FRISSÍTVE – Február 24-én tartják a bizalmi szavazást az új kormányról a parlamentben

FRISSÍTVE: A parlament két háza állandó bizottságainak keddi összevont ülésén eldöntötték, hogy február 24-én, hétfőn tartják a szenátus és a képviselőház együttes szavazását a kormányalakításra felkért Ludovic Orban új kabinetjéről.

A Nemzeti Liberális Párt (PNL) elnöke ugyanazzal a kormánynévsorral – csak némiképp módosított kormányprogrammal – állt hétfőn a törvényhozás elé, mint amelyiket a múlt héten bizalmatlansági indítvánnyal leváltott a parlament.

Azt is eldöntötték, hogy a miniszterjelölteket a jövő héten, február 17-én, 18-án és 19-én hallgatják meg a közös parlamenti szakbizottságok, majd 24-én a végszavazásra kerítenek sort.

A kormány beiktatásához a 465 szenátor és képviselő több mint felének, 233 törvényhozónak a szavazatára van szükség: ugyanannyinak, ahánynak a jelenléte szükséges a határozatképességhez.

A Nemzeti Liberális Párt (PNL) már korábban bejelentette, hogy tagjai részt vesznek majd az ülésen, de nem szavazzák meg saját kormányukat – Ludovic Orban, jelenleg ügyvivő és kijelölt kormányfő, illetve Klaus Johannis államelnök ugyanis már „megegyezett” az előre hozott parlamenti választásokról, ehhez pedig a következő lépés (a kormány bukásához vezető bizalmatlansági indítvány kiprovokálása után) az lenne, hogy a parlament utasítsa el a javasolt új kormányt és annak programját. Ha majd a második kormányalakítási kísérlet is kudarcba fulladt, a február 10-i, hétfői előterjesztéstől számított 60 nap után oszlatható fel a parlament, és írható ki az év végén esedékes választások előre hozása.

Az ellenzékbe szorult – de a parlament ház- és szakbizottságaiban még többségben lévő – Szociáldemokrata Párt (PSD) szerint bohózatba illő, amit a PNL művel. Az előre hozott választások a jelenlegi közvélemény-kutatási eredmények alapján nem kedveznének a PSD-nek (egyes felmérések szerint mandátumai közel felét elveszítené), ezért a szociáldemokratáknak, hogy kivédjék ezt, meg kellene szavazniuk az „ádáz ellenség”, a PNL által javasolt kormányt: ha nem most, akkor legalább a következő próbálkozáson.

A PSD próbálkozott az alkotmányossági kifogás jelentette időhúzással – szerintük sérti az alaptörvény szellemiségét, hogy Johannis a megbuktatott Orbant kérte fel ismét miniszterelnöknek –, de mivel látta, hogy az alkotmánybíróság sietni szándékozik az ítélethozatallal (kedden arra szólította fel a feleket, hogy péntekig ismertessék álláspontjukat a kérdésben), a törvény szabta 15 napos határidőn belül kiírták a kormány beiktatásáról szóló szavazást február 24-re.

A régi-új Orban-kormány miniszterjelöltjei:

  • Raluca Turcan – miniszterelnök-helyettes
  • Florin Cîţu – pénzügyminiszter
  • Marcel Vela – belügyminiszter
  • Bogdan Aurescu – külügyminiszter
  • Cătălin Predoiu – igazságügyi miniszter
  • Nicolae Ciucă – védelmi miniszter
  • Virgil Popescu – gazdasági és energiaügyi miniszter
  • Lucian Bode – szállításügyi és távközlési miniszter
  • Adrian Oros – mezőgazdasági és vidékfejlesztési miniszter
  • Costel Alexe – környezetvédelmi, vízügyi és erdészeti miniszter
  • Ion Ştefan – középítkezési, fejlesztési és közigazgatási miniszter
  • Marcel Boloş – európai alapok miniszere
  • Victor Costache – egészségügyi miniszter
  • Monica Anisie – tanügyminiszter
  • Bogdan Gheorghiu – művelődésügyi miniszter
  • Ionuţ Stroe – ifjúsági és sportminiszter
  • Violeta Alexandru – munka- és szociális ügyek minisztere

Kelemen: várni kéne a szavazással

Kelemen Hunor RMDSZ-elnök szerint attól kellene függővé tenni a szavazást a kormány beiktatásáról, hogy módosítható-e az a sürgősségi rendelet, amelyet a jelenleg ügyvivőként hivatalban lévő Orban-kabinet adott ki, s amely szerint a parlamenti választások alkalmával bárki az ország bármelyik szavazókörében leadhatja voksát. Kelemen szerint ez befolyásolhatja egyes megyékben az eredményeket.

„Úgy gondolom, nem kellene bizalmat szavaznunk ennek a kormánynak, nem is kellene szavaznunk addig, amíg ki nem derül, lehet-e módosítani a sürgősségi rendeleten a parlamentben. Ha módosítani lehet a rendeletet úgy, hogy kiveszünk belőle mindent, ami alkotmányba ütközik, akkor lehet szavazni. Ha nem, akkor el kell döntsük, mit lépünk. (...) Nem lehet megváltoztatni hirtelen a játékszabályokat. És ez egy paradox helyzet, abszurdum: azok, akik a kormányt javasolják, nem fogják azt megszavazni, az ellenzékben lévők pedig megszavazzák” – tette hozzá az RMDSZ elnöke.

Kelemen hangsúlyozta, a szövetség szeretne előre hozott választást, de csak a törvényesség keretein belül. „Nem támogatjuk sem a PSD-t, sem a PNL-t, mi az alkotmányosságot támogatjuk” – mondta.

Kapcsolódók

Kimaradt?