A MOGYE rektora cáfolja a magyar tagozat állításait

A Marosvásárhelyi Orvosi és Gyógyszerészeti Egyetem (MOGYE) rektora, Leonard Azamfirei szerint az egyetem vezetése betartotta az intézményen belüli román-magyar feszültséget feloldó szeptemberi megállapodás kitételeit.

Leonard Azamfirei az Agerpres hírügynökségnek azt követően nyilatkozott hétfőn, hogy a magyar tagozat képviselői egy sajtótájékoztatón a megállapodás megszegésével vádolták az egyetem vezető testületeit.

 „A MOGYE betartotta a magyar tagozattal kötött megállapodást, de emellett kötelező módon be kell tartania a felsőoktatásra vonatkozó törvényeket, az oktatás minőségét szavatoló hivatal (ARACIS) és az egyetem chartájának és szabályzatainak az előírásait is” - nyilatkozta a rektor. Hozzátette, ez utóbbi szabályozások egyaránt vonatkoznak a magyar és a román tagozatra.

Úgy vélte, az egyetemen belüli tavalyi román-magyar viták felmelegítése számára azt a mondást idézik, hogy "beszélek, tehát vagyok”. Hozzátette, ezeket a vitákat a bíróság is lezárta. Ezzel arra utalt, hogy áprilisban a Marosvásárhelyi Táblabíróság hatálytalanította azt a kormányhatározatot, amellyel tavaly tavasszal az Ungureanu-kormány próbálta orvosolni a helyzetet, és amely a jobboldali kabinet bukásához vezetett.

 A rektor hibának találta, hogy „egyesek” az állam megannyi intézményét bírálják, ha azok mást állítanak, mint ők. „Az igazság elismerését, őszinteséget és okos együttműködést várok mindenkitől” - jelentette ki Leonard Azamfirei rektor.

A MOGYE magyar tagozatának a vezetői egy hétfői sajtótájékoztatón közölték, a tanévzárásig nyitottak a tárgyalásra, de ősztől tiltakozó akciókat szerveznek, ha az egyetem szenátusának román többsége továbbra sem hajlandó a magyar nyelvet bevezetni a gyakorlati oktatásba.

Kapcsolódók

Kimaradt?