FRISSÍTVE – Nem sérti az alkotmányt, hogy a törvényhozás írja ki a parlamenti választásokat

FRISSÍTVE: Nem sérti az alkotmányt az a törvénytervezet, amelynek értelmében a parlament határozná meg a parlamenti választások időpontját – állapította meg többszöri halasztás után kedden az alkotmánybíróság.

A képviselőház szociáldmeokrata párti (PSD-s) többsége július 27-én a koronavírus-járványra hivatkozva fogadott el törvénytervezetet a parlamenti választási törvény módosításáról, amely egyebek mellett arról rendelkezik, hogy immár nem a kormány, hanem a parlament hatásköre kiírni a választást.

Klaus Iohannis államfő, a kormányzó Nemzeti Liberális Párt (PNL) „védnöke” nem hirdette ki a tervezetet, hanem alkotmányossági óvást emelt ellene. Az elnök szerint sérti a jogbiztonság elvét, és érdekellentétet szül, ha a honatyák – elhúzva a választások kiírását – meghosszabbíthatják saját megbízatásukat. Mivel az alkotmánybíróság nem döntött idejében az óvásról, a kormány a hatályos régi törvény alapján december 6-ra kiírta a parlamenti választásokat.

Az alkotmánybíróság szavazattöbbséggel hozott keddi határozata legfeljebb erkölcsi elégtétel lehet a PSD-s többség és a tervezetet beterjesztő RMDSZ számára, a választások időpontját illetően azonban már aligha lehet jelentősége. Az alkotmányossági szűrőn kéthónapos késéssel sikeresen túljutott törvénytervezet vitatott előírása szerint ugyanis a választások időpontjáról a parlamentnek kell sarkalatos törvényt hoznia legalább 60 nappal a kijelölt dátum előtt. Ez további körülményes jogalkotási folyamatot feltételez, amelyre nincs már idő, hiszen a 2016-ban megválasztott parlament mandátuma december 21-én lejár.

A választások időpontjának taktikai jelentőséget tulajdonítottak a román pártok, a baloldali ellenzék azt remélte a voksolás halasztásától, hogy a népszerűtlen járványügyi intézkedések kikezdik a kisebbségben kormányzó jobbközép PNL népszerűségét.

Miután egyértelművé vált, hogy a parlament nem tudja idejében kivenni a kormány kezéből a választások kiírásának jogát, a parlamenti többség is elfogadta a december 6-i dátumot, és – a kormánnyal egyetértésben – rekordidő alatt elfogadott egy másik törvényt a járványhelyzet miatt szükségessé vált szervezési módosításokról.

Egyebek mellett lerövidítették a választási előkészületek időtartamát, felére csökkentették a jelöltállításhoz szükséges támogató aláírások számát, lehetővé tették, hogy a külföldön élő román állampolgároknak két nap áll majd rendelkezésükre leadni voksukat.

Kapcsolódók

Kimaradt?