A felső tagozatra is kiterjesztenék a Step by Step oktatási módszert Háromszéken

Sepsiszentgyörgyön a szülők egy csoportja megpróbálja újraéleszteni a „step típusú” oktatási formát az általános iskola felső tagozatán. Abban bíznak, hogy a jelenleg elemiben step by step alternatív módszerrel tanuló gyerekeik az V.-VIII. osztályban is folytathatják a diákok szükségleteire alapozó, „lépésről- lépésre” módszerrel való tanulást. Egyelőre úgy tűnik, a következő tanévtől erre nem lesz lehetőség, ám nem adják fel a reményt, próbálják megszerezni az oktatási minisztérium támogatását.

Az alternatív oktatási forma meghonosítója Sepsiszentgyörgyön Balázs Réka. Az első ilyen osztály tanítója lapunknak elmondta: a Váradi József Általános iskolában a tanárok egy része vállalta, hogy elvégzik a szükséges képzéseket, a bukaresti Step by Step központ munkatársai pedig azt, hogy Sepsiszentgyörgyön megszervezik a képzést.

A „lépésről- lépésre” oktatás az Egyesült Államokban jött létre, ma már 26 országban alkalmazzák világszerte. Romániában éppen 25 évvel ezelőtt honosították meg, jelenleg országszerte 35 megyében 638 Step by Step osztály működik, több mint 12.760 tanulóval. Háromszéken az 1997-1998-as tanévben indult az első osztály, jelenleg Sepsiszentgyörgyön magyar és román nyelvű osztályok működnek, Kézdivásárhelyen a magyar kisdiákok, Bodzafordulón a román anyanyelvűek választhatják ezt az alternatív oktatási formát. Csíkszeredában idén ünnepelték a Step by Step oktatás huszadik évfordulóját.

Balázs Réka rámutatott: ez az oktatási módszer a társadalmi kihívásokra válaszol, az amerikai szakemberek azért dolgozták ki, mert ráébredtek, hogy a tanítási módszerek nem követik a technológia fejlődését, a társadalomban végbemenő változásokat. A hatalmas információáramlás miatt is kell a tanítási módszereken változtatni, a pedagógus ma már nem az információ birtokosa és átadója, hanem irányító szerepet tölt be, segít a gyerekeknek az információt megtalálni, feldolgozni és azt alkalmazni. A Step by Step alternatív oktatási módszer a kompetencia alapú képzést, a kooperatív és aktív tanulás fogalmakat integrálta.

A hagyományos oktatás a bal agyfélteke tevékenységére, azaz a nyelvi és a logikai készségekre épít, háttérbe szorítva a képi, a mozgásos, a zenei, a természeti, a társas, valamint személyes intelligenciát. A step by step módszer alkalmazói azt vallják, hogy a sikeres tanuláshoz mindkét agyfélteke használatára, fejlesztésére szükség van.

„Fontos a gyereknél felfedezni, fejleszteni, amiben tehetséges, mert ezáltal önbizalomra tesz szert, és mindenben fejlődik” – összegezte Balázs Réka. Rámutatott: a Step by Step osztályokban a termet is ezen elvek alapján rendezik be, a gyerekek kis asztal körül, csoportokban dolgoznak, az hogy egymással megbeszélik a témákat, segíti őket a tanulásban. Minden reggel beszélgetéssel indítanak, mert a tapasztalat szerint a kisgyereket az érzelmei befolyásolják, amíg nem meséli el, ami foglalkoztatja, nem tud a tanulásra összpontosítani. A Step by Step a gyerek szükségleteire épül, figyelembe véve az életkori sajátosságokat, a mozgásigényt – összegezte Balázs Réka.

„Step típusú” oktatás ötödik osztálytól

Öt-nyolc osztályban nem kifejezetten step by step módszert, hanem step típusú oktatást alkalmaznak. Ennek egyik feltétele, hogy a fontosabb tantárgyakkal egy alkalommal 100 percet foglalkoznak, ez lehetővé teszi a csoportmunkát és az interaktív módszerek alkalmazását. Odafigyelnek a tantárgyak közötti átjárásra, az interdiszciplinaritásra, tehát ha történelemből az ókori görögökről tanulnak, irodalomórán az ókori mitológia kerül terítékre.

Balázs Réka hangsúlyozta, a beharangozott új kerettantervben amúgy is elvárás az interdiszciplinaritás. Ez a módszer más felkészülést igényel a tanárok részéről, de a step típus jó keretet biztosít arra, hogy megvalósítsák azt, ami különben is elvárás: legyen  érdekes és interaktív az iskolai tevékenység.

A „stepes” diákok megállják a helyüket

A Step by Step osztályokban végzett kisdiákok a hagyományos oktatási formák keretei között is megállják a helyüket, a statisztikák szerint általában évfolyam elsők vagy másodikok, mondta el a pedagógus. Rámutatott, a Step módszer sok eleme ma már a hagyományos oktatásban is követelmény, az északi országokban pedig éppen ez a módszer számít „hagyományosnak”.

A döntés előtt álló szülőknek Balázs Réka azt javasolja, menjenek be egy ilyen osztályba, vegyenek részt a tevékenységeken. A módszer különben is a szülővel való szoros együttműködést feltételezi, a felmerülő problémákat közösen oldják meg, nem egymásra „mutogatva”, a gyereket pedig jobban motiválja, hogyha azt látja, a szülei és a tanító vállvetve dolgoznak az ő érdekében.

A sepsiszentgyörgyi Váradi József Általános iskolában évről évre túljelentkezés van a step by step osztályba, hiszen vannak stepes óvodai csoportok, és az évfolyamonként egyetlen osztály nemcsak a város, hanem a térség lakóit is ki kellene szolgálnia. Balázs Réka hangsúlyozta Sepsiszentgyörgyön a Waldorf oktatásban megvalósult a folytonosság, működik öt-nyolc osztályban is, most arra törekednek, hogy ez a step-pel is sikerüljön.

Az országban magyarul Step by Step módszer szerint oktató pedagógusok a tavaly Temesváron szervezték meg az első konferenciájukat, idén márciusban Sepsiszentgyörgyön cserélik ki a tapasztalataikat, ami jó alkalom arra, hogy a tanárokat is bevonják.

Kapcsolódók

Kimaradt?