Kamionokban bújtak meg a migránsok

Összesen 17, magukat afganisztániaknak és pakisztániaknak valló illegális bevándorlót fedeztek fel a román határrendészek csütörtökön a nagyszántói és a nagylaki autópálya-határátkelőknél, kamionokban megbújva.

A nagyváradi székhelyű területi határrendészeti parancsnokság közleménye szerint a Bihar megyei nagyszántói határátkelőhelyen egy bolgár kamionsofőr autójának a rakterében találtak a vizsgálat során nyolc menekültet. A fuvarlevél szerint Magyarországra vasárut szállító teherautó potyautasai közül négy felnőtt (18–30 évesek), négy pedig kiskorú (16 és 17 évesek) volt.

Szintén csütörtökön, az Arad megyei nagylaki autópálya-határáteklőhelyen egy román, illetve egy bolgár sofőr tehergépjárművén bukkantak összesen kilenc határsértőre, akik papírok nélül akartak Nyugatra jutni. A migránsok 15 és 21 év közötti fiatalok voltak, és a Nagyszántónál elfogottakhoz hasonlóan korábban menedékjogot kértek a román hatóságoktól.

 

A bevándorlók ellen tiltott határátlépés kísérletének vádjával, a három sofőr ellen embercsempészet gyanújával indítottak eljárást.

Kapcsolódók

Kimaradt?