Koronavírus: újabb óvintézkedéseket hoztak Sepsiszentgyörgyön

Újabb óvintézkedéseket vezetett be a sepsiszentgyörgyi önkormányzat a koronavírus-járvány miatt: a szükségállapot idejére felfüggesztették az esketést, így ebben az időszakban nem kötnek új házasságokat. Emellett megváltoztatták a halotti bizonyítványok kiállításának módszerét is, az elhunytak hozzátartozói elektronikus formában kapják meg a halotti bizonyítványt, majd a szükségállapot után átvehetik eredetiben is. 

A sepsiszentgyörgyi önkormányzat sajtóirodájának tájékoztatása szerint a halotti bizonyítványok kiállításának módja úgy változik, hogy a halált megállapító orvos legtöbb három napon belül elektronikusan elküldi a polgármesteri hivatal személynyilvántartó osztályának a szükséges orvosi papírokat és a személyi igazolvány másolatát, viszont most nem lesz szükség a keresztlevélre és a házassági okiratra is. 

Ez alapján az anyakönyvi hivatal dolgozói kiállítják az elhalálozási igazolást, amit elektronikusan elküldenek az orvosnak, és az juttatja el ugyancsak elektronikus formában az elhunytak hozzátartozóinak. Az eredeti, papíralapú halotti bizonyítványt majd a szükségállapot után, legtöbb 30 napon belül tudják átvenni az önkormányzat anyakönyvi hivatalából. 

A romániai koronavírus-járvánnyal kapcsolatos hírfolyamunkat itt találja.

Kapcsolódók

Kimaradt?