Háromszéken maszkokat adnak az iskolába visszatérő diákoknak

A háromszéki RMDSZ maszkot biztosít a jövő héten iskolába visszatérő a végzős diákoknak.

Tamás Sándor a szövetség háromszéki elnöke szerint bár az oktatási minisztérium ígérte, mégsem biztosított egyetlen maszkot sem az iskolák számára, ezért az RMDSZ háromszéki szervezete kedden 44 ezer maszkot adott át a tanfelügyelőségnek, hogy a jövő héten kezdődő felkészítők, majd a záróvizsgák ideje alatt a diákoknak és pedagógusoknak biztosítani tudják a szükséges maszkokat.Mint ismeretes, az előírások szerint a tanulók és a felügyelők egyaránt kötelesek maszkot viselni a képességvizsga, illetve az érettségi vizsga idején és az azt megelőző felkészítők során is. Korábban az RMDSZ kérésére a magyar kormány jóvoltából egymillió maszkból álló tajvani magánadomány érkezett Erdélybe, ebből Háromszéken 44 ezret az iskoláknak tettek félre, számítva arra, hogy a román kormány – ígérete ellenére – nem biztosítja a kötelezővé tett szájmaszkot, mondta Tamás Sándor.

Kiss Imre főtanfelügyelő elmondta, Háromszéken 2026 nyolcadikost, 1409 tizenkettedikes diákot várnak vissza jövő héten az iskolákba, ez összesen 3435 vizsgára készülő tanulót jelent, akikkel együtt több mint 1200 felkészítő, felügyelő tanár ugyancsak visszatér a tanintézményekbe.

Kapcsolódók

Kimaradt?