
  • megvásárolta egy futballklub részvényeit szintén volt feleségén keresztül;
  • közös vállalkozást indított egy magáncéggel, amellyel 640.000 euróval szállt be volt felesége révén.

Mindezek esetében felmerül a gyanú, hogy a pénzt bűncselekmények elkövetése révén szerezte.

A DNA még egy másik ügyben is eljárást indított, amellyel kapcsolatban november 19-én több házkutatást hajtottak végre. Az ezzel kapcsolatos információkat akkor hozzák nyilvánosságra, amikor a jogi helyzet ezt lehetővé teszi anélkül, hogy sérülne az ártatlanság vélelme – írja a DNA.

Tudorache szombaton Facebook-oldalán bejelentette, hogy bár ártatlan, felfüggeszti PSD-tagságát, mert nem szeretné, hogy a történtek negatívan befolyásolják a párt esélyeit a közelgő parlamenti választásokon.

Kapcsolódók

banner_33n1iUxf_maltai-970x250.gif
banner_jpL2NADm_maltai-300x250.gif

Kimaradt?