Felmérés: a romániaiaknak mindössze egyharmada tud a romániai holokausztról

Az országban sokan hallottak ugyan a holokausztról, de három román állampolgár közül csak egy tud arról, hogy Romániából is küldtek haláltáborokba zsidókat – derül ki a bukaresti Elie Wiesel Intézet megrendelésére készült felmérésből.

A közvélemény-kutatás nemrégiben közzétett adatai szerint a megkérdezettek több mint háromnegyede, 76 százaléka állította, hogy hallott a holokausztról. Ez némi emelkedést mutat a 2017-es, hasonló felméréshez képest, amikor csak 68 százalék mondta ugyanezt. A mintacsoport 66 százaléka a holokauszton „a második világháború időszaka zsidóságának tömeges kivégzését” érti, 54 százalék a fogalmat a „náci koncentrációs lágerekkel” azonosítja, 40 százalékának a holokauszt elsősorban a gázkamrákat juttatja eszébe, 39 százalék pedig a zsidóság tömeges deportálására gondol. 

A felmérést a Kantar TNS készítette az intézet megbízásából október 22. és november 12. között, 1000 fős mintán, 3 százalékos hibaküszöbbel.

A megkérdezettek mindössze egyharmada tudja, hogy Romániában is volt holokauszt – három százalékponttal kisebb arányban hiszik ezt a 2017-es felmérés 36 százalékához képest. Közel 50 százalék a holokausztot csupán a transznisztriai zsidóság deportálásával azonosítja. Ugyanakkor a romániaiaknak mindössze 43 százaléka tud arról, hogy a zsidókat a náci Németország által létrehozott lágerekbe deportálták. Ez azért is különös, mivel az 2017-ben végzett felmérés szerint még 71 százaléknak ismert volt ez az informácó.

Mihály király a legkevésbé felelős

A friss felmérés szerint viszont jelentősen növekedett azok száma, akik szerint Ion Antonescu marsall nem tekinthető hazafinak. A 2017-es 24 százalék helyett jelenleg 4l százalék állítja ezt, a korábbi 17 százalékhoz képest pedig jelenleg 39 százalék nem tartja „nagy stratégának” Antonescut.

Ugyanakkor a megkérdezettek csaknem fele – 46 százaléka – gondolja úgy, hogy a marsallt rehabilitálni kellene, ez nagy ugrás a 2017-es 29 százalékhoz képest. A romániaiak 50 százaléka biztos abban, hogy Nagy-Románia kiteljesítése éppen Ion Antonescuak köszönhető, ami úgyszintén jelentős különbség a két évvel ezelőtti felmérés 24 százalékához viszonyítva.

A mintacsoport jelentős része – 71 százaléka – nem a romániai hatóságokat, hanem Németországot hibáztatja a romániai holokausztért, és mindössze 17 százalék vélekedik úgy, a mindez „csak” az Antonescu által vezetett hatalom bűne. Amikor azonban az összes felelős tényezőket felsorolják, akkor a megkérdezettek csupán 17 százaléka nevezi meg felelősnek Németországot, 49 százaléka viszont az Antonescu-kormányt találja vétkesnek a romániai holokausztban.A mintacsoport több mint felének, 58 százalékának meggyőződése, hogy a romániai holokausztért a vasgárdista mozgalomé a felelősség, 53 százalék szerint a fő vétkes az állam akkori vezetője, Ion Antonescu, 51 százaléka az 1940-1944 közötti román kormányokat hibáztatja, az antiszemita sajtóban megjelent cikkeket, és zsidóellenes szerzőket 49 százalék tartja vétkesnek.

Érdekes azonban, hogy egy kevesebben hibáztatják a marsallt Románia két világháború közötti kisiklásáért, azért, hogy Romániát katasztrofális helyzetbe sodorta, továbbá a Hitlerrel való szövetségért, illetve a romániai zsidók kiirtásáért: a 2017-es 27 százalék helyett, 2019-ben 38 százalék gondolja így. A romániai antiszemitizmusért és holokausztért a legkevesebben Mihály királyt hibáztatják, a 2017-es 19 százalék helyett most már csak 7 százalék tartja felelősnek az uralkodót mindezért.

Kapcsolódók

Kimaradt?