banner_XeiDH3Xk_970x250 (2).gif
banner_7ckyC6Ch_kuk szamok maszol webbanner 300x250.gif

Emléktáblát avattak „Nagyvárad zöld lelkiismeretének”, Marossy Anna biológusnak

Külsőségeket és mindennemű hírverést nélkülözve állítottak emléktáblát Nagyváradon az öt esztendővel ezelőtt elhunyt közismert biológus és környezetvédő, Marossy Anna emlékére a róla elnevezett sétányon, az Ezredévi emléktéren.

A Szacsvay Imre mártír országgyűlési jegyző szobrával szemben frissen kialakított virágültetvény közepére a Nagyváradi Közösségi Alapítvány készíttette el a neves biológus kutatónak és elkötelezett környezetvédőnek emléket állító táblát.

Marossy Anna lelkiismeretes munkásságát dicséri a püspökfürdői hévízi tündérrózsás rezervátumról készült megannyi szaktanulmány, és ő volt az, aki megkongatta a vészharangot akkor, amikor felfedezte, hogy a termálvízforrás által táplált Pece-patak vize megcsappant és a víz hőmérséklete is csökkenni kezdett.

Ezek voltak az első jelei a nílusi hévízi tündérrózsa, valamint az endemikus fajok közé tartozó bordás homorcsa csigafaj és a Racoviță kele halfaj, illetve ezekkel együtt a világhírű természetvédelmi rezervátum pusztulásának, ami végül a biológus halála után három esztendővel történt meg az ellenőrizetlen és mértéktelen termálvíz-felhasználás következtében.

A Nagyvárad melletti üdülőtelepeken ugyanis se szeri, se száma a termálvízzel fűtött panzióknak és medencéknek. Bár voltak hatósági próbálkozások az illegális fúrások feltérképezésére és leállítására, ezeknek a jótékony hatása mindmáig nem mutatkozott meg a természeti környezetben.

Ugyancsak Marossy Anna nevéhez fűződik a Sebes-Körös folyó nagyváradi belvárosi szakaszának megmentése, ugyanis az elkötelezett környezetvédő volt az, aki szembeszállt a városvezetőséggel és megmentette a folyó menti fákat a kivágástól. Ezért emlegették Marossy Annát „a város zöld lelkiismereteként”, és halálával ez az erős és bátor hang némult el a Bihar megyei környezetvédelmi mozgalmak között.

2015. október 18-án bekövetkezett halála után egy évvel az Aqua Crisius Sporthorgász Egyesület állított egy márvány emléktáblát a püspökfördői termálvizes tó mellett, a helyet azonban lezárták, idegenek nem látogathatják, így a kegyelet sem róható le a Pece-patak forrásánál. 2018-ban civil összefogás eredményeképpen a nagyváradi önkormányzat róla nevezte el a Sebes-Körössel párhuzamos, az Ezredévi emlékteret hosszában átszelő sétányt, ahol most, halálának ötödik évfordulóján helyet kapott az emlékére kihelyezett új köztéri tábla.

Kapcsolódók

Kimaradt?