FRISSÍTVE – 122-re emelkedett a koronavírus halálos áldozatainak száma az országban

FRISSÍTVE: Egy konstancai nő és egy bukaresti férfi halálával 118-ra nőtt péntek délutánra a koronavírus romániai áldozatainak a száma – közölte a Stratégiai Kommunikációs Csoport (GCS). FRISSÍTÉS: Újabb 4 halálesetet jelentett a Stratégiai Kommunikációs Csoport (GCS), így 122-re emelkedett a fertőzés halálos áldozatainak száma az országban. 

Az 54 éves konstancai asszony március 13-án tért vissza Törökországból, a vírus jelenlétét 19-én mutatták ki a szervezetében a helyi járványkórházban. Kórosan túlsúlyos volt, és korábban is légzőszervi bántalmakban szenvedett. Csütörtökön halt meg.

A 61 éves bukaresti férfit március 30-án a fővárosi katonai kórházból utalták át a járványkórházba. Egy nappal később mutatták ki nála a vírust. Pénteken halt meg. Arról nem tesz említést, hogy valamilyen más betegségben is szenvedett volna.

FRISSÍTÉS: Újabb 4 halálesetet jelentett a Stratégiai Kommunikációs Csoport (GCS), így 122-re emelkedett a fertőzés halálos áldozatainak száma az országban. 

A péntek délutáni tájékoztatás szerint április 3-én elhunyt egy 69 éves, Hunyad megyei nő, akinél tegnap igazolták a koronavírus-fertőzést, a katonai kórházban március 29-e óta ápolják. Egyebek mellett cukorbetegségben, magas vérnyomásban, Parkinson-kórban szenvedett. 

Elhunyt pénteken egy Ialomița megyei, 69 éves nő is, aki 2-án került a sloboziai katonai kórházba, ugyanaznap igazolták nála a koronavírus-fertőzést. Cukorbetegségben, magas vérnyomásban és veseelégtelenségben szenvedett. 

A COVID-19 121. romániai halálos áldozata egy 78 éves, Temes megyei férfi, aki április elsején került a temesvári járványkórházba, és ugyanekkor igazolták nála a fertőzést. A GCS jelentése szerint egy 60 éves, Neamț megyei nő is a koronavírus áldozata lett: még március 23-án került Piatra Neamț-on kórházba súlyos veseproblémák miatt, 25-én végezték el rajta a koronavírus-tesztet, és 28-án halt meg. A pozitív eredmény április 2-án érkezett vissza. 

A romániai koronavírus-helyzettel kapcsolatos hírfolyamunkat itt találja.

Kapcsolódók

Kimaradt?