banner_qpmMZsMg_970x250 eurotrans.webp
banner_PT5K3wNG_728x90 eurotrans.webp
banner_kNLLfvE0_300x250 eurotrans.webp

Johannis Orbannal tárgyalt a Cotroceni-palotában

Klaus Johannis államfő Ludovic Orban ügyvivő miniszterelnökkel tárgyalt kedden a Cotroceni-palotában – tájékoztattak hivatalos források.

A találkozóra azt követően került sor, hogy hétfőn az alkotmánybíróság megállapította, hogy jogi konfliktus van az elnök és a parlament között Ludovic Orbannak, a Nemzeti Liberális Párt (PNL) elnökének miniszterelnökké történő kinevezése kapcsán.

Vale Dorneanu, az alkotmánybíróság elnöke magyarázatul közölte: nem azt találták alaptörvénybe ütközőnek, hogy az államfő ugyanazt az Orban kérte fel kormányalakításra, akitől február 5-én a parlament megvonta a bizalmat, hanem, hogy a kijelölt miniszterelnök nem az új kabinet beiktatásához szükséges parlamenti többség kialakítását munkálkodott, hanem nyíltan a kormányalakítás sikertelenségére törekedett, hogy kiprovokálják az előre hozott parlamenti választásokat, amely Johannisnak és a PNL-nek is célja.

Szintén hétfőn, kvórumhiány miatt elmaradt a két ház együttes ülése, amelynek a második Orban-kormány beiktatásáról kellett volna döntenie. Johannisnak most újabb javaslatot kell tennie a miniszterelnök személyére vonatkozóan.

(Nyitóképen: Ludovi Orban és Klaus Johannis | Fotó: gov.ro)

Kapcsolódók

Kimaradt?