Heti jelentés: ezekben a megyékben a legnagyobb a fertőzésszám

Az elmúlt héten igazolt új koronavírusos megbetegedések több mint 35 százalékát Bukarestben, valamint Iaşi, Bákó, Temes és Kolozs megyében jegyezték, ugyanakkor 31 megyében és a fővárosban meghaladta a 100-at a százezer lakosra vetített esetszám - közölte kedden az Országos Közegészségügyi Intézet (INSP).

A heti rendszerességgel kiadott jelentés szerint az október 5-e és 11-e között jegyzett új megbetegedések 35,4 százalékát Bukarestből, valamint Iaşi, Bákó, Temes és Kolozs megyéből jelentették.

Ugyanakkor a COVID-19-cel összefüggésbe hozható elhalálozások 27,6 százalékát a fővárosban, illetve Prahova, Fehér, Arad és Olt megyében regisztrálták. 31 megyében és a fővárosban meghaladta a 100-at a százezer lakosra vetített esetszám. Minden huszonkilencedik fertőzött egészségügyi alkalmazott - derül ki az INSP adatsorából.

38 megyében és a fővárosban növekvő tendenciát mutatott az új megfertőződések száma, míg Vaslui, Szatmár és Iaşi megyében stagnál a helyzet. Múlt héten ugyanakkor 375 fertőzési gócról érkezett jelentés.

Az elhunytak 81,6 százaléka 60 éven felüli volt, 60,1 százalékuk férfi. A gyógyulási ráta 78,9 százalékos volt. A koronavírus okozta szövődmények miatt eddig elhunytak 95,4 százaléka más betegségekben is szenvedett, például szív- és érrendszeri, neurológiai, vese- vagy tüdőbetegségük volt, cukorbetegek vagy elhízottak voltak.

Kapcsolódók

Kimaradt?