banner_qpmMZsMg_970x250 eurotrans.webp
banner_PT5K3wNG_728x90 eurotrans.webp
banner_kNLLfvE0_300x250 eurotrans.webp

Visszaadta az államfőnek a kormányalakítási megbízását Ludovic Orban, de esélyes arra, hogy visszakapja

FRISSÍTVE - Visszaadta a kormányalakítási megbízását Ludovic Orban  miniszterelnök-jelölt, ügyvivő kormányfő, miután a parlament nem szavazott bizalmat az új kormánynak a házszabály által megszabott 15 nap alatt - jelentette be kedden Klaus Johannis. Az államfő közölte: várhatóan már szerdán bejelenti, hogy kit jelöl miniszterelnöknek, és továbbra is Ludovic Orban az „első számú opciója”.

Klaus Johannis a Szociáldemokrata Pártot (PSD) tette felelőssé a kormányválság elhúzódásáért, arra hivatkozva, hogy PSD bojkottálta a hétfői bizalmi szavazást, hozzájárulva ahhoz, hogy a parlament határozatképtelen legyen a voksolás napján. Megjegyezte: a miniszterjelöltek parlamenti meghallgatása, amit a saját kormányai esetén a PSD egy nap alatt elintézett, most napokig tartott, a bizalmi szavazást pedig a baloldali parlamenti többség a 15 napos határidő utolsó napjára tűzte ki, majd távolmaradásával határozatképtelenné tette a törvényhozást.

Az államfő  szerdára újabb egyeztetésekre hívta a parlamenti pártokat, és közölte: nem tartja kizártnak, hogy a nap végéig megnevezi kormányfő-jelöltjét. Újságírói kérdésre válaszolva elmondta azt is: továbbra is Ludovic Orbant tekinti a legesélyesebbnek arra, hogy kormányalakítási megbízást kapjon.

Az államfő a következő sorrendben várja szerdán hivatalába a pártokat: 16 órától a Nemzeti Liberális Párt (PNL); 16 óra 30 perctől a Szociáldemokrata Párt (PSD); 17 órától a Mentsétek meg Romániát Szövetség (USR); 17 óra 30 perctől az RMDSZ; 18 órától a Népi Mozgalom Párt (PMP); 18 óra 30 perctől a Liberálisok és Demokraták Szövetsége (ALDE); 19 órától a Pro Európa frakció; 19 óra 30 perctől a nemzeti kisebbségek parlamenti csoportja.

Johannis és Orban már január elején bejelentette: megpróbálják az év végén esedékes parlamenti választásokat is előrehozni a júniusi önkormányzati voksolás időszakára, hogy "megszabadítsák" a parlamentet a PNL-kormány minden kezdeményezését elgáncsoló PSD-s többségtől. Az alkotmánybíróság azonban a PSD-nek adva igazat, úgy értékelte: az elnök nem idézhet elő szándékosan olyan válságot, amely - két meghiúsult kormányalakítási kísérlet után - felhatalmazza őt a parlament feloszlatására.

Újra jelölheti Orbant

Az alkotmánybíróság hétfőn megállapította, hogy Johannis alkotmányos konfliktusba került a parlamenttel, amikor a frissen leváltott Orbant bízta meg ismét kormányalakítással. A testület szavazattöbbséggel hozott határozatában leszögezte: a kormányalakítási megbízásnak csak az lehet a célja, hogy a jelölt parlamenti többséget szerezzen egy új kormány beiktatása érdekében, vagyis nem az, hogy a parlament leszavazza a kormányfő-jelöltet és közelebb vigye az elnököt a parlament feloszlatásához.

Valer Dorneanu alkotmánybírósági elnök hétfő este pontosította: a taláros testület gyakorlatilag Ludovic Orban korábbi nyilatkozataira alapozta a hétfői határozatát. „A miniszterelnök-jelölt voltaképpen elutasította a kormánya beiktatását. Minden cselekedete arra irányult, hogy a kormányát ne iktassák be. E szerint kell értelmezni a döntésünket. Mi nem szabtuk meg az államfőnek, hogy kit jelöljön miniszterelnöknek” – magyarázta Dorneanu.

Hangsúlyozta: az államelnök a parlamenti pártokkal való konzultáció nyomán továbbra bárkit megbízhat kormányalakítással, akit jónak lát, és ez a személy lehet akár Ludovic Orban is, ha a megbízás az alkotmány 101-es cikkelyének szellemében történik. 

Keddi sajtóértekezletén Johannis kitérő választ adott arra az újságírói kérdésre: továbbra is előrehozott választásokat szorgalmaz-e, és Ludovic Orban kormányalakítási próbálkozását, amelyről végül is nem szavazott a parlament, beleszámolja-e a két meghiúsult kormányalakítási kísérletbe. Az elnök szerint "nincs értelme" számolgatni a próbálkozásokat, a lényeg az, hogy Romániának kormányra van szüksége és el kell kerülni a patthelyzet kialakulását.

A PSD-nek nem lesz kormányfőjelöltje

Az államfő újabb támadására reagálva Marcel Ciolacu, a szociáldemokraták ideiglenes elnöke azt mondta: nem a PSD, hanem Johannis idézte elő a válságot azzal, hogy nem volt hajlandó a baloldali pártok által támogatott és parlamenti többséggel is rendelkező független jelöltnek kormányalakítási megbízást adni, ehelyett - a saját pártja által sem támogatott - Orban újabb jelölésével "bohózatba" sodorta az országot.

A legnagyobb frakcióval rendelkező PSD ezúttal nem tesz javaslatot újabb miniszterelnök-jelöltre, hanem szakértői kormány felállítását javasolja - mondta Ciolacu. Korábbi lapértesülések szerint Bogdan Aurescu, a két hete leváltott kormány külügyminisztere, vagy Nicolae Ciucă védelmi miniszter, volt vezérkari főnök a legesélyesebb arra, hogy kormányalakítási megbízást kapjon.

"A többség próbája a szavazás"

Arra az újságírói kérdésre, hogy Aurescu vagy Ciucă számításba jöhet-e miniszterelnök-jelölnékként, Johannis kedd este kijelentette:  erről a döntést követően nyilatkozik, mert „nem nyilatkozhat a konzultáció eredményéről a konzultáció előtt”. Azt mondta: minden párt javaslatát meghallgatja, kielemzi, és ezt követően, „talán már szerdán” ismerteti döntését. Az államfő kifejtette: az új miniszterelnök nevesítése az alkotmánybíróság Ludovic Orban kinevezésére vonatkozó döntésétől független kérdés.

„A parlament döntésképtelen volt, nem tudott a kormányiktatásról szavazni, ezzel a megoldással lehet továbblépni a holtpontról" - magyarázta. Amikor azt kérdezték tőle, elképzelhetőnek tartja-e, hogy még az alkotmánybírósági döntés indoklásának közzététele előtt kormányalakítással bízzon meg valakit, azt mondta: „van rá esély, hogy a két dolog ne kapcsolódjon egymáshoz”.

"Figyelembe veszem az összes információt, amelyet a parlamenti pártoktól kapok. De nyilvánvaló, hogy a többség próbája a szavazás, nem más eljárások, nem a papíron történő számítások vagy szavazás előtt aláírt papírok. Csak egy mechanizmus létezik, amely bizonyítja a parlamenti többséget: a szavazás, az ülésen leadott szavazatok száma" - mondta Johannis, amikor azt kérdezték tőle, figyelembe veszi-e majd az egyes politikai pártok vagy szövetségek törvényhozóinak számát.

Kapcsolódók

Kimaradt?