Kivizsgálást kér az úzvölgyi dossziét lezáró ügyész ellen az Active Watch

Közleményben szólította fel az Active Watch bukaresti emberi jogi szervezet az Igazságügyi Felügyeletet, hogy vizsgálja ki: miként tekinthette Daniel Constantin Galbeaza moinesti ügyész úgy, hogy nem minősül gyűlöletre vagy diszkriminációra való uszításnak az úzvölgyi katonatemetőnél tavaly júniusban skandált "kifele a magyarokkal az országból!" jelszó.

Az Active Watch közleményét több romániai lap idézte szombaton.

 

Az egyesület azt követően fogalmazta meg álláspontját, hogy a Hotnews.ro portál pénteken ismertette azt a rendeletet, amellyel a moinesti bíróság melletti ügyészség ügyésze vádemelés nélkül lezárta februárban a nyomozást az úzvölgyi katonatemetőnél tavaly június 6-án történt erőszakos cselekmények ügyében. Az ügyész - miután csak román szemtanúkat hallgatott meg - úgy ítélte meg, hogy a "kifele a magyarokkal az országból!" csupán egy "magyarellenesnek vélt jelszó". Szerinte ez nem minősül gyűlöletkeltésnek vagy diszkriminációra való uszításnak, mert nem egy egész közösség, hanem csupán a katonatemető elé élő láncot vonó magyarokra vonatkozott.

Az Active Watch ugyanakkor felszólította a főügyészséget és az igazságügyi minisztériumot, hogy tegyenek erőfeszítéseket az ügyészek képzésére, és az olyan esetek helyes kezelésére, amelyeknél a gyűlölet által motivált bűncselekmények gyanúja áll fenn. "Nem értjük, hogy egy deportálásra történő nyilvánvaló felszólítást hogyan lehet "vélt jelszónak' tekinteni. Milyen más megfogalmazást kellett volna használni, hogy az ügyész ne csak gyanítsa, hanem biztos legyen a felszólítás kirekesztő jellegében?" - idézte a Libertatea.ro portál a közleményt.

Az Active Watch szerint az ügyész úgy értelmezte, hogy "a magyarok nem személyek, és mert a törvény csak a személyeket védi, a magyarokat ki lehet rakni az országból, úgy, ahogy a nácik próbáltak két etnikai csoport, a zsidók és a romák nem személynek tekintett tagjaitól megszabadulni". A jogvédő szervezet szerint az ügyészi rendelet legitimál minden olyan tettet, amely valamely romániai etnikai csoportot veszélyeztet. Az Active Watch kijelentette: az ügyész feltehetőleg csak táplálja az elemi magyarellenes érzéseket, és nem náci érzelmű.

A jogvédő szervezet az ügyészek képzési hiányosságának tulajdonította, hogy Romániában általában nem kerülnek bíróság elé a gyűlölet által vezérelt bűncselekmények. Mint közölte: a közel 700 ilyen ügyből, amelyet 2014 és 2018 között vizsgált meg az ügyészség, csupán kilencből lett bírósági ügy, a többi esetben az ügyészek nem tartották megalapozottnak a panaszt.

A moinesti ügyészség az Erdélyi Magyar Néppárt (EMNP) és a Magyar Polgári Párt (MPP), valamint a Mikó Imre Jogvédő Szolgálat feljelentése alapján vizsgálta meg 2019 június 6-i úzvölgyi erőszakos temetőfoglalás ügyét, és rendelte el a nyomozás beszüntetését.

 

A Bákó megyei Darmanesti város önkormányzata tavaly áprilisban önkényesen román parcellát alakított ki a Hargita és Bákó megye határán fekvő katonatemetőben, amelyet korábban a székelyföldi Csíkszentmárton község gondozott. A tavalyi hősök napján, június 6-án több ezer román megemlékező erőszakkal nyomult be a temetőbe, hogy részt vegyen a román parcella és emlékmű román ortodox felszentelésén, miután székelyek élőlánccal próbálták megakadályozni ezt.

Kapcsolódók

Kimaradt?